Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Hardy, Thomas: And there was a great calm

Hardy, Thomas portréja

And there was a great calm (Angol)

There had been years of Passion--scorching, cold,

And much Despair, and Anger heaving high,

Care whitely watching, Sorrows manifold,

Among the young, among the weak and old,

And the pensive Spirit of Pity whispered, "Why?"

 

Men had not paused to answer. Foes distraught

Pierced the thinned peoples in a brute-like blindness,

Philosophies that sages long had taught,

And Selflessness, were as an unknown thought,

And "Hell!" and "Shell!" were yapped at Lovingkindness.

 

The feeble folk at home had grown full-used

To "dug-outs," "snipers," "Huns," from the war-adept

In the mornings heard, and at evetides perused;

To day--dreamt men in millions, when they mused--

To nightmare-men in millions when they slept.

 

Waking to wish existence timeless, null,

Sirius they watched above where armies fell;

He seemed to check his flapping when, in the lull

Of night a boom came thencewise, like the dull

Plunge of a stone dropped into some deep well.

 

So, when old hopes that earth was bettering slowly

Were dead and damned, there sounded "War is done!"

One morrow. Said the bereft, and meek, and lowly,

"Will men some day be given to grace? yea, wholly,

And in good sooth, as our dreams used to run?"

 

Breathless they paused. Out there men raised their glance

To where had stood those poplars lank and lopped,

As they had raised it through the four years' dance

Of Death in the now familiar flats of France;

And murmured, "Strange, this! How? All firing stopped?"

 

Aye; all was hushed. The about-to-fire fired not,

The aimed-at moved away in trance-lipped song.

One checkless regiment slung a clinching shot

And turned. The Spirit of Irony smirked out, "What?

Spoil peradventures woven of Rage and Wrong?"

 

Thenceforth no flying fires inflamed the gray,

No hurtlings shook the dewdrop from the thorn,

No moan perplexed the mute bird on the spray;

Worn horses mused: "We are not whipped to-day";

No weft-winged engines blurred the moon's thin horn.

 

Calm fell. From Heaven distilled a clemency;

There was peace on earth, and silence in the sky;

Some could, some could not, shake off misery:

The Sinister Spirit sneered: "It had to be!"

And again the Spirit of Pity whispered, "Why?"



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.readbookonline.net/readOnLine/3086/

„És nagy csendesség lőn” (Magyar)

Hány év Szenvedély – perzselő, hideg,

sok Csüggedés, Düh, mely horgadva sért,

sápadtan kémlő Gond, Bú rengeteg,

mitől nyögött ifjú, gyönge s öreg,

s a Részvét tépett Lelke súgta: Miért?"

 

Nem volt idő válaszra. Bősz hadak

ölték a ritkult népet kéjelegve;

mit bölcsek írtak századok alatt

s az Önzetlenség semmivé apadt,

„Pokol" s „Dögölj!" csaholt a Szeretetre.

 

Az otthon reszkető is megjegyezte,

bogy „bunker", „orvlövész" „Fritz" – katona

mesélte reggel, újság hozta este;

milliók nappal ábrándokba veszve,

milliók rémálmokba éjszaka.

 

Ébren remélték, létük véget ér;

Sziriuszt lesték, míg lent had veszett;

hunyorgása egyszercsak szűnt, s az éj

csöndjébe dörrenés tört, mintha mély

kútba hulló kő csobbant volna meg.

 

Midőn rég kihalta remény, hogy a föld

lassan jobbul, fölharsant: „Vége! Vége!"

 egy reggel. S mind a bús, koldus, gyötört

szólt: „Hát kegyelmet kap a kínba tört

ember? valóban, mint álmunk ígérte?"

 

S vártak. Künn elnéztek a katonák

a csonkolt, lankadt jegenyék felett,

hol négy évig a Halál tánca járt

a már meghitt francia síkon át,

s mormolták: „Furcsa! Néma minden üteg?"

 

Igen, csönd lett. Nem lőtt, ki célozott,

a megcélzott révült dallal odébbment.

Egy féktelen ezred tüzet nyitott,

s hátrált. Vigyorgott a Gúny Lelke: „Hogy?

Düh és Bűn művét tönkretenni? Szégyen!"

 

Többé tűzcsík nem gyúlt a szürkületben,

dörgés nem rázott lombról harmatot,

nem ült a madár nyögéstől ijedten,

fáradt ló bámult: „Ma ostor se rebben!";

holdsarlót gépszárny nem háborgatott.

 

Csönd lett, Irgalmat esőzött a Menny;

földön, égen ömlött a béke szét;

ki szabadulta nyomorból, ki nem;

a Gúny vigyorgott: „Így kellett legyen!"

s újra súgta a Részvét Lelke: „Miért?"



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap