Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2019-ben Fehér Illés!
Hírek

Plath, Sylvia: Parliament Hill Fields

Plath, Sylvia portréja

Parliament Hill Fields (Angol)

On this bald hill the new year hones its edge.

Faceless and pale as china

The round sky goes on minding its business.

Your absence is inconspicuous;

Nobody can tell what I lack.

 

Gulls have threaded the river's mud bed back

To this crest of grass.  Inland, they argue,

Settling and stirring like blown paper

Or the hands of an invalid.  The wan

Sun manages to strike such tin glints

 

From the linked ponds that my eyes wince

And brim; the city melts like sugar.

A crocodile of small girls

Knotting and stopping, ill-assorted, in blue uniforms,

Opens to swallow me.  I'm a stone, a stick,

 

One child drops a barrette of pink plastic;

None of them seem to notice.

Their shrill, gravelly gossip's funneled off.

Now silence after silence offers itself.

The wind stops my breath like a bandage.

 

Southward, over Kentish Town, an ashen smudge

Swaddles roof and tree.

It could be a snowfield or a cloudbank.

I suppose it's pointless to think of you at all.

Already your doll grip lets go.

 

The tumulus, even at noon, guards its black shadow:

You know me less constant,

Ghost of a leaf, ghost of a bird.

I circle the writhen trees.  I am too happy.

These faithful dark-boughed cypresses

 

Brood, rooted in their heaped losses.

Your cry fades like the cry of a gnat.

I lose sight of you on your blind journey,

While the heath grass glitters and the spindling rivulets

Unspool and spend themselves.  My mind runs with them,

 

Pooling in heel-prints, fumbling pebble and stem.

The day empties its images

Like a cup or a room.  The moon's crook whitens,

Thin as the skin seaming a scar.

Now, on the nursery wall,

 

The blue night plants, the little pale blue hill

In your sister's birthday picture start to glow.

The orange pompons, the Egyptian papyrus

Light up.  Each rabbit-eared

Blue shrub behind the glass

 

Exhales an indigo nimbus,

A sort of cellophane balloon.

The old dregs, the old difficulties take me to wife.

Gulls stiffen to their chill vigil in the drafty half-light;

I enter the lit house.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.angelfire.com/tn/plath/fields.html

Parliament Hill (Magyar)

E tar dombon az új év feni élét.

Arctalan, sápadt porcelán:

A kerek ég megy a dolgára, tovább.

Távolléted nem kelt gyanút;

Senki se tudja, mim hiányzik.

 

Sirályok fűzik fel e füveshátig

A sáros folyómedret. Ott rikácsolnak,

Kavargó-leszálló papírfoszlányok,

Vagy rokkant kezek. Az ónszín nap

Fénye fémszilánkokká veri a tócsákat,

 

Hogy a szemem ég s könnybe lábad

Tőle; cukorként olvad a város.

Kislányok krokodil-sora kanyarog,

Meg-megáll, kék egyenruhás összevisszaság;

Szétnyílik, lenyel. Kő vagyok, bot,

 

Egyikük elejt egy rózsaszín hajpántot,

Nem veszik észre, úgy látszik. Éles kis

Kavics-hadarásuk távolodik. Most

Csendre csend tárul fel. A szél

Kötése elállítaná leheletem.

 

Délnek, Kentish Town fölött, hamuszín

Füstköd pólyál tetőt, fát.

Lehet felhőtorlasz, lehet hómező.

Azt hiszem, nincs értelme gondolnom rád.

Enged már baba-szorításod.

 

A sírhant délben is őrzi a sötét árnyat:

Tudhatod, változóbb vagyok.

Levél-madár kísértete. Száraz

Fák körül pörgök. Szétvet az öröm.

Hűséges, fekete ciprusok töprengenek,

 

Veszteségük halma borítja gyökereiket.

Sírásod, mint a szúnyogdöngés, elhal.

Vaktában mégy, elvesztlek szem elől.

Hangafű csillog, s a kanyargó csorgók

Kinyúlnak, szétterülnek. Elmém velük szalad,

 

Sarok-nyomokba gyűlik, szárakat lökdös, kavicsokat

Kerül. A nappal kiönti képeit, s kiürül,

Mint egy csésze, mint egy szoba. A hold horga

Fehérül, vékonyul, bőrön a heg.

Most, a gyerekszobafalon

 

A kék éji növényzet, a kis halványkék domb

A nővéred születésnapi képén felizzik.

Fénylenek a narancspomponok,

Nílusi papiruszok. Az üveg

Mögül a nyuszifülű csalit

 

Árasztja indigószínű dicsfényeit:

Cellofán léggömb-féle. A régi bajok,

A régi megoldhatatlan dolgok készülnek hálni velem.

Huzatos homályban sirályok virrasztanak mereven.

Belépek a fényes házba.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap