Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Pope, Alexander: A fürtrablás 1. (The Rape of the Lock 1. Magyar nyelven)

Pope, Alexander portréja

The Rape of the Lock 1. (Angol)

An Heroi-Comical Poem

 

Nolueram, Belinda, tuns violare capillos,

Sed iuvat, hoc precibus me tribuisse tuis.

[Martialis]

 

Part 1

 

What dire Offence from am'rous Causes springs,

What mighty Contests rise from trivial Things,

I sing -- This Verse to C---, Muse! is due;

This, ev'n Belinda may vouchfafe to view:

Slight is the Subject, but not so the Praise,

If She inspire, and He approve my Lays.

 Say what strange Motive, Goddess! cou'd compel

A well-bred Lord t'assault a gentle Belle?

Oh say what stranger Cause, yet unexplor'd,

Cou'd make a gentle Belle reject a Lord?

And dwells such Rage in softest Bosoms then?

And lodge such daring Souls in Little Men?

 

Sol thro' white Curtains shot a tim'rous Ray,

And op'd those Eyes that must eclipse the Day;

Now Lapdogs give themselves the rowzing Shake,

And sleepless Lovers, just at Twelve, awake:

Thrice rung the Bell, the Slipper knock'd the Ground,

And the press'd Watch return'd a silver Sound.

Belinda still her downy Pillow prest,

Her Guardian Sylph prolong'd the balmy Rest.

'Twas he had summon'd to her silent Bed

The Morning-Dream that hover'd o'er her Head.

A Youth more glitt'ring than a Birth-night Beau,

(That ev'n in Slumber caus'd her Cheek to glow)

Seem'd to her Ear his winning Lips to lay,

And thus in Whispers said, or seem'd to say.

 

Fairest of Mortals, thou distinguish'd Care

Of thousand bright Inhabitants of Air!

If e'er one Vision touch'd thy infant Thought,

Of all the Nurse and all the Priest have taught,

Of airy Elves by Moonlight Shadows seen,

The silver Token, and the circled Green,

Or Virgins visited by Angel-Pow'rs,

With Golden Crowns and Wreaths of heav'nly Flowers,

Hear and believe! thy own Importance know,

Nor bound thy narrow Views to Things below.

Some secret Truths from Learned Pride conceal'd,

To Maids alone and Children are reveal'd:

What tho' no Credit doubting Wits may give?

The Fair and Innocent shall still believe.

Know then, unnumbered Spirits round thee fly,

The light Militia of the lower Sky;

These, tho' unseen, are ever on the Wing,

Hang o'er the Box, and hover round the Ring.

Think what an Equipage thou hast in Air,

And view with scorn Two Pages and a Chair.

As now your own, our Beings were of old,

And once inclos'd in Woman's beauteous Mold;

Thence, by a soft Transition, we repair

From earthly Vehicles to these of Air.

Think not, when Woman's transient Breath is fled,

That all her Vanities at once are dead:

Succeeding Vanities she still regards,

And tho' she plays no more, o'erlooks the Cards.

Her Joy in gilded Chariots, when alive,

And Love of Ombre, after Death survive.

For when the Fair in all their Pride expire,

To their first Elements the Souls retire:

The Sprights of fiery Termagants in Flame

Mount up, and take a Salamander's Name.

Soft yielding Minds to Water glide away,

And sip with Nymphs, their Elemental Tea.

 

The graver Prude sinks downward to a Gnome,

In search of Mischief still on Earth to roam.

The light Coquettes in Sylphs aloft repair,

And sport and flutter in the Fields of Air.

 

Know farther yet; Whoever fair and chaste

Rejects Mankind, is by some Sylph embrac'd:

For Spirits, freed from mortal Laws, with ease

Assume what Sexes and what Shapes they please.

What guards the Purity of melting Maids,

In Courtly Balls, and Midnight Masquerades,

Safe from the treach'rous Friend, and daring Spark,

The Glance by Day, the Whisper in the Dark;

When kind Occasion prompts their warm Desires,

When Musick softens, and when Dancing fires?

'Tis but their Sylph, the wise Celestials know,

Tho' Honour is the Word with Men below.

 

Some Nymphs there are, too conscious of their Face,

For Life predestin'd to the Gnomes Embrace.

 

These swell their Prospects and exalt their Pride,

When Offers are disdain'd, and Love deny'd.

Then gay Ideas crowd the vacant Brain;

While Peers and Dukes, and all their sweeping Train,

And Garters, Stars, and Coronets appear,

And in soft Sounds, Your Grace salutes their Ear.

'Tis these that early taint the Female Soul,

Instruct the Eyes of young Coquettes to roll,

Teach Infants Cheeks a bidden Blush to know,

And little Hearts to flutter at a Beau.

 

Oft when the World imagine Women stray,

The Sylphs thro' mystick Mazes guide thier Way,

Thro' all the giddy Circle they pursue,

And old Impertinence expel by new.

What tender Maid but must a Victim fall

To one Man's Treat, but for another's Ball?

When Florio speaks, what Virgin could withstand,

If gentle Damon did not squeeze her Hand?

 

With varying Vanities, from ev'ry Part,

They shift the moving Toyshop of their Heart;

Where Wigs with Wigs, with Sword-knots Sword-knots strive,

Beaus banish Beaus, and Coaches Coaches drive.

This erring Mortals Levity may call,

Oh blind to Truth! the Sylphs contrive it all.

 

Of these am I, who thy Protection claim,

A watchful Sprite, and Ariel is my Name.

Late, as I rang'd the Crystal Wilds of Air,

In the clear Mirror of thy ruling Star

I saw, alas! some dread Event impend,

E're to the Main this Morning Sun descend.

But Heav'n reveals not what, or how, or where:

Warn'd by thy Sylph, oh Pious Maid beware!

This to disclose is all thy Guardian can.

Beware of all, but most beware of Man!

 

He said; when Shock, who thought she slept too long,

Leapt up, and wak'd his Mistress with his Tongue.

 

'Twas then Belinda, if Report say true,

Thy Eyes first open'd on a Billet-doux.

Wounds, Charms, and Ardors, were no sooner read,

But all the Vision vanish'd from thy Head.

 

And now, unveil'd, the Toilet stands display'd,

Each Silver Vase in mystic Order laid.

First, rob'd in White, the Nymph intent adores

With Head uncover'd, the cosmetic Pow'rs.

A heav'nly Image in the Glass appears,

To that she bends, to that her Eyes she rears;

Th' inferior Priestess, at her Altar's side,

Trembling, begins the sacred Rites of Pride.

Unnumber'd Treasures ope at once, and here

The various Off'rings of the World appear;

From each she nicely culls with curious Toil,

And decks the Goddess with the glitt'ring Spoil.

This Casket India's glowing Gems unlocks,

And all Arabia breathes from yonder Box.

 

The Tortoise here and Elephant unite,

Transform'd to Combs, the speckled and the white.

Here Files of Pins extend their shining Rows,

Puffs, Powders, Patches, Bibles, Billet-doux.

Now awful Beauty puts on all its Arms;

The Fair each moment rises in her Charms,

Repairs her Smiles, awakens ev'ry Grace,

And calls forth all the Wonders of her Face;

Sees by Degrees a purer Blush arise,

And keener Lightnings quicken in her Eyes.

The busy Sylphs surround their darling Care;

These set the Head, and those divide the Hair,

Some fold the Sleeve, while others plait the Gown;

And Betty's prais'd for Labours not her own.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poetry.eserver.org

A fürtrablás 1. (Magyar)

Egy Heroi/Komikus költemény

 

Nolueram, Belinda, tuns violare capillos,

Sed iuvat, hoc precibus me tribuisse tuis.

[Martialis]

 

Első ének

 

Egy csöpp enyelgés — kész a szörnyű vád;

Egy semmiség: s már dúlnak vad csaták —

Ezt zengem én: Carylom, ó, neked

(Kegyes Belinda, ezt megértheted).

Tárgyam csekély bár, majd övez babér,

Ha Múzsa ihlet és Caryl dicsér.

Regéld el, égi nő, miként lehet:

A gáláns lord szép hölgyet sérthetett?

S ó, mondd el annak furcsa indokát:

A hölgy egy lordot nem tűrhet tovább!

Gyöngéd kebelben él ily zord harag? –

Nagy célra törnöm – vakmerőn – szabad?

 

A nap beleskel hószín függönyön,

Egy szempár nyílik: tűzőbb fényözön;

Az ölebecskék most élednek ím,

És ébrednek, kiket szerelmi kin

Nem hagy aludni – most van délidő:

Parketten csetten a komótcipő,

Háromszor illetik a csengettyűt,

Ezüstös hangú óra nyelve üt.

Belinda szunnyad pelyhes vánkosán,

Őr-sylphje tette: nem ébredt korán.

A déli álmot ő idézte meg:

Lebegjen ott a csöndes ágy felett.

A sylph, ki gyöngyebb, mint legszebb ficsúr,

(Belinda még álmában is pirul)

Úgy tetszik: hősnőm füléhez hajol,

S bájló mosollyal halk-susogva szól:

 

„Kit óva félt, te legszebb földi lény,

Ezernyi léglakó, s hordoz szívén,

Ha él még benned gyermek-képzelem,

És vélted látni néha éjjelen

Mindazt, mit dajka-pap regélgetett:

A holdnak árnyán szép tündéreket,

Ezüst láncuk, körtáncuk zöld gyepen,

Vagy angyalokkal pajtás szűzeken

Aranypártát s koszorut fényeset

(Virágival a menny ékeskedett!) –

Halld szózatom s szívleld meg, óh, te kincs:

Ne hitvány, múló dolgokra tekints!

Tudós-gőgnek nem nyílik sok titok,

Csak gyermekek értik meg s bakfisok;

Kétkedjék csak a sok elménc pimasz,

Ki jós ártatlan, benne mind hisz az.

Körötted számtalan szellem lebeg:

Az égi-légi könnyű hadsereg.

Nem látni bár, mindég repes-röpül,

Ott leng szelencéd, gyűrűid körül.

Légi kíséreted fényes, dicső

Mi ahhoz apród és hintóvivő?

Tudd meg: tevéled szépségben rokon

Hölgyek testében éltünk egykoron;

Lehántva lágyan földi alakunk

Most a légtenger hullámira lakunk.

Hidd el: midőn a nő végsőt lehel,

Hiúsága még nem enyészik el,

Csupán a hívságok nézője lesz,

S bár nem játszik tovább: kártyákba les.

Aranyhintó és ombre – száz halál

Hiába; a hölgy benne kéjt talál.

Mert halld: a büszke szép ha véghez ér,

A négy elembe lelke visszatér:

A szenvedélyest tűz fogadja be,

Szalamandrává lesz, mi lényege.

A vízbe száll a gyöngéd léte át,

Nimfákkal szürcsöl tengeri teát,

 

Az álszent gnómként földbe süllyed el,

S fel-felbukkanva bút hint, bajt kever.

A kis kacér mint sylph bont szárnyakat,

Csapongva száll a tágas ég alatt.

 

Tudd meg tovább: ki szűzi-tiszta szép,

Azt sylph ölelgeti, nem férfinép:

Szellem nem tűr hitvány törvényeket,

Kényére válthat formát és nemet.

A tiszta lány mellett védőn ki áll,

Míg tart a gálaest, a maszkabál,

Az álbaráttól hogy-mint menekül,

Mi óvja szemtelen kéjenc elül,

Tüzes pillantástól, míg fenn a nap,

A suttogástól sötét éj alatt,

Ha édes vágyra gyújt a lágy zene,

A csábos alkalom, a tánc heve?

Őrsylphje csak – tudja, ki égben él,

s a férfi mégis erényről beszél.

 

Akadnak hölgyek, arcukra hiúk

– Gnóm-ölelés nekik bőven kijut –,

 

Felfújják képük, dúl bennük a gőg,

Elűzhetvén a sóvár széptevőt,

Üres fejükben kéjjel zúg a vér

Csak főrend, gróf (kit csatlóshad kísér),

Csillag, érdemkereszt legyen jelen,

S fülükbe csengjen: »fényes hercegem!«

A nő-erény ezért korán fajul,

Pirulni már a gyermekarc tanul,

Süldőcske még, de kacsintáshoz ért,

S a csöpp szív már repes a dandykért.

 

Ha nőt ki-ki tilosba járni lát,

Azt sylph vezérli útvesztőkön át,

Bűvös körökben ő terelgeti,

A régi bűnt új bűnnel űzve ki.

A lány biztos zsákmánya férfinak,

Ha nem ez estély: ama bál miatt.

Van szűz, kit Florio hőn ostromol,

S nem lágyul el, keblére nem omol,

Hacsak a gyöngéd Damon már elébb

Nem simogatta két kicsiny kezét?

 

Bárhonnét indul, mind odatalál

Szívük, e mozgó csecsebecsetár,

Ahol paróka parókát kihív,

Kardbojt a kardbojt ellenébe vív,

Ahol a ficsúr ficsúrral összetűz,

És úrihintó hintót űzve űz.

Mily léhaság! – így mondja a világ:

Vakság! A sylphek műve, semmi más.

 

Védelmeződ, közülök érkezem

Én, fürge szellem – Ariel nevem.

Csapázva földünk kristály légkörét,

Őrcsillagodnak láttam tűkörét:

Ott írva áll iszonytató veszély,

Mely téged naplement előtt elér.

Nem tudni még, mi lesz ez, hol s minő,

Halld hát szavam: vigyázz, te szűzi nő!

Hű őriződ, ím ennyit mondhatok –

Kivált a férfinéptől óvakodj!"

 

Így szólt. – Alomból, véli, ennyi sok,

S úrnőjét nyelvivel felkölti Shock.

 

Akkor, Belindám – mondják, így esett –

Szerelmetes levélre nyílt szemed;

Olvasva szenvedélyt, sebet, halált,

A látomás szivedből messze szállt.

 

S lehullt a tükrös asztal fátyola,

Bűv-rendben tégelyek ezüst sora.

Fehér lepelben állt a nimfa ott,

Kozmetikus erőknek áldozott.

Mit tükre visszaver, mennybéli kép,

Imádja, nézi bókolván a szép;

Az oltárnál alsóbb papnő remeg,

A gőg szent rítusát most kezdve meg.

Mi drágaságról pattan zár le itt!

A föld kínálja gazdag kincseit;

Értőn kutat papnői kéz, s talál:

Az istennő mind csillogóbbra vál.

Izzó ind ékkövet rejt e doboz,

A másikból Arabföld illatoz.

 

Dús hajba rőt s hószín fésű merül:

A teknőc s elefánt itt egyesül.

A tűk sora: szikrázó dísz-szakasz,

Puff, púder, biblia, levél, tapasz,

Kezet fölébük Szépség áldva tár,

S Belinda termetén mind több a báj,

Felcsillan mosolya, sok kelleme,

Sebzőbb villámokat szór két szeme,

Rózsás teintje ölt tündéri színt,

Élednek arca szép csodái mind.

Hősnőm köré gyűl buzgó sylphi had,

Ez gyűrüzi haját, fésüli az,

Selymet redőz ez, az kelmét simít s

Bettyt nem en-müvéért éri dics.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://canadahun.com/forum

minimap