Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Moody, William Vaughn: A Prairie Ride

Moody, William Vaughn portréja

A Prairie Ride (Angol)

I
When I look back and say, of all our hours
This one or that was best,
Straightway, from north and south, from east and west,
With banners strange and tributary powers
The others camp against me. Thus,
Now for many nights and days,
The hills of memory are mutinous,
Hearing me raise
Above all other praise
That autumn morn
When league on league between ripe fields of corn,
Calloping neck and neck or loitering hand in hand,
We rode across the prairie land
Where I was born.

II
I never knew how good
Were those fields and happy farms,
Till, leaning from her horse, she stretched her arms
To greet and to receive them; nor for all
My knowing, did I know her womanhood
Until I saw the gesture understood,
And answer made, and amity begun.
On the proud fields and on her proud bent head
The sunlight like a covenant did fall;
Then with a gesture rich and liberal
She raised her hands with laughter to the sun, -
And it was done,
Never in life or death to be gainsaid!
And I, till then,
Home-come yet alien.
Held by some thwart and skeptic mind aloof
From nature's dear behoof,
Knelt down in heart and kissed the kindly earth,
And, having swept on wings of mirth
The big horizon round. I swiftly clomb,
And from the utter dome
Of most high morning laughed, and sang my loved one home!
Meanwhile, within the rings our laughter made,
Bending like a water-arum
Where impetuous waters meet,
Rhythmic to the strong alarum,
Of her horse's rushing feet,
Before me and beside me and on before me swayed
Her body like a water-arum blade,
Like a slanted gull for motion,
And the blown corn like an ocean
For its billows and their rumor, and the tassels snapping free
As whittled foam and brine-scud of the sea.
Thanks to God,
No ocean, but the rife and homely sod,
And golden corn to feed
A universe at need!
Land of mine, my mother's country!
My heritage! — But through her loosening hair
She has tossed me back the dare.
Drunken-hearted! shall it be a race indeed?
Then drink again, and drink again, to reeling drink the winy speed!

III
Ye on the jealous hills,
Ye shall not have your wills
For many a dreaming day
And haunted night.
To that high morning, walled and domed with light,
I am given away;
And often here, above the weary feet
That pour along this fierce and jaded street,
As from a taintless source
Of power and grace,
Anxious and shrill and sweet
I hear her strong unblemished horse
Neigh to the pastured mothers of the race.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetrynook.com

Lovaglás a prérin (Magyar)

I
Ha visszanézek, s ezt vagy azt a percet
Látom égni elöl,
Észak és dél, kelet s nyugat felől
Sok fura zászlóval a többieknek
Serege tör rám. Éjszaka
S nappal folyvást csatáz
S lázong az emlékek hada,
Hallva, hogy semmi más
Nem volt olyan csodás,
Mint az az őszi reggel;
Kukoricatáblák között, kezed kezemben,
Ügetve vagy fej fej mellett vágtatva végig,
Jártuk együtt a prérit,
Ahol születtem.

II
Nem tudtam, hogy a földek és
A boldog farmok ily szépek, amíg
A lóról ő, kinyújtva karjait,
Nem üdvözölte mind; nem hamarabb,
Csak ekkor láttam meg a nőt - a kéz,
A mozdulat, éreztem, megigéz,
Intettem én is, már barátjaként.
A büszke fejre s a büszke mezőre
Frigyet pecsételve hullt a nap,
S ő fölfelé kitárta egy szabad,
Gazdag gesztussal, nevetve, kezét,
S ez volt a vég,
Nem választ már el a halál se tőle.
S én, a hazatérve is idegen,
Akit valamilyen
Szkeptikus elme visszatartott,
Hogy lássa a drága természetarcot,
Szívemben térdre hulltam, és a földet,
Megcsókoltam, majd szárnyaira fölvett
A jókedv, és a tág horizontot azon
Bejártam, s fent, nagyon
Fent énekeltem meg nevetve szeretett otthonom!
Közben, amíg nevetésünk szállt zsongva-csengve,
Mint egy lehajló kontyvirág,
Találkozásánál szilaj vizeknek,
Követve ritmusát
A lónak, mely vad vágtatásba kezdett,
Hol itt, hol arrébb tűnt fel lengedezve,
Mint kontyvirág-levél, a teste,
Mint szállni készülő sirály,
Szél-fútt tengeri-óceán,
Mely hullámként morajlik, és a kipattanó címerek
- Mint hab a tengeren - kerengenek.
De hála Isten,
Érett és drága fű ez itt, nem
Óceán - tengeri, dús élelem,
Minket szolgáló világegyetem!
Én földem, otthona anyámnak!
Örökségem! - de szétbomló hajával
Intett, legyek ismét merész.
Részeg szívvel - hát verseny lesz valóban?
Igyam hát újra s újra e borszagú száguldást a lóval!

III
A féltékeny hegyen, Te, ott,
Nem lesz meg az akaratod
Sok álomittas nappalon
S kísértetéjszakán.
Azt a csodás reggelt, mikor fény szállt le rám,
Meg nem tagadhatom.
Gyakran itt e nyüzsgésben tespedő
Utat járó lábak felett, erő
És szépség folttalan
Forrásából előbuzogva
Éles-édesen, morogva,
Hallom, erős, tiszta lova hogyan
Nyerít a versenyező lovasokra. 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. K.

minimap