Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Pound, Ezra: Hugh Selwyn Mauberley (Hugh Selwyn Mauberley Magyar nyelven)

Pound, Ezra portréja
Kappanyos András portréja

Vissza a fordító lapjára

Hugh Selwyn Mauberley (Angol)

(Life and Contacts)
 
"VOCAT ÆSTUS IN UMBRAM"
 Nemesianus Ec. IV.
 
E. P. ODE POUR SELECTION DE SON SEPULCHRE
 
I.
 
For three years, out of key with his time,
He strove to resuscitate the dead art
Of poetry; to maintain "the sublime"
In the old sense. Wrong from the start--
 
No hardly, but, seeing he had been born
In a half savage country, out of date;
Bent resolutely on wringing lilies from the acorn;
Capaneus; trout for factitious bait;
 
ἴδμεν γάρ τοι πάν πάνθ', όσ' ένι Τροίη
Caught in the unstopped ear;
Giving the rocks small lee-way
The chopped seas held him, therefore, that year.
 
His true Penelope was Flaubert,
He fished by obstinate isles;
Observed the elegance of Circe's hair
Rather than the mottoes on sun-dials.
 
Unaffected by "the march of events,"
He passed from men's memory in l'an trentiesme
De son eage; the case presents
No adjunct to the Muses' diadem.
 
 
II.
 
The age demanded an image
Of its accelerated grimace,
Something for the modern stage,
Not, at any rate, an Attic grace;
 
Not, not certainly, the obscure reveries
Of the inward gaze;
Better mendacities
Than the classics in paraphrase!
 
The "age demanded" chiefly a mould in plaster,
Made with no loss of time,
A prose kinema, not, not assuredly, alabaster
Or the "sculpture" of rhyme.
 
 
III.
 
The tea-rose tea-gown, etc.
Supplants the mousseline of Cos,
The pianola "replaces"
Sappho's barbitos.
 
Christ follows Dionysus,
Phallic and ambrosial
Made way for macerations;
Caliban casts out Ariel.
 
All things are a flowing,
Sage Heracleitus says;
But a tawdry cheapness
Shall reign throughout our days.
 
Even the Christian beauty
Defects--after Samothrace;
We see το καλόν
Decreed in the market place.
 
Faun's flesh is not to us,
Nor the saint's vision.
We have the press for wafer;
Franchise for circumcision.
 
All men, in law, are equals.
Free of Peisistratus,
We choose a knave or an eunuch
To rule over us.
 
O bright Apollo,
τίν'  άνδρα, τίν'  ήρωα, τίνα θεον,
What god, man, or hero
Shall I place a tin wreath upon!
 
 
IV.
 
These fought, in any case,
and some believing, pro domo, in any case...
Some quick to arm,
some for adventure,
some from fear of weakness,
some from fear of censure,
some for love of slaughter, in imagination,
learning later...
some in fear, learning love of slaughter;
Died some "pro patria, non dulce non et decor"...
 
walked eye-deep in hell
believing in old men's lies, then unbelieving
came home, home to a lie,
home to many deceits,
home to old lies and new infamy;
 
usury age-old and age-thick
and liars in public places.
 
Daring as never before, wastage as never before.
Young blood and high blood,
Fair cheeks, and fine bodies;
fortitude as never before
 
frankness as never before,
disillusions as never told in the old days,
hysterias, trench confessions,
laughter out of dead bellies.
 
 
V.
 
There died a myriad,
And of the best, among them,
For an old bitch gone in the teeth,
For a botched civilization,
 
Charm, smiling at the good mouth,
Quick eyes gone under earth's lid,
 
For two gross of broken statues,
For a few thousand battered books.
 
 
YEUX GLAUQUES
 
Gladstone was still respected,
When John Ruskin produced
"Kings Treasuries"; Swinburne
And Rossetti still abused.
 
Fœtid Buchanan lifted up his voice
When that faun's head of hers
Became a pastime for
Painters and adulterers.
 
