Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Lowell, Robert: For the Union Dead

Lowell, Robert portréja

For the Union Dead (Angol)

Relinquunt omnia servare rem publicam.

 

The old South Boston Aquarium stands

in a Sahara of snow now. Its broken windows are boarded.

The bronze weathervane cod has lost half its scales.

The airy tanks are dry.

 

Once my nose crawled like a snail on the glass;

my hand tingled

to burst the bubbles,

drifting from the noses of the cowed, compliant fish.

 

My hand draws back. I often sigh still

for the dark downward and vegetating kingdom

of the fish and reptile. One morning last March,

I pressed against the new barbed and galvanized

 

fence on the Boston Common. Behind their cage,

yellow dinosaur steam shovels were grunting

as they cropped up tons of mush and grass

to gouge their underworld garage.

 

Parking lots luxuriate like civic

sand piles in the heart of Boston.

A girdle of orange, Puritan-pumpkin-colored girders

braces the tingling Statehouse, shaking

 

over the excavations, as it faces Colonel Shaw

and his bell-cheeked Negro infantry

on St. Gaudens' shaking Civil War relief,

propped by a plank splint against the garage's earthquake.

 

Two months after marching through Boston,

half the regiment was dead;

at the dedication,

William James could almost hear the bronze Negroes breathe.

 

The monument sticks like a fishbone

in the city's throat.

Its colonel is as lean

as a compass needle.

 

He has an angry wrenlike vigilance,

a greyhound's gentle tautness;

he seems to wince at pleasure

and suffocate for privacy.

 

He is out of bounds. He rejoices in man's lovely,

peculiar power to choose life and die –

when he leads his black soldiers to death,

he cannot bend his back.

 

On a thousand small-town New England greens,

the old white churches hold their air

of sparse, sincere rebellion; frayed flags

quilt the graveyards of the Grand Army of the Republic.

 

The stone statues of the abstract Union Soldier

grow slimmer and younger each year –

wasp-waisted, they doze over muskets,

and muse through their sideburns.

 

Shaw's father wanted no monument

except the ditch,

where his son's body was thrown

and lost with his "niggers."

 

The ditch is nearer.

There are no statues for the last war here;

on Boylston Street, a commercial photograph

showed Hiroshima boiling

 

over a Mosler Safe, "the Rock of Ages,"

that survived the blast. Space is nearer.

When I crouch to my television set,

the drained faces of Negro school children rise like balloons.

 

Colonel Shaw

is riding on his bubble,

he waits

for the blessed break.

 

The Aquarium is gone. Everywhere,

giant finned cars nose forward like fish;

a savage servility

slides by on grease.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.theatlantic.com

Az Unió halottaiért (Magyar)

„Relinquunt Omnia Servare Rem Publicam"

 

A régi Dél-bostoni Akvárium most

hó-Szaharában áll. Betört ablakain deszka.

A széljelző bronz tőkehalán pikkely alig maradt.

Kiszáradtak a kongó tartályok.

 

Egykor csigaként tapadt orrom az üvegre;

tenyerem bizsergett,

széttörte volna a riadt, engedelmes halak

orrából felszálló buborékokat.

 

Kezem visszarándul. Fel-felsóhajtok még most is,

visszavágyva a halak és hüllők lenti, sötét,

öntudatlan birodalmát. Múlt márciusban

egy délelőtt nekidőltem a bostoni főtér

 

új krómozott szögesdrótjának. A ketrecben

röfögő, sárga dinoszaurusz-földmarók

túrták fel tonnaszám a sarat meg a füvet,

vájták alvilági garázsukat.

 

Boston szívét parkolók

és homokozók növik be.

Narancs- és sütőtökszínű gerendák

fűzője tartja az Állam remegő Házát;

 

belényilall a lenti vájkálás, és átnéz

Shaw ezredesre meg pufók arcú néger katonáira,

St. Gaudens polgárháborús emlékművén,

melyet deszkasín óv e földrengés ellen.

 

Két hónappal rá, hogy végigmasíroztak

Bostonon, az ezred fele halott volt;

szinte hallani a bronzba öntött négerek lélegzését,

marad az avatáskor William James.

 

Emlékművük, mint halszálka,

megakadt a város torkán.

Ezredesük

iránytű-sovány.

 

Dühösen éber, mint a veréb,

finom és ugrásra kész, mint az agár:

a jólétre fintorog,

fuldoklik: nyugtot áhít.

 

Őt már nem fogja kötelék. Élvezi a csodálatos,

csak-emberi hatalmat: az életet választani

és meghalni – a halálba vezeti seregét,

az ő gerince nem hajolhat meg.

 

Új-Anglia ezer kisvárosi terén régi fehér

templomok őrzik a lázadás őszinte, inas

szellemét: a Köztársaság dicső seregének

temetői rojtos zászlóikba takaróznak.

 

Az Unió Katonájának elvont szobrai

minden évvel karcsúbbak és fiatalabbak –

bóbiskol a sok nádszáltermetű, puskájára

támaszkodik, szakállát babrálja.

 

Shaw apja emlékművet nem akart,

csak a gödört,

ahova fia holtteste zuhant

együtt „niggereivel".

 

Hozzánk közelebb a gödör.

Szobrot á mostani háborúnak nem

állítottak; a. Boylston utcán reklámmontázst

látok egy kirakatban, Hirosima izzik

 

egy Mosler-széf felett: »Az Idő Sziklája",

mely túlélte a robbanást. Az űr is közelebb.

Mikor televízióm elé kuporodom,

léggömbök szállnak fel, néger iskolások szikkadt arcai.

 

Buborékján nyargal

Shaw ezredes,

várja a

a megváltó pukkanást.

 

Nincs többé Akvárium. Körös-körül

uszonyos autócápák cikáznak;

kenőzsíron barbár

szolgaszellem siklik.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

Kapcsolódó videók


minimap