Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Poe, Edgar Allan: Izrafél (Israfel Magyar nyelven)

Poe, Edgar Allan portréja

Israfel (Angol)

And the angel Israfel, whose heart-strings are a lute, and who has the sweetest voice of all God’s creatures. —KORAN

 

In Heaven a spirit doth dwell

   “Whose heart-strings are a lute”;  

None sing so wildly well

As the angel Israfel,

And the giddy stars (so legends tell),  

Ceasing their hymns, attend the spell  

   Of his voice, all mute.

 

Tottering above

   In her highest noon,

   The enamoured moon

Blushes with love,

   While, to listen, the red levin  

   (With the rapid Pleiads, even,  

   Which were seven,)

   Pauses in Heaven.

 

And they say (the starry choir  

   And the other listening things)  

That Israfeli’s fire

Is owing to that lyre

   By which he sits and sings—  

The trembling living wire

   Of those unusual strings.

 

But the skies that angel trod,

   Where deep thoughts are a duty,  

Where Love’s a grown-up God,

   Where the Houri glances are  

Imbued with all the beauty

   Which we worship in a star.

 

Therefore, thou art not wrong,  

   Israfeli, who despisest

An unimpassioned song;

To thee the laurels belong,

   Best bard, because the wisest!  

Merrily live, and long!

 

The ecstasies above

   With thy burning measures suit –  

Thy grief, thy joy, thy hate, thy love,

   With the fervour of thy lute –

   Well may the stars be mute!

 

Yes, Heaven is thine; but this

   Is a world of sweets and sours;

   Our flowers are merely – flowers,

And the shadow of thy perfect bliss

   Is the sunshine of ours.

 

If I could dwell

Where Israfel

   Hath dwelt, and he where I,

He might not sing so wildly well

   A mortal melody,

While a bolder note than this might swell  

   From my lyre within the sky.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

Izrafél (Magyar)

És Izrafél angyal, akinek szívhúrja lant s akinek Isten teremtményei közt legédesebb a hangja. – Korán

 

Mennyekben egy angyal honol,

    - "Szivén lant húrjai" -,

Mindenkinél szebb szava szól,

S némul, ha Izrafel dalol

(A nagy ősi legenda tudja jól)

Csillag, nem zeng arany ég alól

    Kar, bármi isteni.

 

S hogy ott fenn bujdokol,

    A hold, szerelmetesen:

    Emez énekeken

Szemérmesen pirul,

    S az égő villám

    (S Pleiád-társai híján,

    Éjek burkait nyitván)

    Torpan vad, nyilas útján.

 

S mondják: az égi fénysereg,

    mely leskelvén nem téveteg,

Úgy vár az angyali szóra,

Mintha e líra

    Maga az élet volna,

Lágyan elpengetett

Dala göngyölgetne igéreteket.

 

Az angyal-járta egekben,

    Mély gondolatok kötelmein,

Hol trónol a Szerelem-Isten,

    És csábítóak a huri-szemek,

Szépségnek forrásán s kegyein:

    A csillagok így fénylenek.

 

Jól tudod, Izrafel,

    Hogy a dal mit sem ér,

Ha égi láng nem tüzel fel,

S nem bölcsességre kel;

    Hervatag a babér,

Mit nem vígaszod érdemel:

 

Mit önkívületben,

    Ó, láng-üzenetű,

Nem te adsz!

    Kéj, kín, bú: teljes terű,

    S együtt derű, mely hozzád egyre hű.

 

Igen, így - lantodé a Menny!

    De itt üröm cseppen a mézbe,

    S virágunk kurta földi léte

Üdvön vett gyötrelem;

Ekképp hull csalfa árny a fényre.

 

Hol Izrafel:

Bár vinne fel

    Szegény dalom, vagy jönne ő,

Hogy mit kettősünk énekel,

    Ne lenne végtén ernyedő,

De merészség tiszta reményeivel

    Egeket rengető.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.folioklub.hu

minimap