Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Johnson, James Weldon: The Creation

Johnson, James Weldon portréja

The Creation (Angol)

And God stepped out on space,
And he looked around and said:
I’m lonely—
I’ll make me a world.
 
And far as the eye of God could see
Darkness covered everything,
Blacker than a hundred midnights
Down in a cypress swamp.
 
Then God smiled,
And the light broke,
And the darkness rolled up on one side,
And the light stood shining on the other,
And God said: That’s good!
 
Then God reached out and took the light in his hands,
And God rolled the light around in his hands
Until he made the sun;
And he set that sun a-blazing in the heavens.
And the light that was left from making the sun
God gathered it up in a shining ball
And flung it against the darkness,
Spangling the night with the moon and stars.
Then down between
The darkness and the light
He hurled the world;
And God said: That’s good!
 
Then God himself stepped down—
And the sun was on his right hand,
And the moon was on his left;
The stars were clustered about his head,
And the earth was under his feet.
And God walked, and where he trod
His footsteps hollowed the valleys out
And bulged the mountains up.
 
Then he stopped and looked and saw
That the earth was hot and barren.
So God stepped over to the edge of the world
And he spat out the seven seas—
He batted his eyes, and the lightnings flashed—
He clapped his hands, and the thunders rolled—
And the waters above the earth came down,
The cooling waters came down.
 
Then the green grass sprouted,
And the little red flowers blossomed,
The pine tree pointed his finger to the sky,
And the oak spread out his arms,
The lakes cuddled down in the hollows of the ground,
And the rivers ran down to the sea;
And God smiled again,
And the rainbow appeared,
And curled itself around his shoulder.
 
Then God raised his arm and he waved his hand
Over the sea and over the land,
And he said: Bring forth! Bring forth!
And quicker than God could drop his hand,
Fishes and fowls
And beasts and birds
Swam the rivers and the seas,
Roamed the forests and the woods,
And split the air with their wings.
And God said: That’s good!
 
Then God walked around,
And God looked around
On all that he had made.
He looked at his sun,
And he looked at his moon,
And he looked at his little stars;
He looked on his world
With all its living things,
And God said: I’m lonely still.
 
Then God sat down—
On the side of a hill where he could think;
By a deep, wide river he sat down;
With his head in his hands,
God thought and thought,
Till he thought: I’ll make me a man!
 
Up from the bed of the river
God scooped the clay;
And by the bank of the river
He kneeled him down;
And there the great God Almighty
Who lit the sun and fixed it in the sky,
Who flung the stars to the most far corner of the night,
Who rounded the earth in the middle of his hand;
This great God,
Like a mammy bending over her baby,
Kneeled down in the dust
Toiling over a lump of clay
Till he shaped it in is his own image;
 
Then into it he blew the breath of life,
And man became a living soul.
Amen. Amen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttps://www.poets.org

A teremtésről (Magyar)

És kilépett Isten az Ürbe,
és nézett erre, és nézett arra és mondá:
"Olyan egyedül vagyok -
teremtek magamnak egy világot!"
 
S ameddig csak elláthatott az Isten szeme:
sötétség lebegett mindenütt,
feketébb, mint ezer éjfél
lent, a ciprusos ingoványon.
 
És akkor elmosolyodott Isten,
és derengeni kezdett a fény,
és az egyik oldalon felgöngyölődött a sötét,
és a másik oldalon ott állt ragyogva a fény.
És mondá Isten: "Így akartam".
 
És akkor lehajolt Isten és kezébe vette a fényt,
és formálta, görgette tenyerében,
amíg meg nem született belőle a nap
s a lángsugarú napot fellökte az égre.
Maradt elég fény, nem pocsékolta el mindet a napra,
ragyogó golyó lett belőle Isten tenyerén
s a sötétbe hajítván
az éj felékesedett a csillagokkal, meg a holddal.
És akkor a fény,
és a sötét íve közé
dobta a világot
és mondá Isten: "Így akartam!"
 
És akkor az Isten alászállt,
és ott volt a nap Jobb keze mellett,
és a hold meg a Balján,
Feje körül a csillagok összeterelt serege
és Lába a földön nyugodott.
És Isten elindult és amerre megindult,
lépte alatt belapultak a völgyek,
s a hegyek fölmagasodtak.
 
És akkor körülnézve megállt és látta
a föld hogy meleg és puszta, kopár.
És akkor Isten a világ peremére kilépve
kiköpte a hét tengereket;
megrebbent a Szeme, fellobbantva a villám tüzeit
összeütötte kezét s a mennydörgés tovagörgött,
vizek árja szakadt le a földre,
hűsítő vizek árja.
 
És akkor a zöld fű ezre kisarjadt,
sok kicsi rózsaszinű virág bimbója kifeslett,
a fenyőfa az ujját felbökte az égre,
a tölgyfa kitárta a karját,
tavak kuporodtak a Föld sok homorú üregébe,
a tengerbe folyók iramodtak,
és Isten elmosolyogta magát
s fölragyogott a szivárvány
és Válla köré göndörödött.
 
És akkor Isten fölemelte a Karját, Keze a tengerek
fölött lebegett, amerre a föld kiterült
és mondá: "Sokasodjatok egyre!"
És gyorsabban, ahogy lehanyatlott a Keze,
halak és rovarok,
vadak és madarak,
lepték a folyókat el, meg a tengereket,
tele lettek az erdők velük és a rengetegek,
szárnyuk hasogatta a kék levegőt,
és mondá Isten: "Így akartam!"
 
És akkor Isten elindult
és megnézte mindazt,
amit alkotott.
Megnézte a napját,
és megnézte a holdját
és megnézte pici csillagait
és megnézte a világát
minden élőlényével egyetemben,
és mondá Isten: "Még mindig egyedül vagyok."
 
És akkor Isten egy domb oldalába leült,
hogy magába merüljön,
széles, mélyvizű folyó csörgedezett el előtte,
s Tenyerébe temetve Fejét,
Isten egyre-egyre tünődött,
amíg kieszelte: "Teremtek magamnak egy embert!"
 
A folyó medréből
Isten egy marék agyagot kimerített,
s a folyó mellett,
a fövenyre letérdelt,
és ott a hatalmas Mindenható Isten,
ki lángralobbantva a napot kitűzte az égre -
ki az éj legmesszibb sarkába kilökte a csillagokat -
ki Tenyere mélyedéseiben gyúrta a Földet, -
a roppant hatalmú Isten,
- ahogy egy néger anyácska babája fölé hajol - épp úgy,
a homokba letérdelt,
egy kis agyagdarabot gyúrt-gyömöszölt, egészen
addig, amíg föl nem vette az Arca alakját,
 
és akkor belefútta az élet lehelletét az agyagba
és az ember lelket, testet, életet öltött.
Ámen. Ámen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu

Kapcsolódó videók


minimap