Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Gunn, Thom: A Santa Maria del Popolo-ban (In Santa Maria del Popolo Magyar nyelven)

Gunn, Thom portréja

In Santa Maria del Popolo (Angol)

(The Conversion of St. Paul)

Waiting for when the sun an hour or less
Conveniently oblique makes visible
The painting on one wall of this recess
By Caravaggio, of the Roman School,
I see how shadow in the painting brims
With a real shadow, drowning all shapes out
But a dim horse’s haunch and various limbs,
Until the very subject is in doubt.

But evening gives the act, beneath the horse                     
And one indifferent groom, I see him sprawl,
Foreshortened from the head, with hidden face,
Where he has fallen, Saul becoming Paul.
O wily painter, limiting the scene
From a cacophony of dusty forms
To the one convulsion, what is it you mean
In that wide gesture of the lifting arms?

No Ananias croons a mystery yet,
Casting the pain out under name of sin.
The painter saw what was, an alternate
Candour and secrecy inside the skin.
He painted, elsewhere, that firm insolent
Young whore in Venus’ clothes, those pudgy cheats,
Those sharpers; and was strangled, as things went,
For money, by one such picked off the streets.

I turn, hardly enlightened, from the chapel
To the dim interior of the church instead,
In which there kneel already several people,
Mostly old women: each head closeted
In tiny fists holds comfort as it can.
Their poor arms are too tired for more than this
-- For the large gesture of solitary man,
Resisting, by embracing, nothingness.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://arlindo-correia.com

A Santa Maria del Popolo-ban (Magyar)

(Szent Pál megtérése)

Remélve, hogy egy óráig talán
még látom, ha a nap rézsut besüt,
a képet a beugró kőfalán,
Caravaggio, Római Mesterét,
látom: valódi árnyék járja át
a festettet s a formákat kitölti,
hogy egy ködlő ló tagjait s farát
kivéve kétes árnyjáték a többi.

De ott is este van, a ló alatt s a
közömbös lovász előtt látom őt
fejétől rövidülni, folt az arca,
zuhantában Saulból válni Pált.
Ó, trükkös festő, megtéve a színt,
melyet sötét formák ősköde rejtett,
e vad végvonaglássá, mire int
az a két kar, hogy úgy égnek emelted?

Nem Ananias dünnyög itt titokról,
ki a kíntól, mint bűntől visszaretten.
A festő azt látta csak, ami volt, hol
a rejtélyt, hol a megfejtést a testben.
Lefestette a kotnyeles, húsos
kurvát Vénusznak, le a tömzsi, durva
hamiskártyásokat; fordult a sors
és egy efféle vérdíjért leszúrta.

Alig látni már, sarkonfordulok
és a derengő főtemplomba lépek,
ahol már térdel néhány árnyalak,
főképp öreg nők: kis öklük közé tett
fejük így tesz szert, ahogy tud vígaszra.
Túlfáradt karjuk nem bír meg, csak ennyit -
De a magányos férfi puszta karja
legyőzi, mit megölel, a semmit.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaO. O.

minimap