Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Hall, Donald: The Days

Hall, Donald portréja

The Days (Angol)

Ten years ago this minute, he possibly sat
in the sunlight, in Connecticut, in an old chair:
a car may have stopped in the street outside;
he may have turned his head; his ear may have itched.
Since it was September, he probably saw
single leaves dropping from the maple tree.
If he was reading, he turned back to his book,
and perhaps the smell of roses in a pot
came together with the smell of cheese sandwiches
and the smell of a cigarette
smoked by his brother who was not dead then.
 
The moments of that day dwindled
to the small notations of clocks,
and the day busily became another day,
and another, and today, when his hand moves
from his ear which still itches
to rest on his leg, it is scribbled with the passage
of ten years. Suddenly he has the idea
that thousands and thousands of his days
lie stacked into the ground
like leaves, or like the pressure of green
which becomes coal in a million years.
 
Though leaves rot, or leaves burn in the gutter;
though the complications of this morning’s breakfast
dissolve in faint shudders of light
at a great distance, he continues to daydream
that the past is a country under the ground
where the days practice their old habits
over and over, as faint and persistent
as cigarette smoke in an airless room.
He wishes he could travel there like a tourist
and photograph the unseizable days
in the sunlight, in Connecticut, in an old chair.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttps://www.poetryfoundation.org/

A napok (Magyar)

Tíz éve ebben a percben lehet, hogy napfényben
ült, Connecticutban, egy öreg székben;
kint az utcán talán egy kocsi fékezett le;
talán odafordult; talán viszketett a füle.
Mivel szeptember volt, valószínűleg látta
a leveleket egyesével hullani a juharfáról.
Ha olvasott, most visszatért a könyvéhez,
és talán a cserépben lévő rózsák illata
keveredett a sajtos szendvics illatával
és a cigarettáéval,
amit az apja szívott, aki akkor még nem halt meg.

A nap pillanatai az óra
számlapjára zsugorodtak,
és a nap szorgalmasan újabb, majd
újabb nappá vált, és ma, amikor a keze elmozdul
a fülétől, ami még mindig viszket,
hogy aztán a térdén pihenjen meg,
rajta van az elmúlt tíz év nyoma. Hirtelen az jut eszébe,
hogy ezernyi nap fekszik egymáson
halomba rakva a föld alatt,
mint a levelek, vagy mint az összepréselt növényzet,
ami egymillió év alatt szénné válik.

Rohadnak a levelek, vagy elégnek a csatornában;
A reggeli bonyodalmai messze, halvány
fénysávokban oldódnak föl,
mégis tovább tűnődik azon,
hogy a múlt egy földalatti ország,
ahol a napok régi szokásaiknak élnek,
újra meg újra, halványan és kitartóan,
mint a cigarettafüst egy levegőtlen szobában.
Bárcsak turistaként odautazhatna
és lefotózhatná a megragadhatatlan napokat,
a napfényben, Connecticutban, egy öreg székben.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttp://versumonline.hu/vers/a-napok/

minimap