The Burne-Jones cartons
Have preserved her eyes;
Still, at the Tate, they teach
Cophetua to rhapsodize;
 
Thin like brook-water,
With a vacant gaze.
The English Rubaiyat was still-born
In those days.
 
The thin, clear gaze, the same
Still darts out faun-like from the half-ruin'd fac
Questing and passive ....
"Ah, poor Jenny's case"...
 
Bewildered that a world
Shows no surprise
At her last maquero's
Adulteries.
 
 
"SIENA MI FE', DISFECEMI MAREMMA"
 
Among the pickled foetuses and bottled bones,
Engaged in perfecting the catalogue,
I found the last scion of the
Senatorial families of Strasbourg, Monsieur Verog.
 
For two hours he talked of Gallifet;
Of Dowson; of the Rhymers' Club;
Told me how Johnson (Lionel) died
By falling from a high stool in a pub...
 
But showed no trace of alcohol
At the autopsy, privately performed--
Tissue preserved--the pure mind
Arose toward Newman as the whiskey warmed.
 
Dowson found harlots cheaper than hotels;
Headlam for uplift; Image impartially imbued
With raptures for Bacchus, Terpsichore and the Church.
So spoke the author of "The Dorian Mood",
 
M. Verog, out of step with the decade,
Detached from his contemporaries,
Neglected by the young,
Because of these reveries.
 
 
BRENNBAUM.
 
The sky-like limpid eyes,
The circular infant's face,
The stiffness from spats to collar
Never relaxing into grace;
 
The heavy memories of Horeb, Sinai and the forty years,
Showed only when the daylight fell
Level across the face
Of Brennbaum "The Impeccable".
 
 
MR. NIXON
 
In the cream gilded cabin of his steam yacht
Mr. Nixon advised me kindly, to advance with fewer
Dangers of delay. "Consider
    "Carefully the reviewer.
 
"I was as poor as you are;
"When I began I got, of course,
"Advance on royalties, fifty at first", said Mr. Nixon,
"Follow me, and take a column,
"Even if you have to work free.
 
"Butter reviewers. From fifty to three hundred
"I rose in eighteen months;
"The hardest nut I had to crack
"Was Dr. Dundas.
 
"I never mentioned a man but with the view
"Of selling my own works.
"The tip's a good one, as for literature
"It gives no man a sinecure."
 
And no one knows, at sight a masterpiece.
And give up verse, my boy,
There's nothing in it.
 
                   *    *    *
 
Likewise a friend of Bloughram's once advised me:
Don't kick against the pricks,
Accept opinion. The "Nineties" tried your game
And died, there's nothing in it.
 
 
X.
 
Beneath the sagging roof
The stylist has taken shelter,
Unpaid, uncelebrated,
At last from the world's welter
 
Nature receives him,
With a placid and uneducated mistress
He exercises his talents
And the soil meets his distress.
 
The haven from sophistications and contentions
Leaks through its thatch;
He offers succulent cooking;
The door has a creaking latch.
 
 
XI.
 
"Conservatrix of Milésien"
Habits of mind and feeling,
Possibly. But in Ealing
With the most bank-clerkly of Englishmen?
 
No, "Milésien" is an exaggeration.
No instinct has survived in her
Older than those her grandmother
Told her would fit her station.
 
 
XII.
 
"Daphne with her thighs in bark
Stretches toward me her leafy hands",--
Subjectively. In the stuffed-satin drawing-room
I await The Lady Valentine's commands,
 
Knowing my coat has never been
Of precisely the fashion
To stimulate, in her,
A durable passion;
 
Doubtful, somewhat, of the value
Of well-gowned approbation
Of literary effort,
But never of The Lady Valentine's vocation:
 
Poetry, her border of ideas,
The edge, uncertain, but a means of blending
With other strata
Where the lower and higher have ending;
 
A hook to catch the Lady Jane's attention,
A modulation toward the theatre,
Also, in the case of revolution,
A possible friend and comforter.
 
            *       *       *
 
Conduct, on the other hand, the soul
"Which the highest cultures have nourished"
To Fleet St. where
Dr. Johnson flourished;
 
Beside this thoroughfare
The sale of half-hose has
Long since superseded the cultivation
Of Pierian roses.
 
 
ENVOI (1919)
 
Go, dumb-born book,
Tell her that sang me once that song of Lawes;
Hadst thou but song
As thou hast subjects known,
Then were there cause in thee that should condone
Even my faults that heavy upon me lie
And build her glories their longevity.
 
Tell her that sheds
Such treasure in the air,
Recking naught else but that her graces give
Life to the moment,
I would bid them live
As roses might, in magic amber laid,
Red overwrought with orange and all made
One substance and one colour
Braving time.
 
Tell her that goes
With song upon her lips
But sings not out the song, nor knows
The maker of it, some other mouth,
May be as fair as hers,
Might, in new ages, gain her worshippers,
When our two dusts with Waller's shall be laid,
Siftings on siftings in oblivion,
Till change hath broken down
All things save Beauty alone.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.gutenberg.org

Hugh Selwyn Mauberley (Magyar)

(Élete és működése)
 
„Vocat aestus in umbram"
Nemesianus, Ec. IV
 
E. P. ODE POUR L'ELECTION DE SON SEPULCRE
 
I
 
Épp három évig küzdött kora ellen:
A holt poézis újra éljen, és
A „fennkölt"-et (a régi értelemben)
Őrizze meg. Kezdettől tévedés –
 
Nem látta be, hogy hol jött a világra:
Egy félvad ország megkésett fia;
Ki makkból egyre liliomot várna;
Kapaneusz; jó fogás csalira;
 
ἴδμεν γάρ τοι πάν πάνθ', όσ' ένι Τροίη
Megütötte a dugótlan fület;
S így (rövid pórázon minden meredély)
Azévben megbírták a hasgatott vizek.
 
Penelopéja egy volt csak: Flaubert-je;
Konok szigeteknél, hogy elhaladt,
Kirké hajfodra jobban érdekelte,
Mint holmi kis napóra-felirat.
 
Nem hatott rá az „események sodra",
Így feledték el, l'an trentiesme
De son eage volt, ezúttal nem fokozta
A múzsák glóriáját semmi sem.
 
 
II        
 
Önnön megbuzdult fintorának
Képmását kívánta a kor,
Mely a modern színen megállhat,
Hellén kellem — nem kell sehol;
 
Nem, semmiképp, hogy elborulva, tompán
Mélyedjen magába;
Nagyobb koholmány,
Mint némely klasszikus parafrazálva!
 
Mit megkívánt a kor, a puszta flastrom.
Sietve készült forma,
Prózai kinéma, aligha alabastrom,
Vagy épp a rímnek „szobra".
 
 
III
 
Kósz muszlinja helyett
Rózsás (stb.) pongyola,
Szapphó barbitoszát
„Felváltja" a gépzongora.
 
Ambróziás és phallikus:
Krisztus Dionüszosz nyomán
A böjtölésnek tört utat;
Arielt nyomja Kalibán.
 
Minden folyik — a bölcs
Hérakleitoszé e mondat;
De lám, az olcsó cifraság
Túléli majd korunkat.
 
Szamothraké után már
Keresztény szépség sincsen itt;
το καλόν – láthatjuk ahogy
Piactereken hirdetik.
 
A faun-hús nem való nekünk,
Sem látomás, mit lát a boldog.
Számunkra ostya: csak a sajtó;
Körülmetélés: választójog.
 
Peiszisztratosztól mentesen
Törvényünk egyenlőiként
Eunuchot vagy gazfickót
Választunk fölibénk.
 
Fényességes Apolló,
τίν' άνδρα, τίν' ήρωα, τίνα θεον,
Mily isten, ember, hős, kinek
E bádogkoszorút adom!
 
 
IV
 
Harcoltak ezek bármikor
és volt, ki hitte is, pro domo, bármikor...
Volt, ki fegyverre állt készen,
volt, aki kalandra,
volt, ki gyengeségtől félve,
volt, ki bírálattól tartva,
volt, ki szeretett ölni képzeletben,
s csak később tudta meg...
volt, ki félt, s megtudta, ölni hogy szeret.
Meghalt kissé, pro patria, sem „dulce", sem „et decor"...

megjárta szem-mély poklot
mert hitt sok vén hazugnak, majd hitetlenül
indult haza, haza egy hazugságra,
haza, egy csomó ámításra,
haza, vén hazugságra, új becstelenségre; 

uzsorára, mely vénséges és aszott
és hazugokra minden kocsmapultnál.
 
Bátran, mint soha még, haltak, mint soha még
Ifjú vér és dicső vér,
kedves arcok és remek testek;
kitartás, mint soha még
 
őszinteség, mint soha még,
kiábrándultság, mint soha a vén időkben,
hisztériák, fedezék-vallomások,
kacagás halott hasakból.
 
 
V        
 
Tízezernyi halt meg ott,
S a legjobbak közül közöttük,
Egy fogatlan vén ribancért,
Egy elfuserált kultúráért,
 
Csábos mosoly a csinos szájon,
A fürge szemen föld a héj,
 
Két tucat repedt szoborért,
Párezer foszlott könyvért.
 
 
YEUX GLAUQUES
 
Gladstone még elég népszerű,
Mikor a Királyok kincsei-t
John Ruskin megírja; Swinburne-t
Es Rossettit még félreismerik.
 
A bűzlő Buchanan hangosabb,
Amióta az időt
Ama faun-fejjel ütik el
Festők és házasságtörők.
 
Megőrizték e szemeket
Számunkra Burne-Jones rajzai;
A Tate-ben tanítják Cophetuát
Hogy kell rajongani;
 
Halványan, mint a patakvíz,
S a tekintete lanyha.
Az angol Rubáiját azidőtt
Született halva.
 
Halványan, tisztán ugyanúgy döf ki
A pusztuló arcból ma is faun-szeme,
Kutatón és tompán...
„ah, szegény Jenny esete"...
 
Furcsállja, hogy a világ
Meg sem hökken, pedig
Látja utolsó maquerója
Házasságtöréseit.
 
 
„SIENA MI FE; DISFECEMI MAREMMA”
 
A spirituszba tett magzatok, vitrin-csontok között
Midőn katalógusomon jobbítok,
Rálelek a strasbourgi választó családok
Utolsó sarjára, s ez Monsieur Verog.
 
Két órán át beszélt Gallifetről,
Dowsonról és a Rhymers' Clubról egyre,
Elmesélte, hogy halt meg Johnson (Lionel)
Egy kocsmai bárszékről leesve...
 
De nem mutatta alkohol nyomát
A véghezvitt önvizsgálat szerint —
Szövetek megóva — a tiszta elme
A langy whisky felett már Newmanra tekint.
 
Dowson ringyókra költött, nem hotelre;
Headlam hogy törtetett; Image imádta ím
Bacchust, Terpsichorét és az Egyházat is.
Így beszélt a Dorian Mood alkotója.
 
M. Verog, testhosszal kora mögött,
Kortársaitól elszakadt,
A fiataloknak se kell,
Éppen e vonzalmak miatt.
 
 
BRENNBAUM
 
Az a kerekded gyermekarc,
Azok az égtiszta szemek,
Kamásnitól a gallérig feszes
Könnyedség nem enyhíti meg;
 
Hóreb, Sinai s a negyven év súlyos nyoma
Csak akkor látszott, amikor a fény
Vízszintben vágott át az arcon:
Brennbaumén, „A feddhetetlen"-én.
 
 
MR. NIXON
 
Ott a krémszín kárpitú yacht-kabinban
Mr. Nixon előre, bölcsen oktatott, mivel
Az idő pénz. „A kritikusokkal
        Vigyázni kell.
 
Szegény voltam, mint most maga,
Mikor kezdtem, persze csak ötvenet
Adtak előlegnek – mondta Mr. Nixon. –
Ahogyan én, tartson fenn egy hasábot,
Még ha ingyen is kell írnia.
 
A kritikus megnyerhető. Ötvenről háromszázra
Fölmennem elég volt tizennyolc hónap;
Dr. Dundas bizonyult
A legkeményebb diónak.
 
Senkit nem említettem más miatt,
Csak hogy eladjam saját művemet.
Jó tipp, merthogy irodalomból
Megélni nem lehet.
 
S elsőre úgysem látható egy műről: remek-e.
S a verssel hagyjon fel, fiam,
Nincs abban semmi se."
 
                  *    *    *
 
Ahogy egyszer Blougram barátja oktatott:
Szél ellen nem lehet, ugye,
Beláthatod. Ezt próbálták a „kilencvenesek'
És meghaltak, nincs abban semmi se.
 
 
X
 
Egy megroskadt tetőt választ
A stiliszta menedékül,
Pénztelen és hírnévtelen,
Világ zajától futni végül
 
Maga a természet segít;
Szelíd, együgyű nővel, társakul
Próbálják képességeit
S ez rosszkedvével párosul.
 
A perpatvartól, gáncstól óvó kis lak
Tetején valami csorog;
Nedvdúsabb étek kell ide;
Az ajtókilincs nyikorog.
 
 
XI
 
„Milétosz Konzervatrixa"
Szív és ész szokásaiban.
Lehet. De Ealingben hogyan
Hat ez egy angol csinovnyikra vissza?
 
Nem, „milétoszi", ez túlzás lenne.
amit nagyanyja ráhagyott,
Megőrzendő a látszatot,
Nincs annál ősibb ösztön benne.
 
 
XII
 
„Daphné, már háncs borítja combjait,
Levéltő karjait kitárja" —
Szubjektíve. A szaténpárnás budoárban állok
Lady Valentine parancsait várva,
 
Tudván, hogy sosem volt kabátom
A divatnak megfelelő,
Holott ez az, amitől
tartós szenvedélyre lel ő.
 
Kétes értékű gyakorta
A jól öltözött jóváhagyás
Irodalmi kísérletre,
De Lady Valentine hajlama más:
 
Költészet, gondolkodás végfoka,
Bizonytalan perem, s vegyülni eszköz
Más szférákkal, ahol
Az alsók érnek felsőbb rétegekhöz;
 
Horog, elkapni Lady Jane figyelmét,
Egy lépés a színház felé rám fér,
S ha esetleg forradalom jönne,
Hasznos lehet mint barát és háttér.
 
         *       *       *
 
Kormányozd, másfelől, a lelket,
„Amelyre minden kultúra vigyázott",
A Fleet Streetre, ahol
Dr. Johnson virágzott;
 
E főutcán kívül
Kiszorította rég
A zokni-üzlet Piéria
Rózsakertészetét.
 
 
ENVOI (1919)
 
Eriggy, te néma könyv,
Hozzá, ki eldalolta nékem Lawes dalát:
Ismerted volna bár a dalt úgy,
Mint önnön tárgyaid,
Úgy vétkeimre benned lenne mentség,
Melyek – bár nyomják vállaim
Az ő dicsőségét csak sokszorozzák.
 
Mondd el, a légben oly
Kincset szór szerteszét,
Nem tudva róla, ámde bája éltet át
A pillanatnak, én
Kívánnám, éljenek,
Varázsos illatú sorokban mint a rózsák,
Narancsszinük vörösbe futva, együtt
Alkosson egy-színt és egy-lényeget
Időnek ellenében.
 
Mondd el neki, ha lépeget,
És ajkán ott a dal,
De nem dalolja ki, nem ismeri
Az alkotót sem, tán egy másik ajak
(Éppoly csodás lehet),
Talán egy messzi korban hódít szíveket
Mikor porunk már ott hever, hol Walleré
A feledésen át meg átszitálva,
Amíg mindent leront a változás,
A szépség, az marad meg, semmi más.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap