Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Pope, Alexander: A fürtrablás 2. (The Rape of the Lock 2. Magyar nyelven)

Pope, Alexander portréja

The Rape of the Lock 2. (Angol)

Part 2

 

Not with more Glories, in th' Etherial Plain,

The Sun first rises o'er the purpled Main,

Than issuing forth, the Rival of his Beams

Lanch'd on the Bosom of the Silver Thames.

Fair Nymphs, and well-drest Youths around her shone,

But ev'ry Eye was fix'd on her alone.

On her white Breast a sparkling Cross she wore,

Which Jews might kiss, and Infidels adore.

 

Her lively Looks a sprightly Mind disclose,

Quick as her Eyes, and as unfix'd as those:

Favours to none, to all she Smiles extends,

Oft she rejects, but never once offends.

Bright as the Sun, her Eyes the Gazers strike,

And, like the sun, they shine on all alike.

Yet graceful Ease, and Sweetness void of Pride,

Might hide her Faults, if Belles had faults to hide:

If to her share some Female Errors fall,

Look on her Face, and you'll forget 'em all.

 

This Nymph, to the Destruction of Mankind,

Nourish'd two Locks, which graceful hung behind

In equal Curls, and well conspir'd to deck

With shining Ringlets her smooth Iv'ry Neck.

Love in these Labyrinths his Slaves detains,

And mighty Hearts are held in slender Chains.

With hairy Sprindges we the Birds betray,

Slight Lines of Hair surprize the Finny Prey,

 

Fair Tresses Man's Imperial Race insnare,

And Beauty draws us with a single Hair.

 

Th' Adventrous Baron the bright Locks admir'd,

He saw, he wish'd, and to the Prize aspir'd:

Resolv'd to win, he meditates the way,

By Force to ravish, or by Fraud betray;

For when Success a Lover's Toil attends,

Few ask, if Fraud or Force attain'd his Ends.

 

For this, e're Phoebus rose, he had implor'd

Propitious Heav'n, and ev'ry Pow'r ador'd,

But chiefly Love--to Love an Altar built,

Of twelve vast French Romances, neatly gilt.

There lay three Garters, half a Pair of Gloves;

And all the Trophies of his former Loves.

With tender Billet-doux he lights the Pyre,

And breathes three am'rous Sighs to raise the Fire.

Then prostrate falls, and begs with ardent Eyes

Soon to obtain, and long possess the Prize:

The Pow'rs gave Ear, and granted half his Pray'r,

The rest, the Winds dispers'd in empty Air.

 

But now secure the painted Vessel glides,

The Sun-beams trembling on the floating Tydes,

While melting Musick steals upon the Sky,

And soften'd Sounds along the Waters die.

Smooth flow the Waves, the Zephyrs gently play

Belinda smil'd, and all the World was gay.

All but the Sylph---With careful Thoughts opprest,

Th' impending Woe sate heavy on his Breast.

He summons strait his Denizens of Air;

The lucid Squadrons round the Sails repair:

Soft o'er the Shrouds Aerial Whispers breathe,

That seem'd but Zephyrs to the Train beneath.

Some to the Sun their Insect-Wings unfold,

Waft on the Breeze, or sink in Clouds of Gold.

Transparent Forms, too fine for mortal Sight,

Their fluid Bodies half dissolv'd in Light.

Loose to the Wind their airy Garments flew,

Thin glitt'ring Textures of the filmy Dew;

Dipt in the richest Tincture of the Skies,

Where Light disports in ever-mingling Dies,

While ev'ry Beam new transient Colours flings,

Colours that change whene'er they wave their Wings.

Amid the Circle, on the gilded Mast,

Superior by the Head, was Ariel plac'd;

His Purple Pinions opening to the Sun,

He rais'd his Azure Wand, and thus begun.

 

Ye Sylphs and Sylphids, to your Chief give Ear,

Fays, Fairies, Genii, Elves, and Daemons hear!

Ye know the Spheres and various Tasks assign'd,

By Laws Eternal, to th' Aerial Kind.

Some in the Fields of purest AEther play,

And bask and whiten in the Blaze of Day.

Some guide the Course of wandring Orbs on high,

Or roll the Planets thro' the boundless Sky.

Some less refin'd, beneath the Moon's pale Light

Hover, and catch the shooting stars by Night;

Or suck the Mists in grosser Air below,

Or dip their Pinions in the painted Bow,

Or brew fierce Tempests on the wintry Main,

Or o'er the Glebe distill the kindly Rain.

Others on Earth o'er human Race preside,

Watch all their Ways, and all their Actions guide:

Of these the Chief the Care of Nations own,

And guard with Arms Divine the British Throne.

 

Our humbler Province is to tend the Fair,

Not a less pleasing, tho' less glorious Care.

