Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2019-ben Fehér Illés!
Hírek

Heaney, Seamus: The Grauballe Man

Heaney, Seamus portréja

The Grauballe Man (Angol)

As if he had been poured

in tar, he lies

on a pillow of turf

and seems to weep

 

the black river of himself.

The grain of his wrists

is like bog oak,

the ball of his heel

 

like a basalt egg.

His instep has shrunk

cold as a swan’s foot

or a wet swamp root.

 

His hips are the ridge

and purse of a mussel,

his spine an eel arrested

under a glisten of mud.

 

The head lifts,

the chin is a visor

raised above the vent

of his slashed throat

 

that has tanned and toughened.

The cured wound

opens inwards to a dark

elderberry place.

 

Who will say ‘corpse’

to his vivid cast?

Who will say ‘body’

to his opaque repose?

 

And his rusted hair,

a mat unlikely

as a foetus’s.

I first saw his twisted face

 

in a photograph,

a head and shoulder

out of the peat,

bruised like a forceps baby,

 

but now he lies

perfected in my memory,

down to the red horn

of his nails,

 

hung in the scales

with beauty and atrocity:

with the Dying Gaul

too strictly compassed

 

on his shield,

with the actual weight

of each hooded victim,

slashed and dumped.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryconnection.net/poets

A Grauballe-i férfi (Magyar)

Mint akit kátrányba

fürdettek, hever

a tőzegpárnán,

s mintha magából sírná

 

a fekete folyót.

Csuklórostjai:

mocsári tölgy-erezet,

sarka gömbje

 

bazalttojás.

Lábfeje hideggé

zsugorodott hattyúláb,

vagy lápgyökérnyúlvány.

 

Csípője kagyló

taréj-héja lehetne,

gerince angolna: sár

fénykocsonyájában.

 

A fej kiáll,

az áll: ellenző

a sebhelyes torok

nyílása fölött,

 

mely cserzett és durva.

A hegedtseb

befelé nyílik, sötétlő

feketebodza-üregbe.

 

Kinek „tetem"

egy ilyen eleven öntvény?

Kinek „holttest"

ez a tömör nyugalom?

 

S a rozsdás hajzat

csapzott, valószínűtlen,

mint egy méhmagzaton.

Ezt a kifacsart arcot

 

fényképen láttam először,

fej s váll állt ki

a tőzegből, zúzottan,

mint egy fogósszüléses,

 

de most itt hever

emlékezetemben: már

tökéletesen, a körme

hússzínéig,

 

és mérlegre kerül,

mint szépség és iszony:

mint a túlzott tökéllyel

pajzsára dőlő

 

haldokló gallus,

mint minden csuklyás,

lekaszabolt, ledöntött

áldozat tiszta súlya.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap