Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Pound, Ezra: I Canto (Canto I Magyar nyelven)

Pound, Ezra portréja

Canto I (Angol)


            And then went down to the ship,
Set keel to breakers, forth on the godly sea, and
We set up mast and sail on that swart ship,
Bore sheep aboard her, and our bodies also
Heavy with weeping, and winds from sternward
Bore us onward with bellying canvas,
Crice's this craft, the trim-coifed goddess.
Then sat we amidships, wind jamming the tiller,
Thus with stretched sail, we went over sea till day's end.
Sun to his slumber, shadows o'er all the ocean,
Came we then to the bounds of deepest water,
To the Kimmerian lands, and peopled cities
Covered with close-webbed mist, unpierced ever
With glitter of sun-rays
Nor with stars stretched, nor looking back from heaven
Swartest night stretched over wreteched men there.
The ocean flowing backward, came we then to the place
Aforesaid by Circe.
Here did they rites, Perimedes and Eurylochus,
And drawing sword from my hip
I dug the ell-square pitkin;
Poured we libations unto each the dead,
First mead and then sweet wine, water mixed with white flour
Then prayed I many a prayer to the sickly death's-heads;
As set in Ithaca, sterile bulls of the best
For sacrifice, heaping the pyre with goods,
A sheep to Tiresias only, black and a bell-sheep.
Dark blood flowed in the fosse,
Souls out of Erebus, cadaverous dead, of brides
Of youths and of the old who had borne much;
Souls stained with recent tears, girls tender,
Men many, mauled with bronze lance heads,
Battle spoil, bearing yet dreory arms,
These many crowded about me; with shouting,
Pallor upon me, cried to my men for more beasts;
Slaughtered the herds, sheep slain of bronze;

Poured ointment, cried to the gods,
To Pluto the strong, and praised Proserpine;
Unsheathed the narrow sword,
I sat to keep off the impetuous impotent dead,
Till I should hear Tiresias.
But first Elpenor came, our friend Elpenor,
Unburied, cast on the wide earth,
Limbs that we left in the house of Circe,
Unwept, unwrapped in the sepulchre, since toils urged other.
Pitiful spirit. And I cried in hurried speech:
"Elpenor, how art thou come to this dark coast?
"Cam'st thou afoot, outstripping seamen?"
And he in heavy speech:
      "Ill fate and abundant wine. I slept in Crice's ingle.
"Going down the long ladder unguarded,
"I fell against the buttress,
"Shattered the nape-nerve, the soul sought Avernus.
"But thou, O King, I bid remember me, unwept, unburied,
"Heap up mine arms, be tomb by sea-bord, and inscribed:
"A man of no fortune, and with a name to come.
"And set my oar up, that I swung mid fellows."

And Anticlea came, whom I beat off, and then Tiresias Theban,
Holding his golden wand, knew me, and spoke first:
"A second time? why? man of ill star,
"Facing the sunless dead and this joyless region?
"Stand from the fosse, leave me my bloody bever
"For soothsay."
                        And I stepped back,
And he strong with the blood, said then: "Odysseus
"Shalt return through spiteful Neptune, over dark seas,
"Lose all companions." Then Anticlea came.
Lie quiet Divus. I mean, that is Andreas Divus,
In officina Wecheli, 1538, out of Homer.
And he sailed, by Sirens and thence outwards and away
And unto Crice.
                       Venerandam,
In the Cretan's phrase, with the golden crown, Aphrodite,
Cypri munimenta sortita est, mirthful, oricalchi, with golden
Girdle and breat bands, thou with dark eyelids
Bearing the golden bough of Argicidia. So that:



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poemhunter.com/poem/canto-1/

I Canto (Magyar)

I
      Akkor lementünk mind a hajóhoz,
Hullámra löktük, az isteni tengerre,
Árboc föl, vitorla bomlott szét fekete hajón,
Fölhordtuk juhaink, majd sírástól nehezült
Testünk is fölvonszoltuk. Tat felől jó széllel
Dagadtak vásznaink, s nyílt vízre futottunk
Gyöngypártás istennőnk Kirké hajóján.
Ültünk fedélközben, míg vihar tépett kormányt,
Mégis estelig feszes vásznakkal átszeltük a tengert.
Nap nyugtára tért s minden vizekre homály ült,
S akkor elértük Óceánnak határát,
A kimmérek földjét, népes városait,
Hol sűrű ködfátyol takart be mindent,
Amelyet napfény sem szakított által,
Se csillag sugara föl nem lazított.
Fekete éjjel szállott ott nyomorult népre.
Visszafelé folyt Oceanus, s ebből megtudtuk,
Ama helyhez értünk, melyet Kirké jelölt meg.
Eurylokhos s Perimédes áldoztak akkor,
Én kihúztam kardomat hüvelyéből
S a könyöknyi széles gödröt megástam.
Minden holtakért ömlött áldozati bor,
Méz-sör és aszú, majd liszt és víz keveréke.
A szikkadt koponyákhoz hosszan fohászkodék,
Ithakába érvén legjobb ökröm vágom áldozatul,
S tetézem a máglyát bőven jószággal,
Tirésiásnak külön egy fekete vezérkost.
Majd a setét vér kiomlott a gödörbe,
S már jöttek a lelkek Erebusból, enyészetes holtak,
Ifjak, mátkáik, sokat próbált öregek lelke,
Könnytől harmatos szellemek, gyönge leányok,
Hősök, kiket lándzsa bronz-vége roncsolt,
Hadi zsákmány s szörnyű fegyver még mindig kezökben.
Ezek most mind nagy lármával körém tülekedtek,
Elsápadva kiálték hát újabb juhokért,
Leöltük gyorsan a nyájat, bronz vágta a birkát,
 
Aztán kenetet öntöttünk s hívtuk az isteneket,
Plutót, a hatalmast, s dicsértük Proserpinát,
Én éles kardomat kivontam
S ültömből vigyáztam a sok vad béna holtat,
Míg Tirésiást szólani hallám
Ám elébb Elpenor jött, jó társunk Elpenor,
Kit temetetlen otthagytunk Kirké lakában,
A puszta földre kivetve hullája,
Elsiratlan, sírba se téve. Nyomorult szellem,
De hát utunk sietős volt. Sietve szólítám:
«Elpenor, mi szél hozott e setét partra?
Gyalog jövél tán, lehagyva matrózaimat is?»
     Ő így síri hangon:
«Balsors és bő borital. Kirkénél aludtam, a tetőn,
S midőn másztam volna a létrán, óvatlan
Lezuhantam neki a támfalnak,
Csigolyám széjjelroppant, lelkem ideszállt Avernusba.
Ó királyom, jussak eszedbe, én siratlan, temetetlen,
Boltozd föl fegyvereim sírnak a parton, fölirattal:
Balszerencse fia, kinek névvel adós a jövő!
S szúrd fölibém az evezőt, mit társaim közt húztam. »
 
Aztán Anticlea jött, de elzavartam; majd Thébai Teirésiás,
Kezében arany vesszeje, s mikor fölismert, szólt:
«Másodszor is? Mivégre, balcsillagú ember,
E puszta vidéken, naptalan holtak közt?
Távozz a gödörtől, hadd innom vér-nedűmet
S hadd jósoljak.»
                      Hátraléptem,
S ő vértől megerősödve szólt «Odüsszeusz,
Hazatérsz majd a sötét vízen át, át haragvó Neptunuson,
De társaid mind elveszted.» Aztán Anticlea jött.
Nyugodj békében, Divus, mármint jó Dívus Andreás,
In officina Wecheli, anno 1538, Homérból.
És elhajózott, túl sziréneken, messze ki,
Vissza Kirkéhez.
                    Venerandam,
A Krétai szavával: Aranykoronás Aphrodité
Cypri munimenta sortita est, sugárzó, oricalchi, aranyló
Övekkel, aranyló fátylakkal, Te sötétlő szemű,
Kezedben Argicida arany vesszeje. Aztán:



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. G. L.

minimap