Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2019-ben Fehér Illés!
Hírek

Rexroth, Kenneth: A lét szövedéke (Incarnation Magyar nyelven)

Rexroth, Kenneth portréja

Incarnation (Angol)

Climbing alone all day long
In the blazing waste of spring snow,
I came down with the sunset's edge
To the highest meadow, green
In the cold mist of waterfalls,
To a cobweb of water
Woven with innumerable
Bright flowers of wild iris;
And saw far down our fire's smoke
Rising between the canyon walls,
A human thing in the empty mountains.
And as I stood on the stones
In the midst of whirling water,
The whirling iris perfume
Caught me in a vision of you
More real than reality:
Fire in the deep curves of your hair:
Your hips whirled in a tango,
Out and back in dim scented light;
Your cheeks snow-flushed, the zithers
Ringing, all the crowded ski lodge
Dancing and singing; your arms
White in the brown autumn water,
Swimming through the fallen leaves,
Making a fluctuant cobweb
Of light on the sycamores;
Your thigh's exact curve, the fine gauze
Slipping through my hands, and you
Tense on the verge of abandon;
Your breasts' very touch and smell;
The sweet secret odor of sex.
Forever the thought of you,
And the splendor of the iris,
The crinkled iris petal,
The gold hairs powdered with pollen,
And the obscure cantata
Of the tangled water, and the
Burning impassive snow peaks,
Are knotted together here.
This moment of fact and vision
Seizes immortality,
Becomes the person of this place.
The responsibility
Of love realized and beauty
Seen burns in a burning angel
Real beyond flower or stone.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://articles.latimes.com

A lét szövedéke (Magyar)

Egész nap hegyet másztam magam
a tavaszhó vakító sivatagán,
lejöttem Napszállat határán,
a legfelső legelőre - zöld
a vízesés hideg ködében,
a vízpókhálóhoz, amely
szőve a vadírisz számtalan
csilla virágaival;
s messziről láttam tüzünk füstjét,
mint száll föl a szirtfal közéből:
emberi jel az Űr-hegyekben.
Ott álltam a szirten
örvényvizek közepett,
örvénylő íriszillat szédületében
látomásként láttalak
valósabban mint a való:
hajad mély csigáiban: tűz;
tangóra örvénylett a csípőd,
ringva a ködtömjénezte fényben;
orcád hópír, citerák csöngnek,
az egész síkunyhó népe
táncol, dalol; karod fehéren
villan a barna őszi vízben,
átúszva a halott lombokon,
áradó pókhálóját szőve
a szikamorfákon a fénynek;
combod feszes íve, a finom fátyol
átsiklik kezemen, s izgalmad már
a ledérség határán;
melled érintése, szaga,
a szex édes titokillata.
Az örökös rádgondolás
és az írisz ragyogása,
a gyűrött írisz-szirom,
a hímporpúderes aranyhaj
és a szövevényes víz ködös
éneke és az égő,
szenvtelen hócsúcsok
itt mind összebogozódtak.
E tény és látomás e pillanata
érinti a halhatatlanságot
s a hely szellemévé lesz.
És a valósult szerelem és látott szépség
felelőssége ég
az égő angyalban
virágon s kövön túli valóként.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://blog.xfree.hu

minimap