Ki ez a vándor holt levelek között?
Ki az utas ezen az utazáson
A forgó éj kibetűzője, a visszatérő
Fény jeladását aki felveszi?
Amerika ígéret volt - kinek?
Kelet volt
A halott királyok és az el nem feledett sírok,
Nyugat volt a fű.
A tölgyligetek napszállatra voltak.
Keletre vannak az éjszakák, ahol aludtunk.
És tovább és tovább lefelé,
Az első fénnyel nyomulunk előre,
Szállunk le a múltból, mint vándorló nap a hegyekből.
Átkelünk a nappalba, hogy fölfedezzük.
A halottakat ott hagyjuk, ahol elestek - a sötétben
Késő éjszakán a takarók alatt.
Megjelöljük a helyet fogunk nyomával ujjainkon.
A szobát úgy hagyjuk, ahogy volt: a szerelem
Ki az utas e holt levelek között ez időszaki
Vizekben és a kapuknál koronás
Nárciszok, aztán a rózsa, a mennydörgést
Feltartó eresz, a soha eddig meg nem
Közelített nagy völgyekként kinyíló
Reggelek, a jövőtől révedező
Meghitt fák messze távol,
A délutánok mögött a mályvák,
Az érett gyümölcs fölött az erkélyen a lepkék,
És minden gyönyörű
Minden előttünk
Amerika ígéret volt mindig.
Az első utazástól és az első hajótól kezdve volt ígéret -
„A trópusi madár, amely, nem alszik tengeren"
„Sötét súlyos felhők tömege jeladás"
„A szél nélkül szitáló eső biztos jeladás"
„A cethal előjel"
„A bot amely úgy látszik vassal van kifaragva
„A csipkebogyóval megrakott vessző"
„És mindezek a jeladások nyugatról jönnek"
„És minden éjszaka hallottam madarak vonulását."
Ki a vándor e partokon?
Ki az utas e vizekben,
A jövőt mint szárazföldet reméli - látja előre
Mint nyugatra az, Indiákat, a végcéltó az,
Akit jelez a hullámverés zaja?
Amerika ígéret volt - kinek?
Jefferson tudta:
Kinyilvánította Isten és történelem előtt,
Kinyilvánítja még mindig a nemfelejtő sírban.
Emberé volt az ígéret, aminthogy övé a föld
A Teremtőjétől megáldott Emberé,
Aki komoly a szerelemben, értelemmel tökéletesíthető:
Igaz és igazságot felismerő, természetes természete
Eredettől tiszta és szelíd, akár források a fákban.
Az emberről szólt az ígéret.
Az idő választotta az Embert, senki mást:
Arcán a minden jövendő virága,
Testvére a csillagoknak és minden vándoroknak,
Testvére az időnek és minden rejtelemnek,
Testvére a gyümölcsfáknak, a fűnek is.
Az ember volt, aki megígértetett: a teljesedni fogó.
Nyargalni hivatott az Ember, a Szoroson át,
Nyugatra, Délre a vízzel, vinni magával a könyvet,
Vinni a búzamagot, kukoricamagot, almaoltványt,
Szabadságot építeni tanyaterületnyit,
Hasznos munkára tenyészve, tetszetős külalakra,
Házaséletre, emberségre, büszkeségre -
Önbecsülést meg köztisztességet gyakorolva.
És az Ember emberekre váltotta magát Philadelphiában,
Okosságot gyakorolt hosszú lejáratra,
Szabadságot épített
Szalonba illőt,
A fogadószoba kristályaihoz tenyészve,
Dollártól igaz és dollárigazságot felismerő,
Hazafias a kötvényekkel egyenértékűen
(És gyermekeik gyermekei kérkednek, hogy mit tettek a Gyarmatokért).
Az Ember felnyargalt a Partszegélyről, a Szoroson át,
Emberekre váltotta magát: kétnapos telepesekre,
Ügyvédekre, birtoklevelekkel a sapkájuk alatt,
Mosómedveprémes választókra, akik földet akartak és meg is kapták.
Tőkére váltották és befektették az ígéretet.
Amerika ígéret volt mindig:
„A kerék mint egy nap és akkora mint egy szekér kereke
Rajta sokfajta képpel
Az egész tiszta aranyból"
„Húsz aranykacsa
Szép munka és igazán természetes
Némelyik akár egy kutya az itteni fajtából"
És a dűnáktól nyugatra integettek nekünk és felkiáltottak
Kolua! Mexikó! ...Kolua!
Amerika ígéret volt - kinek?
Adams apánk tudta. Megmondta nekünk -
A kamatos kamat arisztokráciája
A közös tőkén át örökletes!
Legyen nekünk is ilyen, mielőtt a tenyészkanca kiöregszik.
„Minden ember első szükséglete a vacsorája,
Második a nője." Zsebcsinálta királyok.
Vagyon vált vérré vagyonná vérré vagyonná.
Felvilágosult önzés tartósan világított.
Unokát nemzett a nyertes, a vesztes csak céltalanul!
És a politikai önzés Arisztokráciája
Felvásárolta a földet, megvette a városokat, a telkeket,
A javakat, a kormányt, a népet. Szipolyozta őket.
Eladta őket. Megtartotta a hasznot. Elveszítette önmagát.
A Vagyon és Tehetség Arisztokráciája
Vagyonra váltotta tehetségét és elveszítette.
Vagyonra váltotta a felvilágosult önzést.
Az önérdeket betétkönyvre váltotta: egyenlegét egyensúlyban tartotta.
Kitenyésztett: bolondokká tenyészett, lovagokká,
Sipistákká, elegáns asszonyokká, parkett-táncosokká.
A Vagyon és Tehetség Arisztokráciája
Eladta tehetségét, megvette a nyilvános szereplést:
Nyilvánosan ivott, nyilvánosan feküdt ágyba,
Nyilvánosan támogatta a művészetet, megcsömörlött
Nyilvános szerzőktől, nyilvános szépségektől, pózba állt
Nyilvános helyzetekben a nyilvános lapoknak.
A Vagyon és Tehetség Arisztokráciája
Elsorvadt tehetséggel és a vagyont szégyellve
Vőmuramokká tenyészett, beteges kapcsolatokra,
Nyilvános titkú lányokká, tengerész Galahadokká,
Buja szűzekké a hozzájuk fűződő pletykákkal,
Halott méhű, eleven vágyú asszonyokká.
A Vagyon és Tehetség Arisztokráciája
Kirajzott: letelepedett Európában,
A vízparton ült Rapallóban,
Bérelt házban húnyt el, megsiratatlan, megvetetten.
És szól a gyermek: látom a villámot fölöttetek.
A vasuti vágányok közt a gyom
Izzadságszaga, szegényszaga,
A keserű és tiszta szag, hol a karvaly kering:
Törzsökös mint a dámvadcsont a homokban.
Ó, én Amerikám kinek?
Kinek az ígéret? Kinek a folyó:
„Nyugatra folyik! Nézd hogy fodrozódik!"
A fű: „Úgy hogy csodálatos volt
És vég nélkül végtelen és a szél, csodálatos !"
A Nagy Tavak: parttalanok mint óceánok, a fövenyük
Durva homok, tiszta kavicshordalék;
Martjuk illata: napraforgók, hullámtörés,
Friss víz, vad napraforgók... vadon.
Kinek az esti hegyek az égen,
Nyugatról az éji szél, a lemenő hold?
Tom Paine tudta.
Tom Paine tudta, mi a nép.
Az ígéret a Népnek szólt.
A Történelem utazás volt a Nép felé.
Amerika a Nép földindulása volt.
Csillagok és remények a Nép jeladásai voltak.
Ami igazán felépíttetett, a Nép rakta fel.
Ami lebontatott, ők bontották le.
Ami használatban volt, ők vitték magukkal - baltanyelek, hegedűvonók,
Ajtóküszöbök, nevek, gyereknek valók és hegyeknek valók
Ami régen el volt felejtve, azt ők felejtették el -
A nagyok dicsőségét, a gazdagok nevét, jeligéit.
A Népé volt az ígéret: ők betöltenék.
Vártak a maguk idejére a világban: voltak bölcs mondásaik.
Kiszámolták a maguk idejét napról napra.
Kiszámolták nap nap után a történelembe.
Bőven volt idejük, hatalmas öklükből kibuggyanó.
Benne volt minden idő mintha csak egy marék búzamag.
Mire eljönne az idő szólnának ők és hallgatná a többi.
És eljött az idő és nem szólt a Nép.
Eljött az idő, eljön az idő: a szónokok
Jönnek, és akik szólnak, nem a Nép.
Ezek akik puskatussal szólnak a kapuk előtt,
Ezeket a becsvágyó durva pap
Vezeti véres kezüknél fogva előre;
Ezek akik merev karjukat kinyújtva nyúlnak ahhoz
Amihez senki mohó se mert nyúlni azelőtt:
Ezek akik az igazsághoz nyúlnak, nem a Nép.
Ezeknek idő vad meséi
Kezüket nyalják mint szuka ha ébresztve reggel:
Ezek akik a hazugságot tanítják, nem a nép.
Eljött az idő, eljön az idő
Eljön és kinek? Ezeknek? Ezekért volt
A hullámverés titka újonnan meglelt partokon?
Ezekért úszott: az ág a vízen? -
Ezek felé matattak mind az évek az arany
Képek a felhők a helyek felé?
Soha ezelőtt, soha semmi nyáron,
Soha nem voltak ilyen bőkezű napok, csillagok ilyen szelídek,
Még öregek szavaiban sem, vagy könyvekben, sem a messze vissza
Egy letűnt gyerekkorra való emlékezésben
Vagy még messzebb, addig a fényig, ahol Homérosz bolyong -
A levegő csupa tündöklés az ünnepi kéktől
Amibe a dombok öltöznek a távolban túl a változáson...
Amibe az idő is öltözik a távolokban.
Soha mint most még nem volt az ígéret,
Soha mélyebb a zöld, a föld melegebb,
Fény soha szebb a szemnek, a víz
Hangja gyönyörűbb, sok formái leveleknek,
Köveknek, felhőknek, állatoknak, soha az árnyak
Tisztábbak, csodásabbak, sem az arcok
Arcokra felelőbbek, vagy a kezek
Gyorsabbak, testvériebbek,
az idő
Fájó íze se sósabb a nyelven, emberibb
Soha semmi nyáron: és kinek?
Alkonyatkor, utcai fények közt, a szobákban kérdezzük ezt.
Nem kérdezzük már az Igazat John Adamstól.
Nem kérünk Nyelveket Thomas Jeffersontól.
Nem kérünk Igazságot Tom Paine-től.
Feleletet kérünk.
És van felelet.
Van Spanyolország Ausztria Lengyelország Kína Csehország.
Vannak halottak mind ez országok gödreiben.
Szájuk néma, de szólnak. Azt mondják:
„Az ígéret azé aki elveszi."
Figyeljetek! Testvérek! Nemzedék!
Figyeljetek! Hallottátok e szavakat. Higgyétek el!
Higgyétek az ígéret azé aki elveszi!
Higgyétek hacsak el nem vesszük magunknak
Mások hasznára mások veszik el.
Higgyétek hacsak el nem vesszük magunknak
Mindnyájan, egyik itt, másik ott,
Emberek, nem az Ember, népség, nem a Nép,
Kezek, szájak, karok, szemek, nem szavak -
Higgyétek hacsak el nem vesszük magunknak,
Mások veszik el, másoknak, nem nekünk!
Higgyétek hacsak el nem vesszük magunknak
Most mindjárt, ezen az órán, holnap előtt,
Mások veszik, nem is mostanra: tovább!
Figyeljetek! Testvérek! Nemzedék!
Társai leveleknek, a napnak, a hosszú alkonyatoknak,
Társai sokféle napnak, mindegyiknek:
Figyeljetek! Higgyetek a beszédes halottaknak! Higgyétek el,
Ez az utazás a mi utazásunk. Ó, higgyétek el,
A jelzések nekünk szóltak, a jelek: a madarak
Éjszaka, a megtörő hullám.
Higgyétek el
Amerika ígéret
Elvennivaló!
Amerika ígéret
Nekünk
Hogy elvegyük
Erőszakosan
Szerelemmel de
Elvegyük.
Ó, higgyétek el!