Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2019-ben Fehér Illés!
Hírek

Longfellow, Henry Wadsworth: Cadenabbia

Longfellow, Henry Wadsworth portréja

Cadenabbia (Angol)

Lake Of Como
 
No sound of wheels or hoof-beat breaks
The silence of the summer day,
As by the loveliest of all lakes
I while the idle hours away.
 
I pace the leafy colonnade
Where level branches of the plane
Above me weave a roof of shade
Impervious to the sun and rain.
 
At times a sudden rush of air
Flutters the lazy leaves o’erhead,
And gleams of sunshine toss and flare
Like torches down the path I tread.
 
By Somariva’s garden gate
I make the marble stairs my seat,
And hear the water, as I wait,
Lapping the steps beneath my feet.
 
The undulation sinks and swells
Along the stony parapets,
And far away the floating bells
Tinkle upon the fisher’s nets.
 
Silent and slow, by tower and town
The freighted barges come and go,
Their pendent shadows gliding down
By town and tower submerged below.
 
The hills sweep upward from the shore,
With villas scattered one by one
Upon their wooded spurs, and lower
Bellaggio blazing in the sun.
 
And dimly seen, a tangled mass
Of walls and woods, of light and shade,
Stands beckoning up the Stelvio Pass
Varenna with its white cascade.
 
I ask myself, Is this a dream?
Will it all vanish into air?
Is there a land of such supreme
And perfect beauty anywhere?
 
Sweet vision! Do not fade away;
Linger until my heart shall take
Into itself the summer day,
And all the beauty of the lake.
 
Linger until upon my brain
Is stamped an image of the scene,
Then fade into the air again,
And be as if thou hadst not been.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://thereaderonline.co.uk

Cadenabbia (Magyar)

Comói-tó
 
Kerék s pata nem töri halk
álmod, nyári csend, mialatt
merengve e gyönyörű part
mentén töltöm óráimat.
 
Platánok zöld oszlopsora
mozgó árnytetőt sző fölém,
vízszintes ernyőjén soha
nem üt át se eső, se fény.
 
Néha egy-egy gyors szélroham
rezdül, s ösvényemre bolond
cikázást ejt be, dús arany
fáklya-táncot a lusta lomb.
 
A Somariva-kapu kis
márványlépcsején leülök
s hallgatom, hogy mossa a víz
lábamnál a kőküszöböt.
 
A hullám visszazúdul a
mellvédről s újra nekimegy;
s messzi cseng a harang szava
a halász hálói felett.
 
Vár s part előtt suhanva, mint
árnyak, nagy bárkák, lebegők:
tükörképük fordítva ring
tükör-part s tükör-vár előtt.
 
Parttól fel: egymást emelik
a dombok; fás ormaikon,
elszórva, villák; lent pedig
Bellagio lángol a napon.
 
S homályosan, erdők, falak
kusza tömege, árnyak és
fények, Stilfs hágója alatt
Varenna és a vízesés.
 
Álom ez? - kérdem hangosan.
Álom? Égből jött s égbe vesz?
Lehet még táj, mint ez, olyan
szép, oly teljes, tökéletes?
 
Várj, édes látomás! maradj,
míg szivem mélyébe bele
nem ivódik e nyári nap
és a tó minden gyönyöre!
 
Maradj, míg képed veretét
magába nem edzi agyam;
s akkor tűnj a semmibe: légy,
mint ami sose volt, olyan.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaSz. L.

minimap