Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Heaney, Seamus: Lápkirálynő (The Bog Queen Magyar nyelven)

Heaney, Seamus portréja
Tandori Dezső portréja

Vissza a fordító lapjára

The Bog Queen (Angol)

I lay waiting

between turf-face and demesne wall,

between heathery levels

and glass-toothed stone.

 

My body was braille

for the creeping influences:

dawn suns groped over my head

and cooled at my feet,

 

through my fabrics and skins

the seeps of winter

digested me,

the illiterate roots

 

pondered and died

in the cavings

of stomach and socket.

I lay waiting

 

on the gravel bottom,

my brain darkening.

a jar of spawn

fermenting underground

 

dreams of Baltic amber.

Bruised berries under my nails,

the vital hoard reducing

in the crock of the pelvis.

 

My diadem grew carious,

gemstones dropped

in the peat floe

like the bearings of history.

 

My sash was a black glacier

wrinkling, dyed weaves

and Phoenician stitchwork

retted on my breasts'

 

soft moraines.

I knew winter cold

like the nuzzle of fjords

at my thighs––

 

the soaked fledge, the heavy

swaddle of hides.

My skull hibernated

in the wet nest of my hair.

 

Which they robbed.

I was barbered

and stripped

by a turfcutter's spade

 

who veiled me again

and packed coomb softly

between the stone jambs

at my head and my feet.

 

Till a peer's wife bribed him.

The plait of my hair

a slimy birth-cord

of bog, had been cut

 

and I rose from the dark,

hacked bone, skull-ware,

frayed stitches, tufts,

small gleams on the bank.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://inwardboundpoetry.blogspot.com/2006/08

Lápkirálynő (Magyar)

Fekszem, várok,

tőzegarc és birtokfal,

hangás síkok

s üvegfogú kövek közt.

 

Testem vakírás volt

araszoló erőknek:

napkelték betűzték ki fejem,

hűtötték a lábam,

 

rostomon és bőrömön át

a beszivárgó tél

emésztgetett,

írástudatlan gyökerek

 

méláztak s múltak el

gyomrom-szemem

üregeiben.

Fekszem, várok,

 

alattam zúzalék,

agyam sötétül,

egy köcsögnyi csíra

az altalajt erjesztvén

 

balti borostyánt álmodik.

Körmöm alatt szederzúzalék,

medencém edényéből

fogy az éléskészlet.

 

Fejékem szuvasodik,

ékkövek potyognak

a tőzegtáblákba,

mint történelmi címerek.

 

Fekete jégár volt övem,

redőzött, festett hullámok,

és föníciai hímzés

rothadozott a mellem

 

puha morénáin.

Ismertem téli hideget,

mintha fjordok dugnák

combomhoz orrukat –

 

csuromvíz tollak, irhák

súlypólyája.

Koponyám hibernálva

hajam nyirkos hálójában.

 

Amit aztán elraboltak.

Leborotvált

és levetkőztetett

ásóval egy tőzegvágó,

 

de be is takart újra,

lágy boltozattal

fejem és lábam

kőtámlái között.

 

Míg egy főrendi hölgy megvesztegette.

Akkor varkocsomat,

a láp iszamós

köldökzsinórját elvágták,

 

s fölkeltem a sötétből:

vágott csont, koponya-holmi,

szétvarratozva, az árok

szélén csimbók, fénypontok.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap