Gratulálunk! Az év fordítója Répás Norbert!
Hírek

Plath, Sylvia: A hold és a tiszafa (The Moon and the Yew Tree Magyar nyelven)

Plath, Sylvia portréja

The Moon and the Yew Tree (Angol)

This is the light of the mind, cold and planetary

The trees of the mind are black. The light is blue.

The grasses unload their griefs on my feet as if I were God

Prickling my ankles and murmuring of their humility

Fumy, spiritous mists inhabit this place.

Separated from my house by a row of headstones.

I simply cannot see where there is to get to.

 

The moon is no door. It is a face in its own right,

White as a knuckle and terribly upset.

It drags the sea after it like a dark crime; it is quiet

With the O-gape of complete despair. I live here.

Twice on Sunday, the bells startle the sky --

Eight great tongues affirming the Resurrection

At the end, they soberly bong out their names.

 

The yew tree points up, it has a Gothic shape.

The eyes lift after it and find the moon.

The moon is my mother. She is not sweet like Mary.

Her blue garments unloose small bats and owls.

How I would like to believe in tenderness -

The face of the effigy, gentled by candles,

Bending, on me in particular, its mild eyes.

 

I have fallen a long way. Clouds are flowering

Blue and mystical over the face of the stars

Inside the church, the saints will all be blue,

Floating on their delicate feet over the cold pews,

Their hands and faces stiff with holiness.

The moon sees nothing of this. She is bald and wild.

And the message of the yew tree is blackness - blackness and silence.

 

   

 



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttps://genius.com/Sylvia-plath-the-moon-and-the-yew-tree-annotated

A hold és a tiszafa (Magyar)

Ez az elme fénye, bolygófény, hideg.

Feketék az elme fái. Kék a fény.

Lábamhoz füvek hordják kínjuk, mint Isten

elébe.

Bokám csiklandozzák, alázatról motyognak.

Füstös szellemködök lakják ezt a helyet,

A házamtól egy sírkősornyira.

Egyszerűen nem is látom: innét - hova.

 

A hold nem ajtó. Öntörvényű arc,

Porc-fehér és iszonyú feldúlt.

Sötét bűnként vonszolja a tengert; szája

Végső, kétségbeesett Ó. Itt élek.

Harangok rettentik az eget vasárnaponta

kétszer -Nyolc nagy nyelv feltámadást tanusít.

Végül, józanul elkongatják a nevüket.

 

A tiszafa fölfelé mutat. Gótikus.

A szem követi, és rálel a holdra.

A hold az anyám. Nem édes, mint Mária.

Kék köntöse kis baglyot-denevért röptet.

De boldogan hinném, hogy van gyengédség -

A szobor-arcot gyertyafény nemesíti,

És rám hajol, csak rám, a szelíd tekintet.

 

Hosszan zuhantam. Felhők virulnak

Kéken, titkosan a csillagok arcán.

A templomban minden szent kék lesz. Úsznak

Kecses lábbal a hideg padok felett,

Szentségesen merev a kezük, arcuk.

A hold mindezt nem látja. Letarolt, vad.

S a tiszafa üzenete sötétség - sötétség és csend.



FeltöltőSebestyén Péter
KiadóEurópa
Az idézet forrásaSylvia Plath versei - Lyra Mundi

minimap