Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Heaney, Seamus: A séta (The Walk Magyar nyelven)

Heaney, Seamus portréja

The Walk (Angol)

Glamoured the road, the day, and him and her
And everywhere they took me. When we stepped out
Cobbles were riverbed, the Sunday air
A high stream-roof that moved in silence over
Rhododendrons in full bloom, foxgloves
And hemlock, robin-run-the-hedge, the hedge
With its deckled ivy and thick shadows –
Until the riverbed itself appeared,
Gravelly, shallowly, summery with pools,
And made a world rim that was not for crossing.
Love brought me that far by the hand, without
The slightest doubt or irony, dry-eyed
And knowledgeable, contrary as be damned;
Then just kept standing there, not letting go.
 
                                          *
 
So here is another longshot. Black and white.
A negative this time, in dazzle-dark,
Smudge and pallor where we make out you and me,
The selves we struggled with and struggled out of,
Two shades who have consumed each other’s fire,
Two flames in sunlight that can sear and singe,
But seem like wisps of enervated air,
After-wavers, feathery ether-shifts …
Yet apt still to rekindle suddenly
If we find along the way charred grass and sticks
And an old fire-fragrance lingering on,
Erotic woodsmoke, witchery, intrigue,
Leaving us none the wiser, just better primed
To speed the plough again and feed the flame.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttp://clippingandcoining.blogspot.hu/2012/09/the-walk-seamus-heaney.html

A séta (Magyar)

Varázsos az út, a nap, a pár, és 
Ahová csak visznek. Kószálunk, 
A kavicsos ösvény folyómedret idéz, 
Sodrása a vasárnapi szellõ: 
Virágzó rododendronok, bodzabokrok, 
Bürök és kakukkfû fölött hömpölyög – 
A sövényt árnyék és borostyán szövi át – 
Míg fel nem tûnik maga a folyómeder is: 
Kavicsos, nyáriasan sekély, félig kiszáradt, 
Ez már a világ pereme, amin átkelni tilos. 
Idáig hozott kézenfogva a szeretet, 
Kétely és gúny nélkül, józanul 
És bölcsen, fütyülve a világra. 
És itt megállt, állt és nem engedett el.

                              *

Egy másik képem is van. Ez fekete-fehér. 
Csak negatív – sötét és homályos, 
Életlen foltokban ismerünk magunkra, 
Két arc, amely megszenvedett magáért, 
Két árny, aki felemésztette egymás tüzét, 
Két perzselõ és szikkasztó láng a napon, 
De itt csak fáradt sóhajnak tûnik, 
Tompuló rezgés, pehelykönnyû fuvallat... 
Volna még ereje, hogy belobbanjon, 
Ha kormos fûcsomóra, gallyakra lelünk, 
És megcsap a kihamvadt tûz szaga, 
Erotikus füst, varázslás és ármány, 
Bölcsebbek nem leszünk, de erõt adhat, 
Hogy új lendülettel szítsuk a lángot.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásaNagyvilág XLIV. évfolyam 7-8.

minimap