Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Heaney, Seamus: Füvészkönyv (Herbal Magyar nyelven)

Heaney, Seamus portréja
Mesterházi Mónika portréja

Vissza a fordító lapjára

Herbal (Angol)

After Guillevic's "Herbier de Bretagne"
 
Everywhere plants
Flourish among graves,
 
Sinking their roots
In all the dynasties
Of the dead.
 
*
 
Was graveyard grass
In our place
Any different?
 
Different from ordinary
Field grass?
 
Remember how you wanted
The sound recordist
To make a loop,
 
Wildtrack of your feet
Through the wet
At the foot of a field?
 
*
 
Yet for all their lush
Compliant dialect
No way have plants here
Arrived at a settlement.
 
Not the mare's tail,
Not the broom or whins.
 
It must have to do
With the wind.
 
*
 
Not that the grass itself
Ever rests in peace.
 
It too takes issue,
Now sets a fire.
 
To the wind,
Now turns its back.
 
*
 
"See me?" it says.
"The wind
 
Has me well rehearsed
In the ways of the world.
 
Unstable is good.
Permission granted!
 
Go, then, citizen
Of the wind.
Go with the flow."
 
*
 
The bracken
Is less boastful.
 
It closes and curls back
On its secrets,
 
The best kept
Upon earth.
 
*
 
And, to be fair,
There is sun as well.
 
Nowhere else
Is there sun like here,
 
Morning sunshine
All day long.
 
Which is why the plants,
Even the bracken,
 
Are sometimes tempted
Into trust.
 
*
 
On sunlit tarmac,
On memories of the hearse
 
At walking pace
Between overgrown verges,
 
The dead here are borne
Towards the future.
 
*
 
When the funeral bell tolls
The grass is all a-tremble.
 
But only then.
Not every time any old bell
 
Rings.
 
*
 
Broom
Is like the disregarded
And company for them,
 
Shows them
They have to keep going,
 
That the whole thing's worth
The effort.
 
And sometimes
Like those same characters
When the weather's very good
 
Broom sings.
 
*
 
Never, in later days,
Would fruit
 
So taste of earth.
There was slate
 
In the blackberries,
A slatey sap.
 
*
 
Run your hand into
The ditch back growth
 
And you'd grope roots,
Thick and thin.
But roots of what?
 
Once, one that we saw
Gave itself away,
 
The tail of a rat
We killed.
 
*
 
We had enemies,
Though why we never knew.
 
Among them,
Nettles,
 
Malignant things, letting on
To be asleep.
 
*
 
Enemies--
Part of a world
 
Nobody seemed able to explain
But that had to be
Put up with.
 
There would always be dock leaves
To cure the vicious stings.
 
*
 
There were leaves on the trees
And growth on the headrigs
 
You could confess
Everything to.
 
Even your fears
Of the night,
 
Of people
Even.
 
*
 
What was better then
 
Than to crush a leaf or a herb
Between your palms
 
Then wave it slowly, soothingly
Past your mouth and nose
 
And breathe?
 
*
 
If you know a bit
About the universe
 
It's because you've taken it in
Like that,
 
Looked as hard
As you look into yourself,
 
Into the rat hole,
Through the vetch and dock
That mantled it.
 
Because you've laid your cheek
Against the rush clump
 
And known soft stone to break
On the quarry floor.
 
*
 
Between heather and marigold,
Between spaghnum and buttercup,
Between dandelion and broom,
Between forget-me-not and honeysuckle,
 
As between clear blue and cloud,
Between haystack and sunset sky,
Between oak tree and slated roof,
I had my existence. I was there.
Me in place and the place in me.
 
*
 
Where can it be found again,
An elsewhere world, beyond
 
Maps and atlases
Where all is woven into
 
And of itself, like a nest
Of crosshatched grass blades?
 



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttp://poetryindex.blogspot.hu/2011/08/herbal.html

Füvészkönyv (Magyar)

Guillevic „Bretagne-i füvészkönyv”-e alapján

Mindenütt növények 
Sarjadnak a sírok közt,

Gyökereiket
A holtak házába 
Eresztik.

