Hodgins, Philip: Insomnia

The room is not spinning.
In darkness something the size of death
is just out of focus.
From other places of the house
well-worn little noises
colour the quiet stasis of fear.

Turning over I accept everything.
There is no going back
to the body's evanescent harmony.
Remission is not respite
and it's not worth crying out. Who
among the angelic orders would listen?

Rilke, you were written off
as one whose sickness was a mental thing.
With callous ignorance your doctors got it right.
The origins of this disease are in the mind,
and in your elegies.

The angels,
terrible in their German sensibilities,
are stacked and standing on the bookshelves.
Their shapes are more familiar now.
Fear has changed its colours
and from behind the slab of curtain
an outbreak of daylight is spreading.

A szoba most nem forog velem.
A sötétben valami, ami olyan méretű, mint a halál,
épp eltűnik a szemem elől.
A ház más pontjaiból
elkoptatott kis zajok
lassítják a félelem csöndes alvadását.

Megfordulva mindent elfogadok.
Nincs visszaút
a test tovatűnő harmóniájához.
A lázcsökkenés rövid haladék,
kiáltozni kár. Ki hallaná meg
az angyalok hadából?

Rilke, rólad hamar lemondtak
mint ideális betegségben szenvedőről.
Durva érzéketlenséggel orvosaid ez egyszer eltalálták.
A kór gyökerei elmédben vannak
és az elégiáidban.

Az angyalok,
szörnyű germán érzéketlenségükkel
halomba rakva állnak a könyvespolcokon.
Alakjuk meghittebb ma már.
A félelem megváltoztatta színüket
és a függönyszárnyak mögül
a bezúduló reggeli nap fénye lágyan szétterül.