Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Klein, A. M.: A hintaszék (The rocking chair Magyar nyelven)

Klein, A. M. portréja

The rocking chair (Angol)

It seconds the crickets of the province. Heard
in the dean lamplit farmhouses of Quebec. -
wooden, - it is no less a national bird;
and rivals, in its cage the mere stuttering dock.
To its time, the evenings are tolled away;
and in its peace the pensive mother knits
contentment to be worn by her family.
grown-up, but still cradled by the chair in which she sits.

It is also the old man's pet, pair to his pipe.
the two aids of his arithmetic and plans.
plans rocking and puffing into market-shape;
and it is the toddler's game and dangerous dance.
Moved to the verandah, on summer Sundays, it is,
among the hanging plants, the girls, the boy-friends,
sabbatical and clumsy like the white haloes
dangling above the blue serge suits of the young men.

It has a personality of its own;
is a character (like that old drunk Lacoste,
exhaling amber, and toppling on his pins);
it is alive; individual; and no less
an identity than those about it. And
it is tradition. Centuries have been flicked
front its arcs, alternately flicked and pinned.
It rolls with the gait of St. Malo. It is act

and symbol, symbol of this static folk
which moves in segments, and returns to base, -
a sunken pendulum invoke, revoke;
loosed yon, leashed hither, motion on no space.
O, like some Anjou ballad, all refrain.
which turns about its longing, and seems to mos
to make a pleasure out of repeated pain,
its music moves, as if always back to a first love.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://media.smithsonianfolkways.org

A hintaszék (Magyar)

Tücskökkel szól vidéken. Hallani
lámpafényes faházakban Québec-ben,
madarunk - rács mögött fog dallani,
az óraketyegéssel vetekedve.
Esték múlnak, s az idő már közel,
hogy az anya megelégedést kötöget,
amit majd békés családja visel;
felnőtt, de szék ringatja, mint a gyereket.

Az öreg kedvence, akár pipája,
ezek segítik, szőjön terveket,
terveit üzletté ringatja, fújja;
veszélyes tánc, de játszik a gyerek.
Nyári vasárnapon, kinn a verandán
virágok, lányok és fiúk között
esetlen s ünnepi, ahogy kivillan
a fehérség az ifjak öltönye fölött.

Saját külön személyisége van;
sajátos, (mint a részeg, vén Lacoste,
borostyánt lehel, billeg lábain);
élő, és nem kevésbé, mint azok,
akik körülveszik, egyéniség
és hagyomány. Elmúlnak századok
fölötte; leng előre-hátra még,
Szt. Malóhoz hasonlóan mozog.

Tett ez, s e mozdulatlan kép jelképe,
mely elmozdul, ám mindig visszatér, -
állhatatlan: bármit tesz, visszalépne,
erre-arra leng, sehová se ér.
Mint egy Anjou ballada, csupa refrén,
forog vágya körül, mintha mozogna,
hogy újult kínjából öröm szülessen,
mintha az első szerelméhez térne vissza.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. J.

minimap