Lawrence, D. H.: Halálhajó (The Ship of Death Magyar nyelven)
The Ship of Death (Angol)I The apples falling like great drops of dew And it is time to go, to bid farewell II The grim frost is at hand, when the apples will fall And death is on the air like a smell of ashes! III With daggers, bodkins, bullets, man can make Surely not so! for how could murder, even self-murder IV How can we this, our own quietus, make? V And die the death, the long and painful death Already our bodies are fallen, bruised, badly bruised, Already the dark and endless ocean of the end Oh build your ship of death, your little ark VI We are dying, we are dying, we are all of us dying We are dying, we are dying, piecemeal our bodies are dying VII A little ship, with oars and food Now launch the small ship, now as the body dies There is no port, there is nowhere to go VIII It is the end, it is oblivion. IX Is it illusion? or does the pallor fume Wait, wait, the little ship Wait, wait! even so, a flush of yellow A flush of rose, and the whole thing starts again. X Swings the heart renewed with peace Oh build your ship of death. Oh build it!
|
Halálhajó (Magyar)I.
Most itt az ősz, és a hulló gyümölcs, és hosszú az út a feledésbe.
Harmatként hull az alma, nagy cseppekben, hogy kiutat sértsen saját magán.
És ideje már menned, elbúcsúznod az éntől, és kiútra találnod lehullt énedből.
II.
Halálhajód befejezted, Ó kész van? Ó készítsd halálhajód, szükség lesz rá.
A zord fagy közeleg, mikor az alma sűrűn hull, szinte dörög a meredt földre.
És halálszag terjeng, hamu a szélben! Á! mondd csak, érzed? És a sértett testben fél a lélek, magába rándult arca kín-grimasz a nyílásokból ráfúvó hidegben.
III.
És hozhat ember megnyugvást magára egyetlen tűdöféssel?
Tűhegy, tőr, vagy golyó által az ember sérthet sebet, törhet kiutat életéből, de megnyugvás az, Ó mondd csak, nyugvás az?
Biztosan nem! Gyilok vagy öngyilkosság akár, hogyan is hozna valaha megnyugvást?
IV.
Ó, mesélj megnyugvást, mit ismerünk, ismerhetünk: mélységesen szép csendjét a nyugodt, erős szívnek!
Hogy alkossuk meg ezt, saját nyugalmunk?
V.
Készítsd hát halálhajód, végig kell menj a leghosszabb úton, a feledésbe.
És halj halált, hosszas fájó halált, mely régi és új éned közt terül.
Máris aláhullt testünk, és sebes, csúnyán sebes, máris kifelé szivárog a lelkünk, át a durva seben.
A vég máris sötétlő óceán, végnélküli, és betör a sebeink hasadékán, máris a nyakunkon az ár.
Készítsd halálhajód, kis bárkádat, rakodd meg étellel, kis pogácsákkal, borral, a sötét feledésbe menekvéshez.
VI.
Apránként elhal a test, és a szelíd lélek alól sötét árözön mossa ki talpalatát.
Haldoklunk mind, haldoklunk mind, haldoklunk itt mindnyájan, és nincs mi fékezze az áradó halál-özönt, és hamar alámerül a világ, a külvilág.
Haldoklunk mind, haldoklunk mind, testünk apránként elhal és elhagy az erőnk, és lelkünk retteg pőrén, az özön feletti sötét esőben, az életünk legvégső faágán ülve retteg.
VII.
Haldoklunk mind, haldoklunk mind, mást sem tehetünk mint halni akarni már, halálhajót készítünk leghosszabb útján vinni a lelket végig.
Kicsi hajót, hol evezők és étel, edénykék meg minden kellék illőn és készen várja a lélek távozását.
Küldd hát a lélekvesztőd, most hogy a test elhal s az élet távozik, indíts esendő lelket bátor, esendő hajón, hites bárkát, berakodva rajta étel, kis fazekak s váltás ruha, sötét síkján az árnak, a vég vizein, tengerén a halálnak, amin elvitorlázunk vakon, hisz nincs kormányzás, kikötőnk sincs.
Kikötő nincs, mennünk sincsen hová csak sötéten tátongó feketéllés, csak egyre feketébben néma, csobolytalan ár sötéttel egy sötétje, fent és lent, és kétoldalt teljes sötét, hogy többé irányunk sincsen már és bár ott a kis hajó: mégis eltűnt. Nem látni őt, mert nincs aminél látsszon. Eltűnt! eltűnt! s mégis valahol ott van. Sehol!
VIII.
És minden eltűnt, alátűnt a test, egészen eltűnik, el teljesen. A sötét fent éppoly súlyos, mint alant, közöttük a kis hajó eltűnt, tovatűnt.
Ez itt a vég, ez itt a feledés.
IX.
És mégis az öröklétből fonál válik külön ott a feketeségben, egy vízszintes fonál apró fakó párát ereszt ki a sötétre.
Látomás ez? Vagy feljebb csap fakón kissé még az a pára? Na várj, várj, kel már a nap, durva hajnal éled vissza újra a feledésből.
Várj, várj, még sodródik a kis hajó, fölötte halálos hamuszürkén pirkad az ár.
Várj, várj! mégiscsak, kivirul sárgán, majd különös, a kihűlt lélek rózsásan pirul.
Rózsapír, és elölről az egész.
X.
Apad az ár, a test akár a viharvert kagyló, furcsán, csodásan bújik elő. És a kis hajó a rózsaszín áradaton bukdácsolva hazarepül, és előlép harmatosan a lélek, vissza a házba, a szív békéje visszaáll.
Leng a szív a megújult békétől, mit neki feledés.
Ó készítsd halálhajód. Ó készítsd el! mert szükség lesz rá. Vár rád a feledés nagy utazása.
|