Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Fenton, James: Német Rekviem (A German Requiem Magyar nyelven)

Fenton, James portréja

A German Requiem (Angol)

(to T. J. G. A.)
 
'For as at a great distance of place, that which wee look at, appears dimme and without distinction of the smaller parts; and as Voyces grow weak and inarticulate: so also after great distance of time, our imagination of the Past is weak; and wee lose (for example) of Cities wee have seen, many particular Streets; and of Actions, many particular Circumstances. This decaying sense, when wee would express the thing it self, (I mean fancy it selfe,) wee call Imagination, as I said before: But when we would express the decay, and signifie that the Sense is fading, old, and past, it is called Memory. So that Imagination & Memory, are but one thing…'
Hobbes, Leviathan

It is not what they built. It is what they knocked down.
It is not the houses. It is the spaces in between the houses.
It is not the streets that exist. It is the streets that no longer exist.
It is not your memories which haunt you.
It is not what you have written down.
It is what you have forgotten, what you must forget.
What you must go on forgetting all your life.
And with any luck oblivion should discover a ritual.
You will find out that you are not alone in the enterprise.
Yesterday the very furniture seemed to reproach you.
Today you take your place in the Widow's Shuttle.

*

The bus is waiting at the southern gate
To take you to the city of your ancestors
Which stands on the hill opposite, with gleaming pediments,
As vivid as this charming square, your home.
Are you shy? You should be. It is almost like a wedding,
The way you clasp your flowers and give a little tug at your veil. Oh,
The hideous bridesmaids, it is natural that you should resent them
Just a little, on this first day.
But that will pass, and the cemetery is not far.
Here comes the driver, flicking a toothpick into the gutter,
His tongue still searching between his teeth.
See, he has not noticed you. No one has noticed you.
It will pass, young lady, it will pass.

*

How comforting it is, once or twice a year,
To get together and forget the old times.
As on those special days, ladies and gentlemen,
When the boiled shirts gather at the graveside
And a leering waistcoast approaches the rostrum.
It is like a solemn pact between the survivors.
They mayor has signed it on behalf of the freemasonry.
The priest has sealed it on behalf of all the rest.
Nothing more need be said, and it is better that way-

*

The better for the widow, that she should not live in fear of surprise,
The better for the young man, that he should move at liberty between the armchairs,
The better that these bent figures who flutter among the graves
Tending the nightlights and replacing the chrysanthemums
Are not ghosts,
That they shall go home.
The bus is waiting, and on the upper terraces
The workmen are dismantling the houses of the dead.

*

But when so many had died, so many and at such speed,
There were no cities waiting for the victims.
They unscrewed the name-plates from the shattered doorways
And carried them away with the coffins.
So the squares and parks were filled with the eloquence of young cemeteries:
The smell of fresh earth, the improvised crosses
And all the impossible directions in brass and enamel.

*

'Doctor Gliedschirm, skin specialist, surgeries 14-16 hours or by appointment.'
Professor Sarnagel was buried with four degrees, two associate memberships
And instructions to tradesmen to use the back entrance.
Your uncle's grave informed you that he lived in the third floor, left.
You were asked please to ring, and he would come down in the lift
To which one needed a key...

*

Would come down, would ever come down
With a smile like thin gruel, and never too much to say.
How he shrank through the years.
How you towered over him in the narrow cage.
How he shrinks now...

*

His wife nods, and a secret smile,
Like a breeze with enough strength to carry one dry leaf
Over two pavingstones, passes from chair to chair.
Even the enquirer is charmed.
He forgets to pursue the point.
It is not what he wants to know.
It is what he wants not to know.
It is not what they say.
It is what they do not say.

*

But come. Grief must have its term? Guilt too, then.
And it seems there is no limit to the resourcefulness of recollection.
So that a man might say and think:
When the world was at its darkest,
When the black wings passed over the rooftops,
(And who can divine His purposes?) even then
There was always, always a fire in this hearth.
You see this cupboard? A priest-hole!
And in that lumber-room whole generations have been housed and fed.
Oh, if I were to begin, if I were to begin to tell you
The half, the quarter, a mere smattering of what we went through! 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poemhunter.com

Német Rekviem (Magyar)

(T. J. G.-A.-nak)
 
Amiként a hely, amelyet nagy távolságból szemlélünk, homályosan látszik, és nem lehet megkülönböztetni a kisebb részeket; és amiként a hang elhalkul és kivehetetlen lesz: akként időben eltávolodva képzeletünk a múltról elhalványul; és (példának okáért) a városoknak, amelyeket láttunk, elfelejtjük bizonyos utcáit; és a cselekedetek részletes körülményeit is. Ezt a fogyatkozó tudatot, ha magát a dolgot akarjuk kifejezni (úgy értem, a fantáziát magát), Képzeletnek nevezzük, mint azt korábban említettem; de amikor a fogyatkozást akarjuk kifejezni, jelezve, hogy a tudat hanyatlik, a régi, a múlt: akkor Emlékezetnek nevezzük. Eképpen tehát Képzelet és Emlékezet egyetlen dolog.
Hobbes: Leviathan                                 

