Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2019-ben Fehér Illés!
Hírek

Nims, John Frederick: Csendes éj (A Quiet Night Magyar nyelven)

Nims, John Frederick portréja

A Quiet Night (Angol)

Eyelids: their petal-on-pond sweet meeting at night.

At once the landscape loosens, flies apart:
On shaggy wing the crow-dark hemlocks shrug,
Flap off in wind; great woods stream to the stars.
Night sees the air fantastic with hunched cows,
Plum freightcars, little spotted dogs. The whirlwind
Zooms it up to a zenith point. There vanished.
Only, beneath bare heaven, a kind of sea heaves.

Then our white torso in dark water awash,
Lost figurehead, limbless, mere driftwood dreaming,
Companioned by tall antlers of wreck, nuzzled
By fish with keys and photographs for scales.

Let the eye flicker-furore shakes the void.
A speck in heaven, exploding, funnels out
Assorted infinity: crow-flapping firs
Desperate for earth, wheelbarrow, blown marquee.
Great sailing planks and parasols, fruitstands
Swirl down in a cyclone, sort themselves, assemble.

When the eyes open, limbs lie make-believe;
Eyes see the room just poised, its curtains breathless;
Out windows see a landscape tense in tableau,
The smallest thing in place (look, the child's cart
With a limp doll grinning in it) - or if not quite,
Inference of night wind, a rumor of rain.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttps://books.google.hu/books

Csendes éj (Magyar)

Szemhéj: szirom-találka tóban éjjel.

A táj kitárul, szerteszét röpül:
Varjúsötét bürkök, vállat- vonók
pihés szárnyon verdesnek szélben el:
nagy erdő árad csillagtérbe fel.
Görnyedt tehéngulyával telt leget
Isten csodál, szilvák és teherkocsik
s apró pettyes kutyák. A szél forogva
egyenest a zenítre felröpíti. Tűnve
a puszta ég mögött, lélegzik a tenger.

S ekkor fehér torzónk sötét vizen
úszó veszett szoborfej, tagtalan,
csak víz-sodorta rönk és álmodik,
kisérik roncsok szár agancsai,
orrukkal bökdösik halak, merő
fényrajz, sok árnyalat pikkely gyanánt.

A szem hadd hunyorogjon- forr az űr.
Menny-szikra robban, mint tölcsér kiömlik
a rétegekké rendelt végtelen:
varjakként csapdosó fenyők, a földre
szomjan, talicska, felfújt öblű sátor,
sodrott hajópalánkok, tálak, ernyők
örvénylenek ciklonban, válva, gyűlve.

Midőn a szem kinyílt, a végtagok
látszólag ott hevernek, és a szem lát
szobát felszállni, függönyt fulladozni:
az ablakban feszült festmény a táj,
parányi rész is mind helyén (no, lám,
gyerekkocsi, benne kókadtan vigyorgó
rongybábú) és, ha bármi változott,
az, hogy záport igér az éji szél.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://blog.xfree.hu

minimap