Plath, Sylvia: Kis fúga (Little Fugue Magyar nyelven)

The yew's black fingers wag:

Cold clouds go over.

So the deaf and dumb

Signal the blind, and are ignored.

I like black statements.

The featurelessness of that cloud, now!

White as an eye all over!

The eye of the blind pianist

At my table on the ship.

He felt for his food.

His fingers had the noses of weasels.

I couldn't stop looking.

He could hear Beethoven:

Black yew, white cloud,

The horrific complications.

Finger-traps--a tumult of keys.

Empty and silly as plates,

So the blind smile.

I envy big noises,

The yew hedge of the Grosse Fuge.

Deafness is something else.

Such a dark funnel, my father!

I see your voice

Black and leafy, as in my childhood.

A yew hedge of orders,

Gothic and barbarous, pure German.

Dead men cry from it.

I am guilty of nothing.

The yew my Christ, then.

Is it not as tortured?

And you, during the Great War

In the California delicatessen

Lopping off the sausages!

They colour my sleep,

Red, mottled, like cut necks.

There was a silence!

Great silence of another order.

I was seven, I knew nothing.

The world occurred.

You had one leg, and a Prussian mind.

Now similar clouds

Are spreading their vacuous sheets.

Do you say nothing?

I am lame in the memory.

I remember a blue eye,

A briefcase of tangerines.

This was a man, then!

Death opened, like a black tree, blackly.

I survive the while,

Arranging my morning.

These are my fingers, this my baby.

The clouds are a marriage of dress, of that pallor.

Imbolygó, sötét tiszafa-ujjak.

Magasan húzó felhők.    

Így jeleznek a süketnémák

A vakoknak; hiába.        

Kellenek a sötét kijelentések.

Az a felhő milyen arctalan!

Tessék, szinfehér szemgolyó!

A vak zongorista szeme

A hajón, asztalomnál.

Kitapogatta az ételt.

Ujjai menyétorrok.

Néznem kellett.

Beethovent hallotta:

Fekete tiszafa, fehér felhő,

Az iszonyú bonyodalmak.

Ujj-csapdák – billentyűbolydulás.

Üres, csacska tányér

A vakok mosolya.

Irigylem a nagy zajokat,

A Nagy Fúga tiszafasövényét.

A süketség más.

Mily sötét kémény, apám!

Látom a hangod: fekete,

Lombos, mint gyerekkoromban.

Parancsok tiszafa-sövénye,

Gótikus, barbár, szín germán.

Holt férfiak kiáltanak onnét.

Nem vétettem semmit.

A tiszafa a Krisztusom.

Nem éppoly megkínzott?

Te meg, világháború idején,

Kaliforniai csemegeboltban

Nyiszáltad a kolbászt!

Színezik álmomat

Vörösök, tarkák, lenyakazottak.

Micsoda csend volt!

Más rendű, nagy csend.

Hét voltam, mit tudhattam!

Történt a világ.

Fél lábad volt és porosz lelked.

Most hasonló felhők terítik

Kifejezéstelen lepedőiket.

Nem mondasz semmit?

Emlékezetem béna.

Kék szemre emlékszem.

Egy aktatáska mandarinra.

Hát ilyen egy férfi!

Megnyílt a halál: sötét fa, sötéten.

Egyelőre majd élek.

Beosztom a délelőttöt.

Ezek az ujjaim, itt a bébim.

A felhőzet: nászruha, olyan sápadt.