Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Faulkner, William: L'Après-midi d'un Faune (L'Après-midi d'un Faune Magyar nyelven)

Faulkner, William portréja

Vissza a fordító lapjára

L'Après-midi d'un Faune (Angol)

I follow through the singing trees

Her streaming clouded hair and face

And lascivious dreaming knees

Like gleaming water from some place

Of sleeping streams, or autumn leaves

Slow shed through still, love-wearied air.

She pauses: and as one who grieves

Shakes down her blown and vagrant hair

To veil her face, but not her eyes--

A hot quick spark, each sudden glance,

Or like the wild brown bee that flies

Sweet winged, a sharp extravagance

Of kisses on my limbs and neck.

She whirls and dances through the trees

That life and sway like arms and fleck

Her with quick shadows, and the breeze

Lies on her short and circled breast.

Now hand in hand with her I go,

The green night in the silver west

Of virgin stars, pale row on row

Like ghostly hands, and ere she sleep

In silent meadows, dim and deep--

In dreams of stars and dreaming dream.

I have a nameless wish to go

To some far silent midnight noon

Where lonely streams whisper and flow

And sigh on sands blanched by the moon,

And blond limbed dancers whirling past,

The senile worn moon staring through

The sighing trees, until at last,

Their hair is powdered bright with dew.

And their sad slow limbs and brows

And petals drifting on the breeze

Shed from the fingers of the boughs;

Then suddenly on all of these,

A sound like some great deep bell stroke

Falls, and they dance, unclad and cold--

It was the earth's great heart they broke

For springs before the world grew old.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.tnr.com/article

L'Après-midi d'un Faune (Magyar)

Követem zengő fákon át

Álomvert arcát, fürtjeit,

Buja térdeit, mint csodált

Csillogó vízfolyást, vagy mint

Szerelem-terhes levegőn

Mélán özonlő ősz avart

Megáll: és máris gyászba tör,

Lerázva bomló, dúlt hajat

Arcát fedné és nem szemét - -

Gyorsan szikrát szór, úgy tekint,

Vagy vadméhként, ha szárnyra kélt

Édesen, és túlzásba szít

Csókolva ajkam és nyakam.

Sodródva táncol fákon át

Ingó karjával, untalan

Árny tarkítja, szél is honát

Kerek mellén találja. Majd

Kéz a kézben járok vele,

Zöld éjszakán, ezüst nyugat

Csillagain, szellem-keze

Ringat halványan, s megpihen

És csöndes mezőn szunnyad el - -

Csillagok álmán álmodik.

Van egy névtelen vágyam: bár

Megnyugtatná éjféli dél,

Hol suttog a magányos ár

A holdhomok fehér színén,

Forognak szőke táncosok

A fáradt hold fényei közt

Sóhajtó fákon át, s ragyog

Hajuk, mit harmat gyöngyözött.

Karjaikat, homlokukat

Szirmaikat úsztatja szél

Megannyi gally az ár alatt;

És egyszerre új hang beszél

Tompán, mint pár ősz mélyharang

Zúg, táncolnak meztelen - -

A föld szíve reped, de csak

Hogy új forrás, tavasz legyen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.nagyvilag-folyoirat.hu

minimap