Nem amit építenek. Amit lerombolnak.
Nem a házak. A házak közt a közök.
Nem az utcák, a létezők. Az utcák, melyek nem léteznek immár
Nem az emlékezet kísért.
Nem amit leírtál.
Amit elfelejtettél, amit el kell felejtened.
Amit folyton felejtened kell, örök életedben.
És kis szerencsével a feledésnek szertartása lesz.
Meglásd, nem te vagy az egyetlen vállalkozó.
Tegnap mintha a bútorok is szemrehánytak volna.
Ma meg szokott helyeddel vár a Vetélő Özvegy.

*

A déli kapunál várakozik a busz,
Hogy elvigyen őseid városába,
Amely a hegy túloldalán áll csillogó tornyaival,
Oly élénken, akár ez a tündéri tér: az otthonod.
Megilletődött vagy? Csak legyél. Olyan ez, mint az esküvő,
Karodban virágcsokor, megigazítod a fátylad. Ó,
Az undok nyoszolyólányok, természetesen, bosszantanak
Egy kicsit, ezen az első napon.
De elmúlik, és a temető sincs messze.
Itt a sofőr, fogpiszkálót pöccent az árokba,
Nyelve még fogai közt matat.
Látod, észre sem vett. Senki sem vett észre.
Menni fog, kisasszony, menni fog.

*

Mily kellemes is évente egy-két alkalommal
Összejönni és elfelejteni a régmúlt időket.
Mint, hölgyeim és uraim, azokon a bizonyos napokon,
Amikor keményített ingmellek gyülekeznek a sírnál
És egy kihívó mellény föllép az emelvényre.
Mint valami ünnepélyes szerződéskötés a túlélők között.
A szabadkőművesek képviseletében a polgármester írja alá.
A többiek nevében a lelkész látja el pecséttel.
Egyebet mondani szükségtelen, és így a jobb -

*

Jobb így az özvegynek, hogy nem él benne a váratlantól félelem,
Jobb az ifjúnak, hogy szabadon mozoghat a karszékek között,
Jobb így, hogy ezek a görnyedt árnyak, akik ide-oda libbennek
A sírok közt és őrizik a mécseket, kicserélik a krizantémot,
Nem kísértetek,
Mindnyájan hazamennek.
A busz várakozik, és a fölső parcelláknál
Munkások bontják a halottak házait.

*

De mikor oly sokan meghaltak, és oly hirtelen,
Városok nem várták az áldozatokat.
A bezúzott kapukról lecsavarozták a névtáblákat
És elvitték a koporsókkal együtt.
A tereket és parkokat pedig elárasztotta az új temetők ékesszólása:
Szaga friss földnek, hevenyészett keresztek-fejfák
És mindenféle képtelen feliratok, lakkfestékkel, sárgarézbe vésve.

*

„Doktor Gliedschirm bőrspecialista, rendel
14 és 16 óra között vagy bejelentkezés szerint.”
Sargnagel professzort négy tudományos fokozattal, két levelező tagsággal
És egy rendelkezéssel temették el, miszerint a személyzet a hátsó bejáratot köteles használni.
Nagybátyád sírja arról tájékoztatott, hogy a harmadik emeleten lakott, balra.
És kéretett csöngetni, hogy lemenjen érted a liften,
Mert használatához kulcs szükségeltetik...

*
Lemegy, mindig lemegy,
Híg zabkása-mosollyal, mindig híján a szónak.
Hogy zsugorodott az évek alatt.
Hogy tornyosultál fölé szűk ketrecében.
Hogy zsugorodik most...

*

Felesége biccent, és titkos mosoly,
Mint szellő, akkora, hogy egy száraz levelet
Két kockakővel arrébb sodor, halad széktől székig.
A nyomozó is el van ragadtatva.
Még a nyomról is megfeledkezik.
Nem amit tudni akar.
Amit nem akar tudni.
Nem amit mondanak.
Amit nem mondanak.

*

De jöjj. A bánatnak szabott ideje van? Akkor: a bűntudatnak is.
És úgy tűnik: az emlékezés találékonysága végtelen.
Gondolhatná és mondhatná hát az ember:
Mikor a világra sötétség zuhant,
Mikor fekete szárnyak húztak el a háztetők fölött
(És ki sejthetné az Ő terveit?), még akkor is,
Még mindig, a tűzhelyen mindig égett a láng.
Látod ezt a szekrényt? Pap-odú!
És amott a lomtárban nemzedékek sora lakott és táplálkozott.
Ha nekifognék, ó, ha nekifognék, hogy elmondjam neked
A felét, a negyedét, csak úgy hozzávetőleg, hogy min mentünk keresztül!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaF. Gy.

minimap