Ransom, John Crowe: Judith Of Bethulia

Beautiful as the flying legend of some leopard
She had not chosen yet her captain, nor Prince
Depositary to her flesh, and our defense;
A wandering beauty is a blade out of its scabbard.
You know how dangerous, gentlemen of threescore?
May you know it yet ten more.

Nor by process of veiling she grew less fabulous.
Grey or blue veils, we were desperate to study
The invincible emanations of her white body,
And the winds at her ordered raiment were ominous.
Might she walk in the market, sit in the council of soldiers?
Only of the extreme elders.

But a rare chance was the girl’s then, when the Invader
Trumpeted from the South, and rumbled from the North,
Beleaguered the city from four quarters of the earth,
Our soldiery too craven and sick to aid her—
Where were the arms could countervail this horde?
Her beauty was the sword.

She sat with the elders, and proved on their blear visage
How bright was the weapon unrusted in her keeping,
While he lay surfeiting on their harvest heaping
Wasting the husbandry of their rarest vintage—
And dreaming of the broad-breasted dames for concubine?
These floated on his wine.

He was lapped with bay-leaves, and grass and fumiter weed,
And from under the wine-film encountered his mortal vision,
For even within his tent she accomplished his derision,
Loosing one veil and another, she stood unafraid;
So he perished. Nor brushed her with even so much as a daisy?
She found his destruction easy.

The heathen have all perished. The victory was furnished.
We smote them hiding in vineyards, barns, annexes,
And now their white bones clutter the holes of foxes,
And the chieftain’s head, with grinning sockets, and varnished—
Is it hung on the sky with a hideous epitaphy?
No, the woman keeps the trophy.

May God send unto our virtuous lady her Prince!
It is stated she went reluctant to that orgy,
Yet a madness fevers our young men, and not the clergy
Nor the elders have turned them unto modesty since.
Inflamed by the thought of her nakedness with desire?
Yes, and chilled with fear and despair.

Szép volt, mint a leopárdról szárnyaló legenda,
Nem választott még urául herceget 
Testének őrt, ki védelmezőnk is lehet.
A bolygó szépség felér a kivont, puszta karddal.
Tudjátok, hatvanas urak, ez milyen veszélyes?
Ég adjon még tíz évet.

A fátyolok sem csökkentették nagy varázsát,
Kék, szürke fátylak - mindegy; kétségbeesve
Éreztük, mily áramot sugároz hószínű teste,
Hallva a hullámzó redők baljós suhogását.
Ott lehetett a téren s a tanácsban merészen?
Csupán a vénekében.

De ritka alkalom nyílt a lány előtt.
Északról zúdult az ellen, és délről harsonázott,
Körülzárta a négy égtáj felől a várost.
Katonáink gyávák voltak megsegíteni őt.
Nem volt rá mód, hogy pusztuljon e horda?
Szépsége volt a kardja.

Ott ült a vének közt, s vizenyős arcukról látta,
Mily fényes is fegyvere, min nem fogott a rozsda,
Míg a kényúr hevert dús termésükön torozva,
És legnemesebb borukat herdálta.
Nagy keblű nőkről ábrándozva, kik ágyasai lesznek?
Mámoros szeme előtt ilyen képek lebegtek.

Babérlevél burkolta, szagos fű, vadvirágok,
S látta a borgőzőri át: a végzet feléje kúszott,
Mert saját sátrában űzött a nő belőle csúfot,
Fátylait sorra bontva, félelem nélkül állt ott.
Ez lett a zsarnok veszte. Egy ujjal sem érintette tán a nőt?
Nem, könnyűszerrel ölte az meg őt.

A pogány elveszett mind. Ölünkbe hullt a győzelem.
Leshelyül szolgáltak csűrök és szőlőskertek,
S most fehér csontjukkal telve a rókavermek,
S a vezér vigyorgó koponyája fényesen -
Tán ocsmány sírfelirattal díszíti a vár falát?
Nem, a nő kapta a trófeát.

Küldje el Isten erényes hölgyünknek hercegét!
Mondják, vonakodva indult az orgiára,
Mégis őrület szállta meg ifjainkat, s hiába
Próbálták a papok s a vének fékezni ezt a szenvedélyt.
Felgyújtotta vágyuk a meztelen test képzete?
Igen, s a rettegés hűtötte le.