Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Lear, Edward: The Dong with a Luminous Nose

Lear, Edward portréja

The Dong with a Luminous Nose (Angol)

When awful darkness and silence reign
Over the great Gromboolian plain,
Through the long, long wintry nights; —
When the angry breakers roar
As they beat on the rocky shore; —
When Storm-clouds brood on the towering heights
Of the Hills of the Chankly Bore: —
 
Then, through the vast and gloomy dark,
There moves what seems a fiery spark,
A lonely spark with silvery rays
Piercing the coal-black night, —
A Meteor strange and bright: —
Hither and thither the vision strays,
A single lurid light.
 
Slowly it wander, pauses, creeps, —
Anon it sparkles, flashes and leaps;
And ever as onward it gleaming goes
A light on the Bong-tree stems it throws.
And those who watch at that midnight hour
From Hall or Terrace, or lofty Tower,
Cry, as the wild light passes along, —
"The Dong! the Dong!
"The wandering Dong through the forest goes!
"The Dong! the Dong!
"The Dong with a luminous Nose!"
 
Long years ago
The Dong was happy and gay,
Till he fell in love with a Jumbly Girl
Who came to those shores one day.
For the Jumblies came in a sieve, they did, —
Landing at eve near the Zemmery Fidd
Where the Oblong Oysters grow,
And the rocks are smooth and gray.
And all the woods and the valleys rang
With the Chorus they daily and nightly sang, —
"Far and few, far and few,
Are the lands where the Jumblies live;
Their heads are green, and the hands are blue
And they went to sea in a sieve.
 
Happily, happily passed those days!
While the cheerful Jumblies staid;
They danced in circlets all night long,
To the plaintive pipe of the lively Dong,
In moonlight, shine, or shade.
For day and night he was always there
By the side of the Jumbly Girl so fair,
With her sky-blue hands, and her sea-green hair.
Till the morning came of that hateful day
When the Jumblies sailed in their sieve away,
And the Dong was left on the cruel shore
Gazing gazing for evermore, —
Ever keeping his weary eyes on
That pea-green sail on the far horizon, —
Singing the Jumbly Chorus still
As he sate all day on the grassy hill, —
"Far and few, far and few,
Are the lands where the Jumblies live;
Their heads are green, and the hands are blue
And they went to sea in a sieve.
 
But when the sun was low in the West,
The Dong arose and said;
— "What little sense I once possessed
Has quite gone out of my head!" —
And since that day he wanders still
By lake and dorest, marsh and hills,
Singing "O somewhere, in valley or plain
"Might I find my Jumbly Girl again!
"For ever I'll seek by lake and shore
"Till I find my Jumbly Girl once more!"
 
Playing a pipe with silvery squeaks,
Since then his Jumbly Girl he seeks,
And because by night he could not see,
He gathered the bark of the Twangum Tree
On the flowery plain that grows.
And he wove him a wondrous Nose, —
A Nose as strange as a Nose could be!
Of vast proportions and painted red,
And tied with cords to the back of his head.
— In a hollow rounded space it ended
With a luminous Lamp within suspended,
All fenced about
With a bandage stout
To prevent the wind from blowing it out; —
And with holes all round to send the light,
In gleaming rays on the dismal night.
 
And now each night, and all night long,
Over those plains still roams the Dong;
And above the wail of the Chimp and Snipe
You may hear the squeak of his plaintive pipe
While ever he seeks, but seeks in vain
To meet with his Jumbly Girl again;
Lonely and wild all night he goes, —
The Dong with a luminous Nose!
And all who watch at the midnight hour,
From Hall or Terrace, or lofty Tower,
Cry, as they trace the Meteor bright,
Moving along through the dreary night, —
"This is the hour when forth he goes,
"The Dong with a luminous Nose!
"Yonder over the plain he goes;
"He goes!
"He goes;
"The Dong with a luminous Nose!"



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

A lámpás-orrú Dong (Magyar)

Mikor a nagy gramboliai sík
fölött a csend uralkodik
a hosszú téli éj alatt –
mikor üvölt a szökő ár,
s öklétől dobban a sziklazár
s vihar nyomja a sziklatornyokat
a Chankly-Bór-hegy fokán –
 
a sivatag éjszakán
messze valami szikra jár,
magános, ezüstös sugár
nézi a szénsötét éjt,
egy üstökös, furcsa lény,
jár-kel, bolyong a látomás,
az árva, homályos fény.
 
Lassan vándorol, kúszik, megáll,
odébb szikrázik, villámlik, száll,
s ahogyan izzón tovább halad,
a Bong-fákra szórja a sugarakat,
s kik borzongva lesik az éjszakát,
erkélyről, toronyból, ablakon át,
sikoltják, ahogy a vad fény bolyong:
A Dong! a Dong!
a vándor Dong megy az erdőkön át!
felvillantja a vad éjszakát
a Dong! a Dong!
a lámpás-orrú bolyong!
 
Hajdanán
a Dong boldog volt és vidám,
míg egyszer szerelembe esett,
mikor jött az a jumbly lány.
Mert szőrszálszitában jöttek, bizony,
kikötöttek a jumblyk egy szép napon
a Zemmery Fidd oldalán,
ahol nőnek az ovális osztrigák,
s a sziklák szürkék és bársonysimák,
s az erdők-völgyek visszhangja felelt
a karnak, mely éj-napon át énekelt:
Messze kék, messze kék
a jumblyk országa, a boldog vidék,
a fejünk zöld, a kezünk lila
s a csónakunk szőrszita.
 
Boldogan-boldogan telt az idő,
a jumbly vendégek mind
kör-körben táncoltak éjszaka,
sirt a Dong ajkán a víg fuvola
holdfény vagy árnyék szerint,
mert vele volt nappal, s ha sütött a hold,
a jumbly lány olyan gyönyörű volt,
églila keze! s az a tengerzöld haj!
De eljött egy reggel a szörnyű baj:
a jumblyk azon a gyűlölt napon
elmentek a szőrszita csónakon.
S a Dong a kegyetlen parton ott
ottmaradt, örökre elhagyott,
fáradt szeme az ég alján
csüngött a borsózöld vitorlán,
s a jumbly-kórust zümmögte még,
míg könnyel öntözte a domb füvét:
Messze kék, messze kék
a jumblyk országa, a boldog vidék,
a fejünk zöld, a kezünk lila
s a csónakunk szőrszita.
 
De mikor a nap nyugatra hajolt,
a Dong szólt csendesen:
- Ami kis eszem valaha volt,
az is elhagyta fejem! -
Felkelt, s vándorol, jár és kel,
tó mellett, erdőn át, hegyre fel,
s énekel: - Völgyben vagy síkon talán?
hol vagy, te gyönyörű jumbly lány?
Tavon és parton csak őt keresem,
mig meglelem jumbly szerelmesem!
 
Ezüst sirású furulyán
billeget, keresi a lányt,
s mert sötétben sem nyugszik, mikor nem lát,
megkereste a Twangum-fát,
a virágos síkon, ahol nőtt,
s kérgéből, héjából orrot szőtt,
ily furcsát nem látott nap, se hold,
pirosra festett kis árboc volt,
hátul a fején kötötte meg,
gömbölyű végében kerek üreg,
ott bizton egy fénylő lámpa ül,
szél ellen kerítve ott csücsül.
 
Éjjel a sikon bolyong a Dong,
mindennap hajnalig bolyong,
s akárhogy sír a fürj, a fogoly,
a fuvola túlsírja, úgy dalol,
mert keresi - lehet, hiába talán -
hogy hol van az az édes jumbly lány.
Árva és vad, csak jár, bolyong,
lámpás orrával bolyong a Dong,
s mind, akik lesik az éjszakát,
erkélyről, toronytól, ablakon át,
sikoltnak, ha látják az üstökös fényt,
a jeges éjszaka csillagaként:
- Ez az az óra, amikor bolyong,
lámpás orrával künn jár a Dong,
amott a síkon halad a Dong!
bolyong!
bolyong!
lámpás orrával a Dong!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaH. A.

Kapcsolódó videók


minimap