Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Lear, Edward: A Kummerbund (Indus költemény) (The Cummerbund: An Indian Poem Magyar nyelven)

Lear, Edward portréja

The Cummerbund: An Indian Poem (Angol)

She sate upon her Dobie,
To watch the Evening Star,
And all the Punkahs as they passed,
Cried, 'My! how fair you are!'
Around her bower, with quivering leaves,
The tall Kamsamahs grew,
And Kitmutgars in wild festoons
Hung down from Tchokis blue.

Below her home the river rolled
With soft meloobious sound,
Where golden-finned Chuprassies swam,
In myriads circling round.
Above, on talles trees remote
Green Ayahs perched alone,
And all night long the Mussak moan'd
Its melancholy tone.

And where the purple Nullahs threw
Their branches far and wide,--
And silvery Goreewallahs flew
In silence, side by side,--
The little Bheesties' twittering cry
Rose on the fragrant air,
And oft the angry Jampan howled
Deep in his hateful lair.

She sate upon her Dobie,--
She heard the Nimmak hum,--
When all at once a cry arose,--
'The Cummerbund is come!'
In vain she fled: -- with open jaws
The angry monster followed,
And so, (before assistence came,)
That Lady Fair was swallowed.

They sought in vain for even a bone
Respectfully to bury,--
They said, -- 'Hers was a dreadful fate!'
(And Echo answered 'Very.')
They nailed her Dobie to the wall,
Where last her form was seen,
And underneath they wrote these words,
In yellow, blue, and green:--

Beware, ye Fair! Ye Fair, beware!
Nor sit out late at night,--
Lest horrid Cummerbunds should come,
And swallow you outright. 



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttp://poemhunter.com

A Kummerbund (Indus költemény) (Magyar)

Egy dhóbín ült a Szép, s lesé
az Esticsillagot.
„Mi bájos, ah!” – mondták reá
a vándor punkahok.
Kamszammah lombja fűzte bé
szobája ablakát,
s szilaj kitmutgár-fürtöket
himbáltak csóki-fák.

Lágyan löbögve folyt alant
a hömpölygő folyam;
arany csuprászík úsztak ott
rajokban számtalan.
A messze nagy fák ágain
zöld áják ültenek,
s az éjbe egy Muszak nyögellt
édesbús éneket.

S ott, hol bíbor Nullah terít
szeszélyes ágbogot,
s csöndben csobognak csillogó
kis górivallahok,
csöpp bhísztík víg csicselyje szállt
a légben, s messze túl
a bőszült Dzsampan ordított
undok vackán vadul.

A dhóbín ült és hallgatott:
a Nimmak énekelt –
de jelszó harsant hirtelen:
„A Kummerbund közelg!”
Futott, de hasztalan; a rém
egyet kaffant felé,
és egykettőre vége volt:
a Hölgyet elnyelé.

Megette szőri-bőrivel,
meg porcogóival…
Sopánkodának: „Ah, mi sors!” –
s Ekhó felelte: „Bal!”
A falra szegzék dhóbíját,
min utoljára ült,
s pirossal ezt írták alá
intő örök jelül:

Te Többi Szép, légy óvatos
és jól jegyezd meg ezt:
ne ülj ki éjjel, mert jön a
Kummerbund, és megesz.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttp://ujnautilus.info/tag/muforditas/page/84

minimap