Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Rich, Adrienne: Sötétedés után (After dark Magyar nyelven)

Rich, Adrienne portréja

After dark (Angol)

I

You are falling asleep and I sit looking at you

old tree of life

old man whose death I wanted

I can't stir you up now.

 

Faintly a phonograph needle

whirs round in the last groove

eating my heart to dust.

That terrible record! how it played

 

down years, wherever I was

in foreign languages even

over and over, I know you better

than you know yourself   I know

 

you better than you know

yourself    I know

you     until, self-maimed,

I limped off, torn at the roots,

 

stopped singing a whole year,

got a new body, new breath,

got children, croaked for words,

forgot to listen

 

or read your mene tekel fading on the wall,

woke up one morning

and knew myself your daughter.

Blood is a sacred poison.

 

Now, unasked, you give ground.

We only want to stifle

what's stifling us already.

Alive now, root to crown, I'd give

 

– oh, –something – not to know

our struggles now are ended.

I seem to hold you, cupped

in my hands, and disappearing.

 

When your memory fails –

no more to scourge my inconsistencies –

the sashcords of the world fly loose.

A window crashes

 

suddenly down. I go to the woodbox

and take a stick of kindling

to prop the sash again.

I grow protective toward the world.

 

II

Now let's away from prison –

Underground seizures!

I used to huddle in the grave

I'd dug for you and bite

 

my tongue for fear it would babble

– Darlíng –

I thought they'd find me there

someday, sitting upright, shrunken,

 

my hair like roots and in my lap

a mess of broken pottery –

wasted libation –

and you embalmed beside me.

 

No, let's away. Even now

there's a walk between doomed elms

(whose like we shall not see much longer)

and something – grass and water –

 

an old dream-photograph.

I'll sit with you there and tease you

for wisdom, if you like,

waiting till the blunt barge

 

bumps along the shore.

Poppies burn in the twilight

like smudge pots.

I think you hardly see me

 

but – this is the dream now –

your fears blow out,

off, over the water.

At the last, your hand feels steady.

 

 

1964



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.sas.upenn.edu

Sötétedés után (Magyar)

I

Lassan elalszol, és én ülök és csak nézlek

vén életfa,

öregember, halálodat kívántam,

most nem riaszthatlak föl…

 

A fonográf tűje a végső

barázdán surrog körbe,

porrá őrli a szívem.

Az a szörnyű lemez! Hány éven át

 

recsegett a fülembe mindenütt,

idegen nyelven is,

újra meg újra: Én jobban

ismerlek, mint te magad… Én

 

jobban ismerlek, mint te

magad…Ismerlek…Ismerlek…

míg el nem sántikáltam,

kiszakadt gyökeremmel…

 

Elnémultam egy évre,

új húst szereztem, új bőrt,

gyerekeket, dadogva szólni

próbáltam, s rá se nézni

 

a falon fakuló „mene tekel”-re,

aztán egy szép napon

ráébredtem: a te lányod vagyok.

A vér szentséges méreg.

 

Most harc nélkül kitérsz.

Megfojtani csak azt

vágyunk, ami fojtogat.

Most, gyökeremtől koronámig élő,

 

mit nem  adnék – mit is? – ha

feledhetném: vége köztünk a harcnak.

Mintha a két kezem közt

tartanálak, és egyre zsugorodnál.

           

Ha az agyad kihagy,

s nem förmedsz rám: kapkodok összevissza,

a világ súlyzsinórja leszakad,

egy ablak mennydörögve

 

lezúdul. Én megyek a fáskosárhoz,

s egy gyújtóst keresek, hogy

kitámasszam vele az ablakot:

újabban óvom a világot.

 

II

S most tárulj, tömlöcajtó!

Ó, föld alatti fogság!

Egy sírban kuporogtam,

vájtam érted a földet,

 

s ajkam haraptam, ki ne csússzon rajta:

−Drágám! –

azt hittem, itt találnak

majd rám, ülő helyzetben, összeaszva,

 

hajam gyökérként fut széjjel, ölemben

szilke szilánkjai, kifolyt olaj

−füstbe ment áldozat −,

s mellettem a te múmiád hever.

 

Nem, nem, ki innét!

Még ott fut a halódó szilfasor

(nem soká látni mását)

s még valami – fű és víz −,

 

egy fénykép – régi álomé −,

ülök melletted, s nyaggatlak, ha úgy

tetszik, hát bölcsességért,

míg a partnak ütődve

 

halad  a lassú bárka.

Pipacsok izzanak a félhomályban,

mint füstölők,

azt hiszem, alig látsz már,

 

de – és ez már álom –

rettegésed kilobban,

a víz fölött eloszlik,

kezed végre nem remeg kezemben.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://centrifuga.blog.hu

minimap