To save the Powder from too rude a Gale,

Nor let th' imprison'd Essences exhale,

To draw fresh Colours from the vernal Flow'rs,

To steal from Rainbows ere they drop in Show'rs

A brighter Wash; to curl their waving Hairs,

Assist their Blushes, and inspire their Airs;

Nay oft, in Dreams, Invention we bestow,

To change a Flounce, or add a Furbelo.

 

This Day, black Omens threat the brightest Fair

That e'er deserv'd a watchful Spirit's Care;

Some dire Disaster, or by Force, or Slight,

But what, or where, the Fates have wrapt in Night.

Whether the Nymph shall break Diana's Law,

Or some frail China Jar receive a Flaw,

Or stain her Honour, or her new Brocade,

Forget her Pray'rs, or miss a Masquerade,

Or lose her Heart, or Necklace, at a Ball;

Or whether Heav'n has doom'd that Shock must fall.

Haste then ye Spirits! to your Charge repair;

The flutt'ring Fan be Zephyretta's Care;

The Drops to thee, Brillante, we consign;

And Momentilla, let the Watch be thine;

Do thou, Crispissa, tend her fav'rite Lock;

Ariel himself shall be the Guard of Shock.

 

To Fifty chosen Sylphs, of special Note,

We trust th' important Charge, the Petticoat.

Oft have we known that sev'nfold Fence to fail;

Tho' stiff with Hoops, and arm'd with Ribs of Whale.

Form a strong Line about the Silver Bound,

And guard the wide Circumference around.

 

Whatever spirit, careless of his Charge,

His Post neglects, or leaves the Fair at large,

Shall feel sharp Vengeance soon o'ertake his Sins,

Be stopt in Vials, or transfixt with Pins.

Or plung'd in Lakes of bitter Washes lie,

Or wedg'd whole Ages in a Bodkin's Eye:

Gums and Pomatums shall his Flight restrain,

While clog'd he beats his silken Wings in vain;

Or Alom-Stypticks with contracting Power

Shrink his thin Essence like a rivell'd Flower.

Or as Ixion fix'd, the Wretch shall feel

The giddy Motion of the whirling Mill,

In Fumes of burning Chocolate shall glow,

And tremble at the Sea that froaths below!

 

He spoke; the Spirits from the Sails descend;

Some, Orb in Orb, around the Nymph extend,

Some thrid the mazy Ringlets of her Hair,

Some hang upon the Pendants of her Ear;

With beating Hearts the dire Event they wait,

Anxious, and trembling for the Birth of Fate.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poetry.eserver.org/rape-of-the-lock.html

A fürtrablás 2. (Magyar)

Második ének

 

Kelő napot sem ékít több sugár,

Ahol bíborban áll a szemhatár,

Mint földi mását, kit gályája ím

Röpít a Temze ezüst habjain.

Körötte annyi szép nő, gyöngy nemes,

De mindahány szem, csak e hölgyre les.

Fehér keblén tündökletes kereszt,

Zsidó, pogány imádná csókkal ezt.

 

Vidám szívére vall huncut szeme,

S csapongóra, miként tekintete.

Mosolyt ad ő, de kegyet senkinek:

Tartózkodó, de sértőn nem hideg.

Napként vakít szemének hő tüze,

És mint a nap, ragyog mindenkire.

Modora – bájos, könnyed, póztalan –

Hibáit rejti: ha hibája van,

S ha lenne azzal mégis oly teli

(Hisz nő!), orcája elfeledteti.

 

Vállára, férfinem, romlásodul

Két bűvölő-szép ikerfürt borul,

Mely esküdött: fénylő csigák alatt

Elrejtik ők a gyöngéd hónyakat.

Szerelmi börtöne haj-labirint,

Hol erős szíveken finom bilincs.

Hajszál-hurokkal fognak madarat,

Ily szálon leng uszonyos áldozat,

 

A büszke férfira fürt-csapda vár;

Lenyűgözni elég egy puszta szál.

 

Látván egy báró e dús tincseket,

Szemet egy fürtre epedőn vetett,

S a hős, akit kaland el nem riaszt,

Föltette, hogy ő megszerzendi azt.

Azon tűnődik még csupán: hogyan,

Erőszakkal-e, vagy fortélyosan:

Szerelmesnek, ha siker jár vele,

Ki kérdi, csel vagy erő fegyvere?

 

Nem hágott Phoebus még az égre fel,

Imádkozván ő már ott térdepel,

Úgy kéri a jóságos ég kegyét

És mindahány hatalmát-istenét;

Főképp Ámornak tart áhítatot,

Oltárul néki felhalmoz legott

Tíz francia regényt, szerelmeset,

Ezer-lapost, arannyal hímeset;

Kesztyűk- s mellfűzőkkel tetézi meg:

Mind trófeái múlt szerelminek;

Gyöngéd levélkékkel alátüzel

S a lángot sóhajokkal szítja fel.

Térden könyörög: legyen övé hamar

És mindörökké, mit díjul akar.

Szavát félig meghallgatá az ég,

Felét a szél az űrbe szórta szét.

 

A cifra gálya ám bizton halad,

Napfényt remegtet tajtékzón a hab.

A lágy zene az égre föllebeg

S csitul, elhal a hullámok felett.

Zephir játszik, a víz csobog puhán,

Kacag Belinda, s mindenki vidám.

Halandó szem nem érzékelheti,

És lényüknek illékony alkatát

A fény félig magába oldja át.

Lengén terül a szálló szélben el

Sok könnyű, csillanó harmat-lepel,

Mely onnét szívta tündöklő szinét,

Hol árnyalatban legdúsabb az ég.

Minden sugár új színt villant fel és

Szivárványlik, ahány szárnyrezzenés.

Cikázó sylphjei körén belül

A díszes árboc csúcsán fenn megül

Bíbor szárnyát kibontva Ariel,

S azúr jogart emelve szóra kel:

 

„Sylphidek, sylphek, szól vezéretek!

S ti démonok, tündérek, szellemek!

Ismertek néktek minden égkörök,

S a légi nép törvénye, mely örök,

Ró rátok más és más kötelmeket:

Van ki a szűzi éterben lebeg,

S hol fény vakít, özönlik déli hő,

Ottan lubickol megtisztulni ő.

Van ki pörget zúgó fénytesteket,

A végtelenben bolygókat vezet,

Vagy csillagot az égen hajtva át

Hasítja fel a holdas éjszakát.

Vagy ködöt szop, hol lent sűrűbb a lég,

Vagy hétszín ívbe mártja szárnyhegyét,

Vagy vad vihart kavar szeles mezőn,

Vagy essőt hint a rögre jóltevőn.

Mást lenn a földön az ember ural,

Minden tettet ügyel és ő sugall,

Legfőbbjeink gondja: a nemzetek,

S a Trónt hogy égi fegyver védje meg.

 

Pártolja köznépünk a szépnemet,

Kedves tiszt ez, nem fényes jóllehet.

A rizsport léghuzamtól óvni kell,

S rab parfümöt, hogy ne illanjon el,

Virágból csenni tavasz-színeket,

S a szivárványból, míg el nem pereg,

Kristályos arcvizet, s a hölgy haját

Lágy hullámokba bodrozgatni át,

Szemérempírt arcán kigyújtani,

Pipiskedésre megtanítani,

S míg alszik, törjük fejünket sokat,

Rendezgetvén ruháján fodrokat.

 

Ma tornyosulnak baljósló jelek

Legszebb, legméltóbb védencünk felett.

Hol éri szörnyű baj, mi a veszély?

Ármány, erőszak? – Még borítja éj.

Diánához lesz hűtlen ő netán,

Vagy meghasad egy finom porcelán,

Foltot erénye vagy ruhája kap,

Misét mulaszt, vagy bálja elmarad,

Szivét avagy nyakékét veszti el,

Vagy sorsparancs, hogy Shocknak veszni kell?

Serényen, szellemek! Dologra fel!

A legyezőre Fúvalom ügyel,

Csillácska, gondba függőit vegyed,

Tik-Takki, óráján tartsad szemed,

Fürtjét vigyázni Bodorkáné megyen,

Én, Ariel, Shockot védelmezem.

 

Ötven kipróbált jó sylphünk' bizony

Nagy munka várja, őket megbízom:

– E szolgálat igen fontos lehet

Az alsószoknyánál őrködjenek.

E hétrét fal már hányszor szétomolt,

Habár abroncs, halcsont vértezte volt;

Fémbordáján állást képezzetek,

Tágas körét erővel védve meg!

 

Közöttünk léha szellem hogyha van,

S posztját, hölgyét elhagyná gondtalan,

Reá menten lesújt bosszúnk, kemény:

Tégelyben vergődhet, vagy tű hegyén,

Szájvíz fanyar tavába vettetik,

Örökre hajtű-gombba ékelik,

Nem használhatja selymes szárnyait,

Mivel pomádéban megmártatik,

Avagy nyakába timsólé szakad,

És összemegy, mint virág prés alatt,

Vagy Ixionként a szégyentelen

Darálóban forog majd szűntelen,

Vagy kakaó gőzében égten ég,

Rettegve lent forrongó tengerét!"

 

Így szólt: a sylphi had most felröpül,

Gömbként cikáz bájló nimfánk körül,

Vagy ellepi gyűrűző tincseit,

Vagy füldíszére felfüggeszkedik.

Szívük dobol: te szörnyű vész, ne még!

Remegve érzik a Fátum szelét.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://canadahun.com/forum

minimap