Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Frost, Robert: Vénember téli éjszakán (An Old Man's Winter Night Magyar nyelven)

Frost, Robert portréja

An Old Man's Winter Night (Angol)

All out of doors looked darkly in at him

Through the thin frost, almost in separate stars,

That gathers on the pane in empty rooms.

What kept his eyes from giving back the gaze

Was the lamp tilted near them in his hand.

What kept him from remembering what it was

That brought him to that creaking room was age.

He stood with barrels round him -- at a loss.

And having scared the cellar under him

In clomping there, he scared it once again

In clomping off; -- and scared the outer night,

Which has its sounds, familiar, like the roar

Of trees and crack of branches, common things,

But nothing so like beating on a box.

A light he was to no one but himself

Where now he sat, concerned with he knew what,

A quiet light, and then not even that.

He consigned to the moon, such as she was,

So late-arising, to the broken moon

As better than the sun in any case

For such a charge, his snow upon the roof,

His icicles along the wall to keep;

And slept. The log that shifted with a jolt

Once in the stove, disturbed him and he shifted,

And eased his heavy breathing, but still slept.

One aged man -- one man -- can't keep a house,

A farm, a countryside, or if he can,

It's thus he does it of a winter night.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poemhunter.com/poem/an-old-man-s-winter-night/

Vénember téli éjszakán (Magyar)

Szürkén bámult be rá a külvilág

– Csillagokra szabdalta szét a vékony

Jég, mely az üres szobák ablakán ül.

Ő nem bámult rá vissza, mert kezéből

Ferdén, közelről tűzött rá a lámpa.

Miért is jött e nyikorgó szobába,

Nem bírt rájönni... nem hagyta a vénség.

Ott állt, hordók között, s nem tudta, miért.

Ahogy bedobogott, halálra rémült

Tőle a pince, s újra ráijeszt majd,

Mikor kicsörtet – rá, s a kinti éjre,

Mely oly jól ismeri a lomb zugását,

Gallyreccsenést, mind e köznapi zajt, de

Ezt nem – mint ha doboz falán zörögnek...

Magának világított, senki másnak,

Ahogy ott ült, s ő tudja, mire gondolt,

Csöndes fénnyel, de kioltotta azt is.

Hagyta, hadd őrködjék eztán a hold,

A csorba hold, az a későn kelő hold,

Akármilyen, erre a célra jobb

A napnál: hogy ügyeljen fenn a hóra

A háztetőn, s falán a jégcsapokra...

Elaludt. A vaskályhában odébb-

Moccant egy fahasáb. Ő  is mocorgott,

És nem zihált már úgy, de nem riadt föl.

Egy agg – csak egy – hogy is tartatna fenn

Házat, tanyát, vidéket... s hogyha mégis,

Hát így teszi egy téli éjszakán.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap