Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Gunn, Thom: Őszi fejezet egy regényből (Autumn Chapter In a Novel Magyar nyelven)

Gunn, Thom portréja

Autumn Chapter In a Novel (Angol)

Through woods, Mme Une Telle, a trifle ill
With idleness, but no less beautiful,
Walks with the young tutor, round their feet
Mob syllables slurred to a fine complaint,
Which in their time held off the natural heat.

The sun is distant, and they fill out space
Sweatless as watercolour under glass.
He kicks abruptly. But we may suppose
The leaves he scatters thus will settle back
In much the same position as they rose.

A tutor's indignation works on air,
Altering nothing; action bustles where,
Towards the pool by which they lately stood,
The husband comes discussing with his bailiff
Poachers, the broken fences round the wood.

Pighead! The poacher is at large, and lingers,          
A dead mouse gripped between his sensitive fingers          
Fences already keep the live game out:
See how your property twists her parasol,   
Hesitates in the tender trap of doubt.

Here they repair, here daily handle lightly
The brief excitements that disturb them nightly;
Sap draws back inch by inch, and to the ground
The words they uttered rustle constantly:
Silent, they watch the growing, weightless mound.

They leave at last a chosen element,
Resume the motions of their discontent;
She takes her sewing up, and he again
Names to her son the deserts on the globe,
And leaves thrust violently upon the pane.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

Őszi fejezet egy regényből (Magyar)

Sétál Ezmegezné - semmittevő,
Restség-vert lény, bár szép - s a nevelő,
Ki ifjú még, s lábuknál szerteszét
Halk panasszá olvadt szavak, mik jókor
Visszafogták a természet hevét.

Napnyugta. S nincs veríték: szárazak,
Mint vízfestmény az üvege alatt.
Az ifjú rúg egyet, s tudnunk lehet,
A fölrúgott lomb ismét visszahull,
S éppúgy hever, mint eredetileg.

Az ifjú dühe csupán levegőt ér,
Nincs változás; a tett a medencénél
Zajlik, ahol ők álltak az előbb,
S hol most a férj a gondnokkal vitat
Vadorzót s park-falat, mely összedőlt.

Ostoba! Itt a vadorzó veled,
S ujja közt tart egy döglött egeret,
Hisz' a fal minden élőlényt kizár:
Nézd, ernyőjét forgatja birtokod,
S lágy kétely csapdájában hezitál...

Toldják-foldják, nappal lazán kezelve,
Gyors hevük, mely rájuk tör éjjelente;
Kedvük tűnik-tűnik, s a talajon
Minden kimondott szavuk ott zörög,
S lesik, mint nől a súlytalan halom.

Végül hagyják a külön közeget,       
S mindkettő folytatja, mit nem szeret:
A nő varr, az ifjú sivatagok   
Nevét sorolja fel a fiunak -   
S veri a hulló lomb az ablakot.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. Gy.

minimap