Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Larkin, Philip: Templomlátogatás (Church Going Magyar nyelven)

Larkin, Philip portréja

Church Going (Angol)

Once I am sure there's nothing going on

I step inside, letting the door thud shut.

Another church: matting, seats, and stone,

And little books; sprawlings of flowers, cut

For Sunday, brownish now; some brass and stuff

Up at the holy end; the small neat organ;

And a tense, musty, unignorable silence,

Brewed God knows how long. Hatless, I take off

My cycle-clips in awkward reverence,

 

Move forward, run my hand around the font.

From where I stand, the roof looks almost new-

Cleaned or restored? Someone would know: I don't.

Mounting the lectern, I peruse a few

Hectoring large-scale verses, and pronounce

'Here endeth' much more loudly than I'd meant.

The echoes snigger briefly. Back at the door

I sign the book, donate an Irish sixpence,

Reflect the place was not worth stopping for.

 

Yet stop I did: in fact I often do,

And always end much at a loss like this,

Wondering what to look for; wondering, too,

When churches fall completely out of use

What we shall turn them into, if we shall keep

A few cathedrals chronically on show,

Their parchment, plate, and pyx in locked cases,

And let the rest rent-free to rain and sheep.

Shall we avoid them as unlucky places?

 

Or, after dark, will dubious women come

To make their children touch a particular stone;

Pick simples for a cancer; or on some

Advised night see walking a dead one?

Power of some sort or other will go on

In games, in riddles, seemingly at random;

But superstition, like belief, must die,

And what remains when disbelief has gone?

Grass, weedy pavement, brambles, buttress, sky,

 

A shape less recognizable each week,

A purpose more obscure. I wonder who

Will be the last, the very last, to seek

This place for what it was; one of the crew

That tap and jot and know what rood-lofts were?

Some ruin-bibber, randy for antique,

Or Christmas-addict, counting on a whiff

Of gown-and-bands and organ-pipes and myrrh?

Or will he be my representative,

 

Bored, uninformed, knowing the ghostly silt

Dispersed, yet tending to this cross of ground

Through suburb scrub because it held unspilt

So long and equably what since is found

Only in separation - marriage, and birth,

And death, and thoughts of these - for whom was built

This special shell? For, though I've no idea

What this accoutred frowsty barn is worth,

It pleases me to stand in silence here;

 

A serious house on serious earth it is,

In whose blent air all our compulsions meet,

Are recognised, and robed as destinies.

And that much never can be obsolete,

Since someone will forever be surprising

A hunger in himself to be more serious,

And gravitating with it to this ground,

Which, he once heard, was proper to grow wise in,

If only that so many dead lie round.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poemhunter.com/best-poems/philip-larkin/church-going/

Templomlátogatás (Magyar)

Látva, hogy nincs bent senki, benyitok.

Döndül az ajtó, becsapja magát.

Megint egy templom. Szőnyegek, padok,

kis imakönyvek, szerteszét virág

barnáll vasárnap óta; fent kicsiny

orgona, szentély; rézholmik amott,

dohos, feszült, időtlen csend lebeg

körém, mig elfogódva kezdem ím,

leszedni bokacsiptetőimet.

 

Lépek tovább, a szenteltvíz-fogó

mellől ujultnak látom a tetőt –

Restaurálták tán? Nem tudható.

Megállok fent a könyvállvány előtt,

átfutok néhány nagybetűs igét.

„S lőn vége" – kondul hangom a falon,

kuncogva elhal. Hátul, a vendégkönyvbe mig

nevem bejegyzem, pénzt dobok perselybe, még

elmormogom: kár volt megállni itt.

 

Megálltam mégis. Gyakran így teszek,

és bizony gyakran zavarban vagyok;

tünődöm, mért is jöttem, s afelett,

hogy a divatjuk vesztett templomok

sorsa mi lesz, ha néhányát, miként

ezt is, meghagyjuk: pergamenteket,

kelyhek ezüstjét mutatni, mig a

többi esőké lesz meg juhoké?

Baljós helyek, nem is megyünk oda.

 

Félénk nő jön majd alkonyat után,

hogy gyermeke érintsen egy követ,

gyógyfüvet tépjen rák ellen, s netán

várt éjszakán lessen kísértetet?

Így-úgy, valami erőre kapat:

játék rejtélye, zavaros talány.

De a hit is meghal babonaképp,

s a hitetlenség multán mi marad?

Fű, gyomlepett kő, szeder, támfal, ég.

 

Egy jelkép itt hetenként sorvadoz,

s célja homályosul. Ki lesz vajon

az utolsó, ki azután nyomoz,

mi volt e hely először? Tán olyan,

ki kopogtat, jegyezget, rém komoly,

vagy romturkálók, régiségbuzik

példánya, vagy egy szentfazék: serény

orral myrrhát, meg orgonát szagol?

Vagy mint tudatlan bámész, ahogy én,

 

ki látja, hogy a lelkiüledék

szétporlott, mégis, a bozóton át

e keresztforma telekre belép,

ide, hol együtt volt soká, mi szertevált

később: menyegző, halál, születés,

hol e zárt kagyló őrizgette rég

eszméiket? Fogalmam sincs, mit ér

ily cifra, dohos csűr, ez az egész,

de tetszik mégis, ahogy csendben áll.

 

Komoly tájon komoly ház, keverék

legében célunk mind egymásra lel;

kinyilvánul s felölti végzetét.

S ez már elég, hogy ne évüljön el,

mert mindig lesz, ki azzal gyűri le

szomját, hogy tőle ittasulva még

komolyabban vágyódik ide majd,

s mondják, ez itt a bölcsesség helye,

hisz annyi holtat rejt körül a hant.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap