Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2019-ben Fehér Illés!
Hírek

Milton, John: L’Allegro

Milton, John portréja

L’Allegro (Angol)

Hence, loathed Melancholy,

Of Cerberus and blackest Midnight born,

In Stygian cave forlorn

'Mongst horrid shapes, and shrieks, and sights unholy!

Find out some uncouth cell,

Where brooding Darkness spreads his jealous wings,

And the night raven sings;

There under ebon shades, and low-browed rocks,

As ragged as thy locks,

In dark Cimmerian desert ever dwell.

But come thou Goddess fair and free,

In heav'n ycleped Euphrosyne,

And by Men, heart-easing Mirth,

Whom lovely Venus at a birth

With two sister Graces more

To ivy-crowned Bacchus bore;

Or whether (as some sager sing)

The frolic wind that breathes the spring,

Zephyr, with Aurora playing,

As he met her once a-Maying,

There on beds of violets blue,

And fresh-blown roses washed in dew,

Filled her with thee a daughter fair,

So buxom, blithe, and debonair.

Haste thee, Nymph, and bring with thee

Jest, and youthful Jollity,

Quips, and Cranks, and wanton Wiles,

Nods, and Becks, and wreathed Smiles,

Such as hang on Hebe's cheek,

And love to live in dimple sleek;

Sport that wrinkled Care derides,

And Laughter holding both his sides.

Come, and trip it as you go

On the light fantastic toe;

And in thy right hand lead with thee

The mountain nymph, sweet Liberty;

And if I give thee honour due,

Mirth, admit me of thy crew,

To live with her, and live with thee,

In unreproved pleasures free;

To hear the lark begin his flight,

And singing startle the dull night,

From his watch-tow'r in the skies,

Till the dappled dawn doth rise;

Then to come in spite of sorrow,

And at my window bid good morrow,

Through the sweet-briar, or the vine,

Or the twisted eglantine:

While the cock with lively din

Scatters the rear of darkness thin,

And to the stack, or the barn-door,

Stoutly struts his dames before:

Oft list'ning how the hounds and horn

Cheerly rouse the slumb'ring morn,

From the side of some hoar hill,

Through the high wood echoing shrill:

Sometime walking, not unseen,

By hedge-row elms, on hillocks green,

Right against the eastern gate,

Where the great sun begins his state,

Robed in flames, and amber light,

The clouds in thousand liveries dight;

While the ploughman near at hand

Whistles o'er the furrowed land,

And the milkmaid singeth blithe,

And the mower whets his scythe,

And every shepherd tells his tale

Under the hawthorn in the dale.

Straight mine eye hath caught new pleasures

Whilst the landscape round it measures;

Russet lawns, and fallows grey,

Where the nibbling flocks do stray;

Mountains, on whose barren breast

The lab'ring clouds do often rest;

Meadows trim with daisies pied,

Shallow brooks, and rivers wide.

Towers and battlements it sees

Bosomed high in tufted trees,

Where perhaps some Beauty lies,

The Cynosure of neighb'ring eyes.

Hard by, a cottage chimney smokes,

From betwixt two aged oaks,

Where Corydon and Thyrsis met

Are at their savoury dinner set

Of herbs, and other country messes,

Which the neat-handed Phillis dresses;

And then in haste her bow'r she leaves,

With Thestylis to bind the sheaves;

Or, if the earlier season lead,

To the tanned haycock in the mead;

Sometimes with secure delight

The upland hamlets will invite,

When the merry bells ring round,

And the jocund rebecks sound

To many a youth and many a maid,

Dancing in the chequered shade;

And young and old come forth to play

On a sunshine holiday,

Till the live-long daylight fail;

Then to the spicy nut-brown ale,

With stories told of many a feat,

How Fairy Mab the junkets eat;

She was pinched and pulled she said,

And he by friar's lanthorn led

Tells how the drudging Goblin sweat

To earn his cream-bowl duly set,

When in one night, ere glimpse of morn,

His shadowy flail hath threshed the corn,

That ten day-lab'rers could not end;

Then lies him down the lubber fiend,

And stretched out all the chimney's length,

Basks at the fire his hairy strength,

And crop-full out of doors he flings,

Ere the first cock his matin rings.

Thus done the tales, to bed they creep,

By whispering winds soon lulled asleep.

Towered cities please us then,

And the busy hum of men,

Where throngs of knights and barons bold

In weeds of peace high triumphs hold,

With store of ladies, whose bright eyes

Rain influence, and judge the prize

Of wit or arms, while both contend

To win her grace, whom all commend.

There let Hymen oft appear

In saffron robe, with taper clear,

And pomp, and feast, and revelry,

With mask, and antique pageantry;

Such sights as youthful poets dream

On summer eves by haunted stream.

Then to the well-trod stage anon,

If Jonson's learned sock be on,

Or sweetest Shakespeare, Fancy's child,

Warble his native wood-notes wild.

And ever against eating cares

Lap me in soft Lydian airs

Married to immortal verse

Such as the meeting soul may pierce

In notes, with many a winding bout

Of linked sweetness long drawn out,

With wanton heed, and giddy cunning,

The melting voice through mazes running,

Untwisting all the chains that tie

The hidden soul of harmony;

That Orpheus' self may heave his head

From golden slumber on a bed

Of heaped Elysian flowers, and hear

Such strains as would have won the ear

Of Pluto, to have quite set free

His half-regained Eurydice.

These delights if thou canst give,

Mirth, with thee I mean to live.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.readprint.com/work-1237/L-Allegro-John-Milton

L'allegro (Magyar)

Hess, Bánat, rútak rútja!

Szüléd vak Éjfél s ugató Pokol;

hol a Styx bújdokol

s torz nép közt, dúlt jajok közt zajlik útja,

barlangot ott keress,

kotlós Homály tárt, védő szárnya vár,

meg károgó madár

s a mord szemöldű szirtek árnya, vad

bozóttal, mint hajad,

menj, éjsetét bús pusztát ott szeress!

Ám jöjj, egek virága, színe,

égi neven: Euphrosyne

s a földön: szívtáró Öröm,

kit búgva édes gyönyörön

Vénusz szűlt (s még két Gráciát)

s repkényes Bacchus volt atyád.

Vagy — más regés szó mást zenél —

a lenge, víg Tavaszi Szél,

Zephyr, a Hajnalt üldözőn,

megejté a meleg mezőn

és kék ibolya-garmada

volt ágyuk s rózsák harmata

hullt rájuk s lettél drága sarj,

hogy táncot, fényt és dalt akarj.

Nos, jer, Tündér s kísérjen az

Ötlet s a Gúny, a friss kamasz

s Pajzánság s Tréfa a hamis

Bókkal, Csókkal s Mosollyal is,

minőtől Hébe ajka lágy

s melynek az arc kis gödre ágy —

meg Játék, mely bút kerget és

hasát fogja a Nevetés!

Így jőjj, s jöttöd tánc legyen,

lejtve könnyű lábhegyen,

s lengjen veled, jobbodra fűzve

édes Szabadság, ormok szűze;

jőjj s engem is, igaz feled,

segíts, járnom vele s veled,

s merre víg rajod vezet,

várjon tiszta élvezet:

pacsirta adjon drága kéjt,

riasztva a nagy, lomha Éjt,

mely megfut zord őrtornyitúl,

mihelyt a tarka ég pirúl,

friss „jó reggelt"-tel bús lakom

köszöntve a gyúlt ablakon,

átintve vadszőlők bogán

s indázó vadrózsák sokán,

mig űzi lenn a még nyakas

homályt a vígtorkú kakas,

mely dombján büszkén lépeget

s jön háreme a csűr megett.

Vagy halljam: kürt szól s eb csahol

az álmos erdőn valahol

s dértől didergő dombokon

visszhang perel a lombokon.

Menjek víg nép közé korán,

zöld halmokon, szilfák során,

hol tág kapút keletre tár

a város és felölti már

borostyán-tűz díszét a Nap

s száz szolga-színt felhője kap.

Kanyargó füttyét szaporázván

paraszt szánt a közel barázdán,

nótás tejeslány hangja zeng,

fenőkövön a kasza peng,

s mesélgetnek hűs völgytorok

dudvás ölén a pásztorok.

Bármerre nézek, új öröm

tárúl elém a tág körön:

barna föld és szürke táj,

eddegél a kósza nyáj,

meddő szirtek vén feje

fáradt felleg menhelye;

sárga szikfűs, tarka mart,

vékony ér s tág, büszke part,

messzi torony fölszökik,

lomb takarja köldökig,

s tán alatta lány pihen

s meglesi a kandi szem...

Né! ott apró tanya áll,

két vén tölgy közt füstje száll,

ott vendégli Thyrsisét,

kínálva jámbor fűvek jóizét

víg Corydon s a tál ürül,

s Phillis, a szép szakács, örül,

majd kisiet, mert sok a dolga,

már várja Thestylis, a szolga,

kévét kötni s évszak szerint

a szőke kazlat rakni kint...

Olykor meg, bércek peremén

a nyájas falvat járom én;

ünnep boldog harangja csöng,

közbe víg citera pöng,

árny-sakkozta táncterem

táncosokból lánc terem,

s kicsi-nagy, míg nap süti,

a vidám labdát üti;

így röpűl a hosszu nap

s este sör vár, barna hab,

s fűszerezni fűszerét,

tündér Mabról víg regét:

– sajt likába mint esett –

gazdasszony mond kedveset,

s hogy a lápon járva férjura

mint lelt egy árny-cséplős, fura

manót, ki csésze tej fejében

egy éj alatt kicséplé szépen,

mint tíz béres se, a magot,

aztán lustán becammogott

s a tűznél elnyúltan melengett,

süttetve, mely lomhán lelengett,

a pelyva-lepte nagy szakállt

s huss! kakasszóra tovaállt...

S tovább nincs... kiki ágyba bú,

s halk altatót szél sípja fú...

Hát a tornyos városok!

Mily nyüzsgőn bazárosok!

Hány úrfi s hős! mind vakmerők!

Békében is csatát nyerők!

S hány büszke hölgy! tűz-ifjakat

rejt szép szemük s dús díjakat

a kard hegye s az elme-él

csak édes bájuktól remél!

Itt Hymen táncát hadd lesem:

fáklyásan, sáfrány-leplesen

jön s dáridó zeng, karnevál,

álarcos, antik fényü bál,

akár egy ifjú költő nyári álma,

ha esti partfokon valóra válna...

Aztán a drága színpad vonzzon:

a tudós kothurnusu Jonson

s édes Shakespeare, Fantázia

őserdő-hangú vad fia!

Majd, hogyha a Gond terhe nyers,

görög bájú dal s tiszta vers,

mit zord idő el nem temet,

hadd védje s járja lelkemet:

mig lassu, lágy lejtése fordúl,

zárt édessége mind kicsordúl

s olvadt kanyarral úgy halad,

hogy a finom, halk út alatt

minden borús bilincs lefejlik

s az Összhang rejtett lelke sejlik;

s Orpheus, hallva e zenét

nyitja arany álmú szemét

a csöndes asphodélos-ágyon

s az esdő dalt tanúlja vágyón:

megnyerni majd Plútó előtt

a félig megnyert drága nőt...

Kívánt gyönyöreim ezek,

Öröm! add meg s tiéd leszek!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap