Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Jarrell, Randall: The Traveller

Jarrell, Randall portréja

The Traveller (Angol)

As she rides to the station

There is always something she has left behind.

Here is her hatbox; where is her hat?

Or she is blind — but the others are blind,

Not one thinks: But where are her eyes?

This plush smells — but how does she smell it?

Her head hangs on the hanger in the closet

And calls as an engine calls, the engine

Cries as a head cries: Shall I spare this city?

The rails answer: Raze it, raze it.

She thinks as a child thinks:

When the sun sets, it is to count my loss.

 

Here in the station, in the other station,

On the track, appearing each instant,

That is made to her destination,

Her purse is heavier than she can know,

Her streaked breasts shake with double heart.

As she steps at last to the stone of the station

Her arm drags, her step is slow,

She carries her head in her hand like a hatbox

Of money, of paper money;

This counterfeiter carries her own bad fortune,

A headful of money not even she will take.

 

When the moon rises, it is to count her money.

She sits on the bed of a bedroom counting her money;

Her look glazes, her breath is slow.

The wind moves to her

Softly, through parting curtains,

And a bill on the floor, a bill on the comfort,

As though they were living, stir.

Her hand hangs dozing.

When the wind says, Shall I spare this city?

She gives no answer.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org/poetry

A világutazónő (Magyar)

Ahogy kitaxizik az állomásra,

Mindig van valami, amit ottfelejtett.

Itt a kalapdoboz; de hol a kalapja?

Vagy vak — de a többiek is vakok,

Egy se gondolja: Hát a szeme hol van?

Plüss-ülés szaga; dehát hogyan érzi?

Feje ott lóg a szekrényben egy akasztón,

S szól, mint egy gép, s a gép kiált, ahogy

Egy fej kiált: Megkíméljem e várost?

Kerekek zaja: Töröld ki, töröld ki.

Gyerek-mód arra gondol: Alkonyatkor

Megszámolom a veszteségemet.

 

Az állomáson, itt, mint más állomáson

S úton, pillanatonként úgy tűnik fel

— Minden neki elrendelt pillanatban —,

Hogy erszénye súlyosabb, mintsem tudná,

S szalonnás mellében két szív dobog.

Ahogy kilép végre egy állomás

Kövére, karja remeg, lába lassú.

Kézben viszi fejét, akár egy pénzből,

Papírpénzből készült kalapdobozban:

Egy fejnyi pénz, amit még ő se hord el.

 

Felkel a hold, meg kell számolni pénzét.

Ül, hotelágyán, s számolja a pénzét:

Szeme felfénylik, lélegzete lassú.

A szél lágyan befúj

Hozzá a függönyrésen át,

S egy bankjegy a földön vagy a takarón

Mocorogni kezd, mintha élne.

Ha a szél szól, Megkíméljem e várost?

Nem válaszol.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap