Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Pound, Ezra: Canto XXXVI

Pound, Ezra portréja

Canto XXXVI (Angol)

A Lady asks me
               I speak in season
She seeks reason for an affect, wild often
That is so proud he hath Love for a name
Who denys it can hear the truth now
Wherefore I speak to the present knowers
Having no hope that low-hearted
              Can bring sight to such reason
Be there not natural demonstration
               I have no will to try proof-bringing
Or say where it hath birth
What is its virtu and power
Its being and every moving
Or delight whereby ‘tis called “to love”
Or if man can show it to sight.
 
Where memory liveth,
               it takes its state
Formed like a diafan from light on shade
Which shadow cometh of Mars and remaineth
Created, having a name sensate,
Custom of the soul,
               will from the heart;
Cometh from a seen form which being understood
Taketh locus and remaining in the intellect possible
Wherein hath he neither weight nor still-standing,
Descendeth not by quality but shineth out
Himself his own effect unendingly
Not in delight but in the being aware
Nor can he leave his true likeness otherwhere.
 
He is not vertu but cometh of that perfection
Which is so postulate not by the reason
But ‘tis felt, I say.
Beyond salvation, holdeth his judging force
Deeming intention to be reason’s peer and mate,
Poor in discernment, being thus weakness’ friend
Often his power cometh on death in the end,
Be it withstayed
                and so swinging counterweight.
Not that it were natural opposite, but only
Wry’d a bit from the perfect,
Let no man say love cometh from chance
Or hath not established lordship
Holding his power even though
               Memory hath him no more.
 
Cometh he to be
               when the will
From overplus
Twisteth out of natural measure,
Never adorned with rest Moveth he changing colour
Either to laugh or weep
Contorting the face with fear
               resteth but a little
Yet shall ye see of him
That he is most often
With folk who deserve him
And his strange quality sets sighs to move
Willing man look into that forméd trace in his mind
And with such uneasiness as rouseth the flame.
Unskilled can not form his image,
He himself moveth not, drawing all to his stillness,
Neither turneth about to seek his delight
Nor yet to see out proving
Be it so great or so small.
 
He draweth likeness and hue from like nature
So making pleasure more certain in seeming
Nor can stand hid in such nearness,
Beautys be darts tho’ not savage
Skilled from such fear a man follows
Deserving spirit, that pierceth.
Nor is he known from his face
But taken in the white light that is allness
Toucheth his aim
Who heareth, seeth not form
But is led by its emanation
Being divided, set out from colour,
Disjunct in mid darkness
Grazeth the light, one moving by other,
Being divided, divided from all falsity
Worthy of trust
From him alone mercy proceedeth.
 
Go, song, surely thou mayest
Whither it please thee
For so art thou ornate that thy reasons
Shall be praised from thy understanders,
With others hast thou no will to make company.
 
“Called thrones, balascio or topaze”
Eriugina was not understood in his time
“which explains, perhaps, the delay in condemning him”
And they went looking for Manicheans
And found, so far as I can make out, no Manicheans
So they dug for, and damned Scotus Eriugina
“Authority comes from right reason,
                never the other way on”
Hence the delay in condemning him
Aquinas head down in a vacuum,
               Aristotle which way in a vacuum?
Sacrum, sacrum, inluminatio coitu.
Lo Sordels si fo di Mantovana
                of a castle named Goito.
“Five castles!
“Five castles!”
                (king giv’ him five castles)
“And what the hell do I know about dye-works?!”
His Holiness has written a letter:
                “CHARLES the Mangy of Anjou….
..way you treat your men is a scandal….”
Dilectis miles familiaris…castra Montis Odorisii
Montis Sancti Silvestri pallete et pile…
In partibus Thetis….vineland
               land tilled
               the land incult
               pratis nemoribus pascuis
               with legal jurisdiction
his heirs of both sexes,
…sold the damn lot six weeks later,
Sordellus de Godio.
               Quan ben m’albir e mon ric pensamen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

XXXVI Canto (Magyar)

Egy úrhölgy kérd
   én felelek illőn
Okát keresi az heves érzeménynek
Ki oly kevélyen magát Szerelemnek hívja
Az ki tagadja őt, hall most igazságot
Bárha szólok annak, aki őt jól ismeri
Minthogy nem remélem, alantasabb elme
   Ezen indokaim készséggel fölfogná
Kézzelfoghatóan nincs mód demonstrálnom
   Bizonygatni szintén nincsen szándokomban
Sem elmondani azt, ő honnan származék
Ereje minő s mily nagy ő erénye
Mi az ő lényege s minden mozdulása
Vagy elmélyedni abban, mit jelent: «szeretni»
S hogy ember által megmutatható-e.
 
Hol emlékezet él,
   ő ottan lakozik
Formája mint áttetsző fénynek árnyéka
Mely árny Mársé vala, ám itten lent maradt
Megszületett s lőn érzékletes neve
Lélek elfogadta
   s akarja őt a szív.
Látott lényből ered, az kit ha fölfogott
Hellyel kínál s maraszt az vágyó értelem
Hol nincs neki súlya s nincsen nyugovása
Mibenlétéből nem veszt, inkább szünet nélkül
Enmaga erejét sugározza széjjel
Nem az gyönyörben, hanem az tudatban
Csak ebben hagyhatja igazi képmását.
 
Nem egy erény maga, de oly tökély szülötte
Mellyet hideg ésszel föl nem lehet fogni
Érezni lehet csak, én mondom.
Túl üdvösségen ítélésit tartja
Indulat szerénte értelemnek atyja
Gyenge ítéletű, gyarlóság testvére
Gyakran került mégis halálnak fölébe
Azzal, hogy kiállta,
   vetett ellensúlyt
Bár nem valóságos ellentéte az
Csak kis eltérés a tökéletestül
Nem igaz, szerelem véletlen míve
Vagy uralmát jól meg nem alapozta
Erejét megtartja akkor is, ha már
   Régen nem őrzi őt az emlékezet.
 
Életre akkor kelt,
   amikor a vágy
Túltelítődve
Természetes korlátit szétveté
Nyughatás nem díszíté, színt ezert is vált
Hol megkacagtat, hol meg könnyet sajtol
Ábrázatot torzít félelemmel
   alig ha pihen kicsinyke időre
Mégis azoknál lelhető gyakorta
Kik őreá a legméltóbbak.
Titokzatos bája sóhajtozni gerjeszt
Készséggel nézi ember az alakot,
Kit ő megformált elméjében
S oly nyugtalansággal, mintha láng lobbanna föl
Ki járatlan benne, képét nem írhatja
Ő maga nem mozdul, csendben vonz magához
Hátra sem fordul gyönyörét keresni
Sem pedig meglelni maga bizonyságát
Legyen az mégoly súlyos vagy csekély.
 
Hasonmástól szerzé hasonló orcáját
Gyönyörét látás így biztosbá tévé
Rejtett nem maradhat illyen közelségben
Mert dárda az szépség, noha nem kegyetlen
S ki ettől nem fél, bátran követi
A rá érdemes lelket, hadd döfjön.
Orcájáról sem ösmerhetni fel
De együtt ama fehér fénnyel, mely az minden
Célját megérinti
Ki nem teként s nem ügyel csak az külsőségre
Hanem amannak kisugárzása vezérli.
Elvált lény, színből eredetje
Szétosztódik az setétségbe
Súrolja az fényt, egymást megérintik
Elvált lény, elvált minden hamisságtól
Ki méltó bizalomra
Malaszt egyedül csak őtőle eredhet.
 
Eredj hát, dalom, te bizonnyal mehetsz
Hová kedved parancsol
Mert olyan ékes vagy, ki megért téged
Igazságaid csak magasztalni fogja
Másokkal társulni úgysem kívánkozol.
 
«Neve trónus, balascio vagy topáz»
Erigénát* saját kora nem értette meg
«talán ezzel magyarázható, hogy késve ítélték el»
És manicheusokra mentek vadászni
Ha jól tudom, egyetlen egyet sem találtak,
Erre kiásták s kiátkozták Scotus Erigenát
«A tekintély igaz értelemtől származik,
   sosem megfordítva»
Innen van, hogy megkésve ítélték el
Az Aquinói fejjel lefelé légüres térben
   Aristotelés mivel lefelé a légűrben?
Sacrum, sacrum, inluminato coitu.
Lo Sordels si fo di Mantovana
   egy kastélyból, melynek neve Goito.
«Öt kastélyt!
Öt kastélyt!»
   (fölség, aggy neki öt kastélyt)
«Mi az istent értek én a kelmefestéshez?!»
őszentsége levelében megírta:
   «Rühes Anjou Károly,
... felháborító, ahogyan embereiddel bánsz...»
Dilectis miles familiaris... castra Montis Odorisii
Montis Sancti Silvestri pallete et pile...
In partibus Thetis... szőlőskertek
   megmunkált föld
   a föld megmunkálva
   pratis nemoribus pascuis
   törvényes ítélkezéssel
mindkét nembeli örökösei
... eladták az egészet hat hét múlva
Sordellus de Godio.
   Quan ben m’albir e mon ric pensamen.

 

*Johannes Scotus Erigena, vagy Eriugena, Ierugena, Jerugena (Írország, 810 körül – Párizs, 877 körül) középkori ír filozófus, egyházi író. Újplatonikus emanációs tanokat vallott, melyet az egyház többször is elítélt.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. G. L.

minimap