Mare, Walter de la: The Railway Junction

From here through tunnelled gloom the track

Forks into two; and one of these

Wheels onward into darkening hills,

And one toward distant seas.

How still it is; the signal light

At set of sun shines palely green;

A thrush sings; other sound there's none,

Nor traveller to be seen-

Where late there was a throng. And now,

In peace awhile, I sit alone;

Though soon, at the appointed hour,

I shall myself be gone.

But not their way (the bow-legged groom,

The parson in black, the widow and son,

The sailor with his cage, the gaunt

Gamekeeper with his gun.

That fair one too, discreetly veiled

All, who so mutely came, and went,

Will reach those far nocturnal hills

Or shores, ere night is spent.

I nothing know why thus we met-

Their thoughts, their longings, hopes, their fate:

And what shall I remember, except-

The evening growing late-

That here through tunnelled gloom the track

Forks into two; of these

One into darkening hills leads on,

And one toward distant seas?

Itt kettéágazik a sín

a boltíves homály alatt;

ez sötét hegyekbe, amaz

távol tengerhez szalad.

Mily csend; a jelzőlámpa zöldje

az alkonyban sápadtan ég;

rigófütty: más hang nem hallható,

s utast se látni – de még

nem is rég itt tömeg tolongott.

Most békén ülök, egymagam,

nemsoká itt a perc, s a vonat

már velem is rohan.

De másfelé: a szürke pap,

sánta lovász, özvegy s gyerek,

kalitkás matróz, ösztövér

vadőr, a fegyveres,

s a szép nő, könnyű fátyolával –

kik némán jöttek-mentek itt,

elérnek mind az éji hegyekbe

s a partokra hajnalig.

Mért futott össze ennyi sors itt,

gond, vágy, remények – nem tudom,

s emlékszem-e majd másra, mint hogy

leszálló alkonyon

a boltíves homály alatt

a sin itt kettéágazik;

az visz sötét hegyekbe, s távol

tengerekre ez itt?