*

Vajon felénk
Más volt
A sírfű?

Más, mint a sima
Mezei fű?

Emlékszel? Kérted
A hangtechnikust,
Tegyen kitérőt, és

Vegye fel, ahogy a lábad
A nedves fűbe gázol
Egy mező mezsgyéin.

*

Ám dús, hajlékony
Dialektusuk ellenére
Nem tudnak itt
A növények megállapodni.

Sem a juhfark-kóró,
Sem a rekettye, sem a zanót.

Nyilván
A szél miatt.

*

Nem mintha a fű
Békében nyugodna.

Ügyei vannak,
Hol odatartja

Arcát a szélbe,
Hol hátat fordít.

*

„Figyelsz?” – kérdi –„A széltől

Megtanultam,
Hogy mennek a dolgok.

Az jó, ami ingatag.
Engedély megadva!

Menj hát, szél
Állampolgára.
Menj az árral.”

*

A páfrány
Kevésbé kérkedő.

Bekunkorul, lezárul:
Legjobban leplezi

Titkát
A földön.

*

És igen,
Van nap is.

Ilyen nap
Máshol sehol,

Reggeli fény
Napestig.

Így hát a növényeket,
Még a páfrányokat is,

Időnként megkísérti
A remény.

*

A napsütött aszfalton,
Benőtt padkák között

Lépésben viszik
Egykori halottas kocsik

Terhüket
A jövő felé.

*

Elhömpölyög a fűben
A harangszó.

De nem ám akármelyik
Öreg kolompé,

Csak a lélekharang.

*

A zanót
Olyan, mint az ágrólszakadtak,
Velük tart,

Példát mutat:
Hogy ki kell tartani,

Hogy nagyon is
Megéri.

És néha-néha,
Mint az ágrólszakadtak,
Verőfényes időben

A zanót dúdol.

*

Később soha
Nem lett gyümölcs

Annyira földízű.
Mészkő volt

A szederben,
Mészkő-vér.

*

Az árokparti fűben
Végigtapogatóztál,

Vastagabb-vékonyabb
Gyökerekhez értél.
Ki tudja, mifélék?

Egyszer az egyik
Bemoccant:

Patkány farka.
Megöltük.

*

Voltak ellenségeink,
Csak nem tudtuk, miért.

Köztük 
Csalánok:

Gonoszak. Megjátszották,
Hogy alszanak.

*

Ellenségek –
Egy olyan világ részei,

Amire nincs magyarázat,
Mégis 
El kell tűrni.

Vadsóskalevél mindig akadt,
Csillapította a fájó csípést.

*

A fákon a leveleknek,
A barázdán a burjánzásnak

Mindent meg lehetett
Gyónni.

Még azt is, 
Éjjel mitől félsz,

És hogy kiktől,
Azt is.

*

Mi volt annál jobb,

Mint elmorzsolni 
Egy gyógyfüvet vagy levelet,

Majd lassan, nyugtatóan,
Elhúzni az orrod alatt

És belélegezni.

*

Ha tudsz ezt-azt
Az univerzumról,

Azért van, mert így
Szívtad magadba,

Ahogy magadba nézel,
Néztél

A bükköny és sóska 
Álcája mögé bújt 
Patkányodúba,

Mert a kákacsomóra 
Fektetted az arcodat,

És tudtad, milyen, ha a puha kő
A bánya mélyén széttörik.

*

Hanga és körömvirág között,
Moha és boglárka között,
Pitypang és zanót között,
Nefelejcs és lonc között,

Ahogy tiszta kékség és felhők között,
Szénakazal és alkonyég között,
Tölgyfa és palatető között

Telt az életem. Ott voltam
A helyemen, és a hely bennem.

*

Hol lelhető meg újra
Egy máshol-világ,

Térképen, atlaszon túl,
Ahol minden önmagából

És önmagába fűződik,
Mint fészekben a fűszálak.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttp://litera.hu

minimap