Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Murray, Les A.: A Megaethon: 1850, 1906-29 (The Megaethon: 1850, 1906-29 Magyar nyelven)

Murray, Les A. portréja

The Megaethon: 1850, 1906-29 (Angol)

Farmer Cleve, gent., of the Hunter

Valley has ordained that his large

Sydney-built steam engine shall be walked

home under its own power, on iron

shoes serially laid beneath its wheels.

Making four miles a day, it's no fizzer.

He has christened it the Megaethon,

Greek for the Ruddy Big Fiery Thing.

 

On black iron plates that lean down

and flatten successively, imprinting

rectangular billets of progression

it advances on the Hawkesbury district

hissing, clanking stoked by freed men.

People run from oat-field and wash-house,

from pot-house and cockpit to gape

at its shackled gait, its belt-drive pulsation:

 

'Look, Mother, it walks on its kneels!' 'Aye,

it's praying its way to Woman's Ferry,

coughing black smoke out of its steeple!'

Sparks canter by it, cracking whips. Small

native children scream Buggy-buggy!'

and the iron gangs straighten from their and

triangular thoughts to watch another

mighty value approach along their spadework.

 

In that last, dissolving convict year

what passes their wedged grins is a harbinger

not merely of words like humdinger, but

of stumpjump ploughs, metal ores made float,

ice plants. keel wings, a widening vote,

the world's harvesters, the utility truck, rotary

engines pipemoulds lawnmowers - this motor the

slaves watch strikes a ringing New World note.

 

As, tilting, stayed with ropes and pulleys,

the Megaethon descends a plateau edge,

casting shoes, crushing sandstone, only

the poorer though, watching from dry bush

in that chain-tugging year, last before the gold

know that here is a centre of the world

and that one who can rattle the inverted

cosmos is stamping to her stamping in ground.

 

Not guided by such truth, the Megaethon

veers towards rum-and-opium stops,

waits, cooling, beside a slab bordello

and leans at last in upland swamp,

flat-footed, becoming salvage,

freight for ribald bullockies. Its polygonal

rhythms will engender no balladry;

it won't break the trench-lines at Vicksburg.

 

The engine goes home to make chaff

and the idea of the Megaethon

must travel underground. Stockmen gallop

above it. It travels underground.

Secret ballots and boxkites are invented,

unions form, national purposes gather

above it. It travels underground;

for fifty years it travels underground

 

losing its first name. It surfaces

in Melbourne at last, in the mind

of one Frank Bettrill, who calls

his viteel of three sliding plates

the Pedrail or Dreadnaught wheel

for travelling across country in all

conditions, where roads may be absent.'

In all but name, the Megaethon

 

is abroad again, now clearíng country,

now ploughing the new farms. Its jointed

wheel-plates go to war on artillery

lashing back the Ottoman Empire

from Suez to Damascus. The monster

guns of Flanders advance and recoil

on many-slatted wheels. Tanks grind by them,

collateral descendants of the Megaethon

 

which itself remains in innocent

rebirth in its own hemisphere.

Its largest example, Big Lizzie

spends the mid-war years crossing Victoria

and following the Murray through Gunbower,

Mystic Park and Day Trap to Mildura.

From its cab eighteen feet above ground

crews wave to the river paddlesteamers:

 

'Gutter sailors! Our ship don't need water!'

Submarine in the mallee forests

Big Lizzie leaves a shattered wake;

she wades marsh, crosses grass fires' negative

landscape: black ground, bleached rattling trees;

her slamming gait shuts the earth down

but her following ploughs reopen it

in long rising loaves. Soldiers follow her

 

and turn into farmers sewing full

wheat bags with a large darning needle.

Giant workhorse born between the ages

of plodding feet and highway speeds

it takes lorries a decade to catch

and relegate Lizzie's oil-engines shuffle.

The Megaethon thus re-enters quaintness

at two miles an hour, having,

 

though ponderous, only lightly existed

(twice so far) and never directly

shed blood. And there, repaired with wire

from strict fences, it still walks the trackless,

slow as workaday, available for metaphor,

laying down and picking up the squeezed-fragrant

iron suit-cards of its patience,

crews making mugs of tea from its boiler.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetrylibrary.edu.au

A Megaethon: 1850, 1906-29 (Magyar)

Cleve, a Hunter-völgyi farmer

úgy rendelkezett, hogy a Sydneyben

készült hatalmas gőzgépe

magától menjen el hozzá,

a kerekek alá helyezett vaspapucsain.

Napi négy mérföldet tesz meg, nem nagy durranás.

Megaethonnak keresztelte, ami görögül

annyit tesz: Nagy Rozsdás Tűzokádó Akármi.

 

Fekete vaslapokon közeleg a szörny

Hawkesbury járáson át, a vaslapok megdőlnek,

majd lelapulnak és négyszögletű nyomot hagynak,

kazánját felszabadított fegyencek fűtik.

Az emberek kiszaladnak a vetésből, a mosóházból,

a kocsmából és a baromfiudvarból, hogy

megbámulják csörgő járását, szíjhajtásos lüktetését.

 

„Nézd, mama, térden csúszik!" „Úgy igaz,

imádkozva tart a Bölcs Kompja felé,

és fekete füstöt köhög kifelé a tornyából!"

Szikrák vágtáznak körülötte ostorcsattogással.

A bennszülött gyerekek azt visítják: „Koci! Koci!"

Az útépítő fegyencek is felpillantanak szomorú,

háromszögű gondolataikból, hogy lássák

az újabb kincset, mi munkájuk nyomán halad.

 

A fegyenctelepek utolsó, távolba vesző éve ez,

- számukra csupán savanyú grimasz - nemcsak olyan

szavak előhírnöke, mint az „oltári", de a fatörzset

kikerülő ekéé, a lebegő fémérceké, a jégtelepeké,

a hajógerinceké, az általános választójogé,

a világ aratóié, a teherautóé, a négyütemű

motoré, a mintáravágó fűnyíróé - mind az Új Világot

hirdeti, miként a Megaethon, amit a rabok bámulnak.

 

Amint a gépszörny megdőlve, kötelekkel és csigákkal

rögzítve, papucsait elhagyva, sziklaköveket zúzva,

egy fennsíkról leereszkedik, csak a száraz

bozótból leselkedő nincstelenek tudják,

ama aranyláz előtti utolsó, rabigás esztendőben,

hogy itt van a világ közepe,

és aki megcsörgetni képes a tövestől kifordult

mindenséget, az a saját földjén hagy nyomot.

 

A Megaethont nem vezeti ilyen igazság:

rum- és ópiumbarlangok felé kanyarog,

deszkabordély mellett hűti le magát,

papucsai elkopnak, s végül egy

felföldi mocsárba dől, ócskavas válik belőle,

marhahajcsárok otromba vicceinek tárgya.

Sokszögű ritmusa nem ihlet balladára,

s Vicksburgnál nem tör át lövészárkokat.

 

Motorja hazatér, jó lesz a cséplőgépbe,

és a Megaethon álma a föld alá merül.

Nagybirtokosok lovagolnak fölötte.

Hosszú időre a föld alá merül.

Feltalálják a titkos szavazást és a repülőgépet,

szakszervezetek alakulnak, nemzeti célok

nőnek fölötte. A föld alá merül;

ötven évre a föld alá merül,

 

közben elveszíti a nevét. Végül

Melbourne-ben bukkan fel, egy bizonyos

Frank Bettrill agyában, aki három

ferde lappal körbefogott kerekét

Lépkedőgépnek vagy Mindenjáró

keréknek hívja, „lehet vele utazni

bármilyen vidéken, utak nélkül is."

Új névvel tehát, de a régi külsővel

 

és külföldön ismét a felszínre jött

a Megaethon, amely hol terepet rendez,

hol új farmokat szánt fel. Egymáshoz illesztett

keréklapjai a gyalogsággal harcolnak

az oszmán birodalom elleni háborúban,

Szueztől Damaszkuszig. Flandria fegyver-

monstrumai küllős kerekeken vonulnak

előre, hátra. Tankok morzsolják őket,

a Megaethon unokatestvérei,

 

de ő maga, régi féltekéjén

újjászületve, mégis ártatlan marad.

Legnagyobb példánya, Big Lizzie     .

a két háború közti időt azzal tölti, hogy

átszeli Victoriát, és követi a Murrayt Ágyúlugason,

Varázsos Parkon és Csapdafalván át Mildurába.

Legénysége a tizennyolc láb magas

kabinból integet a folyami tutajosoknak:

 

„Mutyi tengerészek! A mi hajónkhoz nem kell víz!

A gumifaerdők tengeralattjárójaként

Big Lizzie nyomát összetört fák jelzik;

mocsáron kel át, és mezőtűztől kiforgatott

tájon: fekete föld és zörgő, fehérlő fatörzsek közt;

csattanó léptei bezárják a földet, hogy aztán

az ekék ismét feltörjék, és nyomukon hosszú

búzaszálak nőjenek. Katonák követik,

 

akikből farmerek lesznek, és teli

gabonazsákokat varrnak stoppolótűvel.

A gyaloglás és versenyautók közti

korban született óriás igásló

olajmotor-hajtású csoszogását csak egy

évtized múlva hagyják le a teherautók.

A Megaethon, négy kilométeres sebességével

így kerül vissza a furcsaságok közé;

 

lomha, nagy testével épphogy létezett

(eddig összesen kétszer), és közvetlenül

sohasem ontott vért. És a kerítések drótjával

összetákolt gép - metaforának igazán alkalmas -

még mindig járja az úttalan utakat, a mindennapok

lassúságával, lefektetve és fölemelve türelme

vaslapocskáit, mialatt a munkások

teavizet engednek maguknak a tartályából.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. I.

minimap