Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Mare, Walter de la: A figyelők (The Listeners Magyar nyelven)

Mare, Walter de la portréja

The Listeners (Angol)

‘Is there anybody there?’ said the Traveller,

Knocking on the moonlit door;

And his horse in the silence champ’d the grasses

    Of the forest’s ferny floor:

And a bird flew up out of the turret,

    Above the Traveller’s head:

And he smote upon the door again a second time;

    ‘Is there anybody there?’ he said.

But no one descended to the Traveller;

    No head from the leaf-fringed sill

Lean’d over and look’d into his grey eyes,

    Where he stood perplex’d and still.

But only a host of phantom listeners

    That dwelt in the lone house then

Stood listening in the quiet of the moonlight

    To that voice from the world of men:

Stood thronging the faint moonbeams on the dark stair,

    That goes down to the empty hall,

Hearkening in an air stirr’d and shaken

    By the lonely Traveller’s call.

And he felt in his heart their strangeness,

    Their stillness answering his cry,

While his horse moved, cropping the dark turf,

    ’Neath the starr’d and leafy sky;

For he suddenly smote on the door, even

    Louder, and lifted his head:—

’Tell them I came, and no one answer’d,

    ’That I kept my word,’ he said.

Never the least stir made the listeners,

    Though every word he spake

Fell echoing through the shadowiness of the still house

    From the one man left awake:

Ay, they heard his foot upon the stirrup,

    And the sound of iron on stone,

And how the silence surged softly backward,

    When the plunging hoofs were gone.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poemhunter.com/poem/the-listeners/

A figyelők (Magyar)

"Van itt valaki?" szólt az Utas,

megverve a holdfényes kaput;

s az erdei fák közt lova csöndesen

legelte a gyér laput:

és madár röppent ki a toronyszobából

az Utas feje felett:

és az - "Van itt valaki?" - most már

másodszor zörgetett.

De senki se jött le elébe; arc a

zöldindás ablakon

nem nézett szürke szemébe, ahogy ott állt

zavartan hallgatagon.

Csak a remeteház akkori lakói,

figyelő szellemek,

álltak meg, lesve a hangot, amely az emberi

világból érezett:

csak azol tolongtak a hold sugarában a fekete lépcsőn,

amely a hallba vezet,

s hallgatták, a csöndet az árva Utas szava

hogy ütötte-rázta meg.

És ő érezte hogy idegenek és a csöndben

értette a válaszukat,

míg lova a sötét gyepet harapta a csillagos

és lombos ég alatt;

mert hirtelen a kapura sújtott s fejét fölvetve így szólt,

most már jó hangosan:

"Mondjátok meg nekik, hogy eljöttem és nem felelt senki!

hogy megtartottam a szavam!"

De most sem moccantak a figyelők, bár hallották, hogy

visszhangot verve fut

az üres ház árnyain át minden szava annak az egynek,

aki még nem aludt:

csak hallgatták a lábát a kengyelen

s a vas útját a kövön át

és a visszaözönlő csendet, amikor elmentek

a süppedő paták.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://csicsada.freeblog.hu/tags/vers/page/181/

Kapcsolódó videók


minimap