Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Moody, William Vaughn: A menazséria (The Menagerie Magyar nyelven)

Moody, William Vaughn portréja

The Menagerie (Angol)

Thank God my brain is not inclined to cut
Such capers every day! I'm just about
Mellow, but then—There goes the tent-flap shut.
Rain's in the wind. I thought so: every snout
Was twitching when the keeper turned me out.

The screaming parrot makes my blood run cold.
Gabriel's trump! the big bull elephant
Squeals "Rain!" to the parched herd. The monkeys scold,
And jabber that it's rain water they want.
(It makes me sick to see a monkey pant.)

I'll foot it home, to try and make believe
I'm sober. After this I stick to beer,
And drop the circus when the sane folks leave.
A man's a fool to look at things too near:
They look back, and begin to cut up queer.

Beasts do, at any rate; especially
Wild devils caged. They have the coolest way
Of being something else than what you see:
You pass a sleek young zebra nosing hay,
A nylghau looking bored and distingué—

And think you've seen a donkey and a bird.
Not on your life! Just glance back, if you dare.
The zebra chews, the nylghau hasn't stirred;
But something's happened. Heaven knows what or where,
To freeze your scalp and pompadour your hair.

I'm not precisely an aeolian lute
Hung in the wandering winds of sentiment,
But drown me if the ugliest, meanest brute
Grunting and fretting in that sultry tent
Didn't just floor me with embarrassment!

'T was like a thunderclap from out the clear,—
One minute they were circus beasts, some grand,
Some ugly, some amusing, and some queer:
Rival attractions to the hobo band,
The flying jenny, and the peanut stand.

Next minute they were old hearth-mates of mine!
Lost people, eyeing me with such a stare!
Patient, satiric, devilish, divine;
A gaze of hopeless envy, squalid care,
Hatred, and thwarted love, and dim despair.

Within my blood my ancient kindred spoke,—
Grotesque and monstrous voices, heard afar
Down ocean caves when behemoth awoke,
Or through fern forests roamed the plesiosaur
Locked with the giant bat in ghastly war.

And suddenly, as in a flash of light,
I saw great Nature working out her plan;
Through all her shapes from mastodon to mite
Forever groping, testing, passing on
To find at last the shape and soul of Man.

Till in the fullness of accomplished time,
Comes brother Forepaugh, upon business bent,
Tracks her through frozen and through torrid clime,
And shows us, neatly labeled in a tent,
The stages of her huge experiment;

Blabbing aloud her shy and reticent hours;
Dragging to light her blinking, slothful moods;
Publishing fretful seasons when her powers
Worked wild and sullen in her solitudes,
Or when her mordant laughter shook the woods.

Here, round about me, were her vagrant births;
Sick dreams she had, fierce projects she essayed;
Her qualms, her fiery prides, her crazy mirths;
The troublings of her spirit as she strayed,
Cringed, gloated, mocked, was lordly, was afraid,

On that long road she went to seek mankind;
Here were the darkling coverts that she beat
To find the Hider she was sent to find;
Here the distracted footprints of her feet
Whereby her soul's Desire she came to greet.

But why should they, her botch-work, turn about
And stare disdain at me, her finished job?
Why was the place one vast suspended shout
Of laughter? Why did all the daylight throb
With soundless guffaw and dumb-stricken sob?

Helpless I stood among those awful cages;
The beasts were walking loose, and I was bagged!
I, I, last product of the toiling ages,
Goal of heroic feet that never lagged,—
A little man in trousers, slightly jagged.

Deliver me from such another jury!
The Judgment-day will be a picnic to 't.
Their satire was more dreadful than their fury,
And worst of all was just a kind of brute
Disgust, and giving up, and sinking mute.

Survival of the fittest, adaptation,
And all their other evolution terms,
Seem to omit one small consideration,
To wit, that tumblebugs and angleworms
Have souls: there's soul in everything that squirms.

And souls are restless, plagued, impatient things,
All dream and unaccountable desire;
Crawling, but pestered with the thought of wings;
Spreading through every inch of earth's old mire
Mystical hanker after something higher.

Wishes are horses, as I understand.
I guess a wistful polyp that has strokes
Of feeling faint to gallivant on land
Will come to be a scandal to his folks;
Legs he will sprout, in spite of threats and jokes.

And at the core of every life that crawls
Or runs or flies or swims or vegetates—
Churning the mammoth's heart-blood, in the galls
Of shark and tiger planting gorgeous hates,
Lighting the love of eagles for their mates;

Yes, in the dim brain of the jellied fish
That is and is not living—moved and stirred
From the beginning a mysterious wish,
A vision, a command, a fatal Word:
The name of Man was uttered, and they heard.

Upward along the aeons of old war
They sought him: wing and shank-bone, claw and bill
Were fashioned and rejected; wide and far
They roamed the twilight jungles of their will;
But still they sought him, and desired him still.

Man they desired, but mind you, Perfect Man,
The radiant and the loving, yet to be!
I hardly wonder, when they came to scan
The upshot of their strenuosity,
They gazed with mixed emotions upon me.

Well, my advice to you is, Face the creatures,
Or spot them sideways with your weather eye,
Just to keep tab on their expansive features;
It isn't pleasant when you're stepping high
To catch a giraffe smiling on the sly.

If nature made you graceful, don't get gay
Back-to before the hippopotamus;
If meek and godly, find some place to play
Besides right where three mad hyenas fuss:
You may hear language that we don't discuss.

If you're a sweet thing in a flower-bed hat,
Or her best fellow with your tie tucked in,
Don't squander love's bright springtime girding at
An old chimpanzee with an Irish chin:
There may be hidden meaning in his grin.

 
1898



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://markandrewholmes.com

A menazséria (Magyar)

Hál'istennek, higgadt vagyok, s agyam
csak néhanapján ily ficánkoló!
Ámde... A sátorajtó zárva van.
Esőszag. Látok számos táncoló
ormányt, amint kidob az ápoló.

Vérfagyasztó papagájsikolyok.
Angyalharsonák! A hím elefánt
szomjas párjának bőg, „esőt!" Amott
majmok szidják az esővíz-hiányt.
(Ha egy majom liheg, fölötte bánt.)

Hazamegyek, színleg mint egyszerű
józan. Majd sört iszom, s megválhatok
a cirkusztól, mikor más épeszű.
Bolond néz csak közelről állatot,
mert visszanéz, s az vacak állapot.

Így tesznek ők; legkivált a vadak,
e ketrecbe zárt ördögök, ahol
oly mások, mint aminek látszanak:
ifjú zebrát látsz, mely szénát szagol,
s egy finom, unott nilgaut valahol,

s azt hiszed, egy szamár és egy madár.
Dehogy! Csak merj visszapillantani.
A zebra rág, a nilgau helyben áll;
de történt valami, ég tudja, mi;
skalpod borzong, tüskék hajszálai.

Nem születtem eolhárfának én,
mely érzelmek szelétől szántva lóg,
de fúljak meg, ha a sok rusnya lény,
a hörgő, szenvedő sátorlakók
torkomra nem forrasztatták a szót!

Derült égből a villám lecsapott -
Előbb még cirkuszi állatpofák
voltak, szépek, csúnyák, szokatlanok:
versenyt mulattatták hobók sokát
repülő kancák s mogyorós kofák.

Majd lettek régi atyámfiait
Kárhozottak! S hogy néztek mereven!
Jámbor, gúnyos, ördögi, isteni
szemek, hol meddő irigység terem,
gyűlölet, holt remény s tűnt szerelem.

Véremben ős rokonság szava szólt, -
messzi szörnyek ijesztő hangja hítt
grottákból, hol ébredt a behemót,
míg páfrány közt az óriási gyík
s ősdenevér összefonódva vítt.

És hirtelen megláttam ott a nagy
Természetet, mely művét tervezi;
masztodontól az atkáig halad,
Örökké próbálgatja, kémleli
a formát s lelket, mely már emberi.

S jön mert beteljesültek az idők,
Kétláb testvér, kit üzlet lelkesít,
hőségben és fagyban követi őt,
s címkézve, sátorban mutatja itt
a nagy kísérlet állomásait;

megtorparnásait leplezve
bemutatja lustán, álmatagon,
s bosszús időkben, mikor ereje
mogorván működött és szilajon,
s vad kacajától zengett a vadon.

Itt voItak kósza vajúdásai,
a lázálmok s légvárak, miknek élt,
rossz tréfái, gőgje s aggályai,
gyötrelmei, ha ösvényről letért,
görnyedt, epedt, ha dölyfös volt, s ha félt

nagy útján, hol egy fajtát  üldözött;
itt voltak a fölvert barlangzugok,
hol ő bujkált, kit megtalálni jött;
itt voltak a tipródó lábnyomok,
hol szíve-vágyával találkozott.

De mért bámulták tákolmányai
oly megvetőn fő művét, engemet?
Mért volt elnyújtott röhejjel teli
a hely? A napvilág mért reszketett,
mint ki csöndben zokog, némán nevet?

Álltam a szörnyű rácsoknál hülyén;
szabadon a bestiák, s én a rab!
Munkás idők végső terméke, én,
cél, mely felé a hősi láb haladt,
nadrágos kis pacák, nyomás alatt.

Ily esküdtszék ne faggasson soha!
Ehhez az Ítéletnap batyubál.
Gúnyuk szörnyűbb volt, mint dühük, noha
a legrosszabb volt valami sivár
csömör és hallgatás, mely mit se vár.

Az erősebb fennmaradása vagy
hasonulás s más fejlődéstani
műszók közül hiányzik egy adat:
hogy trágyabogár, kukac s mind, ami
él és vonaglik, lelkes valami.

S minden lélek gyötrődő, nyugtalan,
ábrándokat sző s balga terveket;
kúszik, de szárnyra gondol untalan;
s ős mocsárból lepvén el földeket,
mitikus vágya szebb létért eped.

Tüzes lovak a vágyak, úgy tudom.
S tán egy polipnak, kit követelő
vágy hajt, szelet csapni a szárazon,
bár népe közt botrányt idéz elő,
ijesztés, gúny dacára lába nő.

S minden élet mélyén, mely fut s vizet
úszva szel, felröpül vagy kúszva ráng -
mammut-vért fölkavarva, tigrisek
s cápák vérszomját szítva egyaránt,
szerelemre gyújtva sast sas iránt,

sőt magában az alig eleven
medúza-agyban is már a napok
kezdetén egy titkos vágy volt jelen,
ábránd, parancs, jel, mit a sors adott:
az „Ember" név hangzott, s meghallatott.

Harcban eltelt évmilliókon át
keresték őt: szárny s láb, csőr és karom
nyert formát, s nem vált be; járták tovább
az őserdőt alkonytájt s hajnalon;
őt keresték, őt várták oly nagyon:

az Embert. Homo sapiens, vigyázz,
nem te vagy az a fénylő látomány!
Nem csoda, hogy míg a buzgólkodás
eredményét figyelték tétován,
vegyes érzelmekkel néztek reám.

Légy hát ily lénnyel szembenézni bátor,
s állj résen, hogyha oldalvást kerül,
hogy olvass annyi érző arcvonásból;
bosszantó, ha ügetsz ügyetlenül,
s titokban egy zsiráf rajtad derül.

Ha természettől kecses vagy, ne légy,
ki víziló előtt nyíltan vihog;
ha istenes, jobb, ha oly helyre mégy,
hol két hiéna marakodni fog:
olyat hallhatsz, miről hallgatni jobb.

Ha virágágy-kalapú lányka vagy,
ha pásszentos-nyakkendős dalia,
a szerelmes tavaszt oda ne hagyd     
egy ír-állú, vén csimpánzért soha:     
titkos jelentést rejthet vigyora.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. L.

minimap