Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Heaney, Seamus: Az eső ajándékai (Gifts of Rain Magyar nyelven)

Heaney, Seamus portréja

Gifts of Rain (Angol)

I

Cloudburst and steady downpour now

for days.

Still mammal,

straw-footed on the mud,

he begins to sense weather

by his skin.

 

A nimble snout of flood

licks over stepping stones

and goes uprooting.

He fords

his life by sounding.

Soundings.

 

II

A man wading lost fields

breaks the pane of flood:

 

a flower of mud-

water blooms up to his reflection

 

like a cut swaying

its red spoors through a basin.

 

His hands grub

where the spade has uncastled

 

sunken drills, an atlantis

he depends on. So

 

he is hooped to where he planted

and sky and ground

 

are running naturally among his arms

that grope the cropping land.

 

III

When rains were gathering

there would be an all-night

roaring off the ford.

Their world-schooled ear

 

could monitor the usual

confabulations, the race

slabbering past the gable,

the Moyola harping on

 

its gravel beds:

all spouts by daylight

brimmed with their own airs

and overflowed each barrel

 

in long tresses.

I cock my ear

at an absence

in the shared calling of blood

 

arrives my need

for antediluvian lore.

Soft voice of the dead

are whispering by the shore

 

that I would question

(and for my children’s sake)

about crops rotted, river mud

glazing the baked clay floor.

 

IV

The tawny guttural water

spells itself: Moyola

is its own score and consort,

 

bedding the locale

in the utterance,

reed music, an old chanter

 

breathing its mists

through vowels and history.

A swollen river,

 

a mating call of sound

rises to pleasure me, Dives,

hoarder of common ground.

 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://beck.library.emory.edu/BelfastGroup

Az eső ajándékai (Magyar)

I

Napok óta szakad már, ömlik

az eső.

Mozdulatlan emlős,

szalmalába a sárban,

az időjárást

a bőrén érzi.

 

Az ár fürge ormánya

Nyalja a járókövet,

Kezdi kitúrni.

Hanggal gázol

magának utat.

Hanghullámmal.

 

II

Az eltűnt földön gázoló láb

betöri az árvíz üvegét:

 

sárvíz

virágzik a tükörben,

 

ahogy egy vágás vörös nyoma

foszlik a mosdóban.

 

A gazda oda markol,

ahol a lapát kisáncolta

 

az elsüllyedt barázdát; merülő Atlantisz,

ahol áll. Oda van tehát

 

abroncsozva, ahova vetett,

az ég és a föld

 

simán folyik át két karja közt,

ahogy a sarjadó talajt tapogatja.

 

III

Mikor gyűlt az eső,

egész éjszaka

morajlott a gázlónál.

Világra edzett fülük

 

figyelte a szokásos

meséket, a tető mögött

a túláradó rohamot,

kőágyán fújta

 

a magáét a Moyola:

reggelre minden csurgó

csordultig telt dallammal,

és hosszú fürtökben kiöntött

 

minden hordó.

Fülem arra hegyezem,

amit nem hallok

a vér közös hívása

 

meghozza étvágyam

özönvíz előtti mesékre.

Holtak halk hangja

suttog a parton,

 

őket kérdem majd

(a gyerekeim miatt)

elrohadt vetésről, kiégett

agyagföld iszapmázáról.

 

IV

A homokszín víz

kiömlik: Moyola,

ő a dallam és a basszus,

 

kiejtésében

a helyi szín,

sípzene, régi duda

 

leheli ködét

a történelem hangzóiba.

Duzzadt folyó,

 

társát hívó hang

boldogít engem, a Gazdagot,

közös kincs halmozóját.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap