Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Mangan, James Clarence: The Nameless One

Mangan, James Clarence portréja

The Nameless One (Angol)

Roll forth, my song, like the rushing river,

         That sweeps along to the mighty sea;

God will inspire me while I deliver

         My soul of thee!

 

Tell thou the world, when my bones lie whitening

         Amid the last homes of youth and eld,

That once there was one whose veins ran lightning

         No eye beheld.

 

Tell how his boyhood was one drear night-hour,

         How shone for him, through his griefs and gloom,

No star of all heaven sends to light our

         Path to the tomb.

 

Roll on, my song, and to after ages

         Tell how, disdaining all earth can give,

He would have taught men, from wisdom's pages,

         The way to live.

 

And tell how trampled, derided, hated,

         And worn by weakness, disease, and wrong,

He fled for shelter to God, who mated

         His soul with song.

 

--With song which alway, sublime or vapid,

         Flow'd like a rill in the morning beam,

Perchance not deep, but intense and rapid--

         A mountain stream.

 

Tell how this Nameless, condemn'd for years long

         To herd with demons from hell beneath,

Saw things that made him, with groans and tears, long

         For even death.

 

Go on to tell how, with genius wasted,

         Betray'd in friendship, befool'd in love,

With spirit shipwreck'd, and young hopes blasted,

         He still, still strove;

 

Till, spent with toil, dreeing death for others

         (And some whose hands should have wrought for him,

If children live not for sires and mothers),

         His mind grew dim;

 

And he fell far through that pit abysmal,

         The gulf and grave of Maginn and Burns,

And pawn'd his soul for the devil's dismal

         Stock of returns.

 

But yet redeem'd it in days of darkness,

         And shapes and signs of the final wrath,

When death, in hideous and ghastly starkness,

         Stood on his path.

 

And tell how now, amid wreck and sorrow,

         And want, and sickness, and houseless nights,

He bides in calmness the silent morrow,

         That no ray lights.

 

And lives he still, then? Yes! Old and hoary

         At thirty-nine, from despair and woe,

He lives, enduring what future story

         Will never know.

 

Him grant a grave to, ye pitying noble,

         Deep in your bosoms: there let him dwell!

He, too, had tears for all souls in trouble,

         Here and in hell.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.daypoems.net/poems

A névtelen (Magyar)

Ömölj, dalom, rohanó folyó a

tenger felé ahogyan siet,

az Úr szavára szövöm sorodba

a lelkemet!

 

Mondd el, ha csontom a sír ölében

fog porladozni: sok év előtt

volt itt egy szív, tüzet onta, mégsem

látták meg őt.

 

Mondd el: gyerekkora éjjelében

csillagdúc ég soha nem vetett

az útra fényt, mely e bús vidéken

sírig vezet.

 

Ömölj, dalom, s a jövő időnek

mondd el: nem földi örömre várt,

társak közt hirdetni akarta bölcsebb

élet szavát.

 

S mondd el: kivetve, porig tiportan

Urában hitt csak e bús beteg,

ki lelke társaul adta hajdan

az éneket.

 

S az ének szállt, hevülőn s panasszal

zúdult, miként hegyi ér vize:

nem mély talán, de sodorva nyargal

a völgybe le.

 

Mondd el, dalom, hogy e névtelennek

démon-népség seregellt nyomán,

jaj, baj tört rá, keserűn esengett

halál után.

 

Mondd el, hogy kárba veszett tudása,

s becsapta bár szerelem s barát,

lelkes reménye taposva sárba

még harcba szállt.

 

De szellemére halálos úton

(hová mások keze űzte őt,

és nem került, ki utánanyúljon)

árny költözött.

 

Mélyen zuhant ama nagy gödörbe,

Maginn és Burns hova halni tért,

az ördög vette ki bérbe tőle

az életét.

 

De visszaküzdte, mikor szívébe

végítélet riadalma szállt,

s kiállni látta az útközépre

a zord halált.

 

S mondd el, hogy most szomorún, esetten,

otthontalan, betegen szegény

nyugodtan készül a napra, melyen

nem gyúl ki fény.

 

Él még? Igen. Öregen, habár még

negyven se múlt, deresül haja,

mely elmesélje a kínt, mit átélt,

nincs krónika.

 

Szívek mélyén legyen ásva sírja,

hol irgalom van iránta, hisz

ő is siratta, ki szenved, itt s a

pokolban is.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap