Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

O'Hara, Frank: Ode to Joy

O

Ode to Joy (Angol)

We shall have everything we want and there’ll be no more dying
      on the pretty plains or in the supper clubs
for our symbol we’ll acknowledge vulgar materialistic laughter
      over an insatiable sexual appetite
and the streets will be filled with racing forms
and the photographs of murderers and narcissists and movie stars
      will swell from the walls and books alive in steaming rooms
      to press against our burning flesh not once but interminably
as water flows down hill into the full-lipped basin
and the adder dives for the ultimate ostrich egg
and the feather cushion preens beneath a reclining monolith
      that’s sweating with post-exertion visibility and sweetness
      near the grave of love
                                        No more dying

We shall see the grave of love as a lovely sight and temporary
      near the elm that spells the lovers’ names in roots
and there’ll be no more music but the ears in lips and no more wit
      but tongues in ears and no more drums but ears to thighs
as evening signals nudities unknown to ancestors’ imaginations
and the imagination itself will stagger like a tired paramour of ivory
      under the sculptural necessities of lust that never falters
      like a six-mile runner from Sweden or Liberia covered with gold
as lava flows up and over the far-down somnolent city’s abdication
and the hermit always wanting to be lone is lone at last
and the weight of external heat crushes the heat-hating Puritan
      whose self-defeating vice becomes a proper sepulcher at last
      that love may live

Buildings will go up into the dizzy air as love itself goes in
      and up the reeling life that it has chosen for once or all
while in the sky a feeling of intemperate fondness will excite the birds
      to swoop and veer like flies crawling across absorbed limbs
that weep a pearly perspiration on the sheets of brief attention
and the hairs dry out that summon anxious declaration of the organs
      as they rise like buildings to the needs of temporary neighbors
      pouring hunger through the heart to feed desire in intravenous ways
like the ways of gods with humans in the innocent combination of light
and flesh or as the legends ride their heroes through the dark to found
great cities where all life is possible to maintain as long as time
      which wants us to remain for cocktails in a bar and after dinner
      lets us live with it
                                 No more dying



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://advancedpoetry.livejournal.com

Óda az örömhöz (Magyar)

Mindenünk meglesz és többé nem lesz halál
a csinos pusztákon s vacsora-klubokban
címer gyanánt vulgár-materiális nevetést fogadunk el
a telhetetlen szexuális étvágy fölé
és száguldó formák az utcákat betöltik majd
és gyilkosok narcisszuszok filmsztárok fényképei
fojtott szoba-falakról s könyvekből duzzadnak elevenné
hogy égő húsunkhoz tapadjanak nemegyszer de végtelenül
ahogy víz nyargal a hegyről telt ajkú medencébe
és a vipera az utolsó strucctojásért is alámerül
és tollpárna tollászkodik a lehanyatló-monolit alatt
mely a szerelem sírján fáradság-utáni láthatóságot
s méz-édességet izzad
                                 Többé nem lesz halál

Kedves ideiglenes látvány lesz a szerelem sírja
a szilfa tövén a szeretők bevésett névbetűi
és nem lesz többé zene csak szájban fül se szellemesség
csak nyelv a fülben se dob csak fül a combon
mikor oly pőreséget jelez az este milyet képzelni se tudtak
az ősök s majd a képzelet is mint fáradt ivor-szerető
tántorog plasztikai szükségletében a kéjnek mely sose
botlik akár egy aranyérmes hosszutávfutó svéd vagy libériai
mikor lávába fúl a lenti távolban a város lemondása
s a mindig magányra vágyó remete egyedül lesz végül
és külső hőség préseli össze a hőségutáló Puritánt
kinek önmagán győző bűne illő sírja lesz végre
hogy a szerelem éljen

Szédítő légbe mennek a házak ahogy a szerelem is
a forgó életbe mit önmagának örökül választ
s az égen mérhetetlen gyengédség ingerli a madarakat
lecsapni s változtatni irányt mint a mászkáló legyek elfoglalt végtagokon
melyek gyöngyveritéket sírnak a rövid figyelem lepedőin
jön aszály a szőrre mely gyűjti a nemiszervek aggódó nyilatkozatát
amint emelkednek épület módj án ideiglenes szomszédaik szüksége szerint
éhséget önteni a szívbe etetni a vágyat intravénás utakon
mint istenek teszik az emberekkel ártatlan kombinációjában a fénynek
és húsnak vagy ahogy a legendák lovagolják hőseiket
át a sötéten hogy ráleheljenek nagy városokra hol minden élet
fenntartható együtt az idővel mely úgy akarja hogy koktélra
ottmaradjunk egy bárban ebéd után s enged élni vele
                                  Többé nem lesz halál



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

Kapcsolódó videók


minimap