Roethke, Theodore: Words for the wind

1

Love, love, a lily's my care,

She's sweeter than a tree.

Loving, I use the air

Most lovingly: I breathe;

Mad in the wind I wear

Myself as I should be,

All's even with the odd,

My brother the vine is glad.

 

Are flower and seed the same?

What do the great dead say?

Sweet Phoebe, she's my theme:

She sways whenever I sway.

"O love me while I am,

You green thing in my way!"

I cried, and the birds came down

And made my song their own.

 

Motion can keep me still:

She kissed me out of thought

As a lovely substance will;

She wandered; I did not:

I stayed, and light fell

Across her pulsing throat;

I stared, and a garden stone

Slowly became the moon.

 

The shallow stream runs slack;

The wind creaks slowly by;

Out of a nestling's beak

Comes a tremulous cry

I cannot answer back;

A shape from deep in the eye

That woman I saw in a stone

Keeps pace when I walk alone.

 

2

The sun declares the earth;

The stones leap in the stream;

On a wide plain, beyond

The far stretch of a dream,

A field breaks like the sea;

The wind's white with her name,

And I walk with the wind.

 

The dove's my will today.

She sways, half in the sun:

Rose, easy on a stem,

One with the sighing vine,

One to be merry with,

And pleased to meet the moon.

She likes wherever I am.

 

Passion's enough to give

Shape to a random joy:

I cry delight: I know

The root, the core of a cry.

Swan-heart, arbutus-calm,

She moves when time is shy:

Love has a thing to do.

 

A fair thing grows more fair;

The green, the springing green

Makes an intenser day

Under the rising moon;

I smile, no mineral man;

I bear, but not alone,

The burden of this joy.

 

3

Under a southern wind,

The birds and fishes move

North, in a single stream;

The sharp stars swing around;

I get a step beyond

The wind, and there I am,

I'm odd and full of love.

 

Wisdom, where is it found?

Those who embrace, believe.

Whatever was, still is,

Says a song tied to a tree.

Below, on the ferny ground,

In rivery air, at ease,

I walk with my true love.

 

What time's my heart? I care.

I cherish what I have

Had of the temporal:

I am no longer young

But the winds and waters are;

What falls away will fall;

All things bring me to love.

 

4

The breath of a long root,

The shy perimeter

Of the unfolding rose,

The green, the altered leaf,

The oyster's weeping foot,

And the incipient star

Are part of what she is.

She wakes the ends of life.

 

Being myself, I sing

The soul's immediate joy.

Light, light, where's my repose?

A wind wreathes round a tree.

A thing is done: a thing

Body and spirit know

When I do what she does:

Creaturely creature, she!

 

I kiss her moving mouth,

Her swart hilarious skin;

She breaks my breath in half;

She frolicks like a beast;

And I dance round and round,

A fond and foolish man,

And see and suffer myself

In another being, at last.

1

Szerelmem liliom,

A fánál kedvesebb.

Szeretve beszivom

A levegőt: lehelek;

Széltől szédülten hordozom,

Ahogy kell, a létemet,

Páratlanok a dolgok,

Testvérem a szőlő boldog.

 

Egy a mag s a növények?

Mit mond a nagy halott?

Phoebe, róla beszélek,

Ha ringok, ő is inog.

„Szeress, amíg csak élek,

Utamba te zöld dolog!",

Szóltam: és madarak

Vették át a dalomat.

 

A mozgás nyugtot ad:

Megcsókolt könnyedén,

S megszűnt a gondolat;

Ő vándorolt; nem én:

Én maradtam, s fölfakadt

Rezgő torkán a fény;

Néztem egy kődarabot,

És lassan holddá változott.

 

Nyikorog lomha szél;

Lassan folyik az ár;

Csőrét kitátva szól

Egy félénk kismadár;

Válaszom oda sem ér;

Szemem mélyén az az árny -

Az a nő, az a kőbe-látott -

Velem lép, ha egyedül járok.

 

2

A nap kitakarja a földet;

A kő az árba ugrik;

A síkon szerteszéjjel,

Egész az álmon túlig,

Mint tenger, rét törik meg;

Neve a szélben úszik,

S én szaladok a széllel.

 

Ma galamb kell nekem.

Félig a napba repül;

S egy ágra ereszkedett,

Vele örülni kell,

A szőlő sóhaja ő,

S örül, ha a holdra lel.

Bárhol vagyok, szeret.

 

A szenvedély a kósza

Örömnek alakot ad:

Gyönyört kiáltok, ismerem,

A kiáltás hol fakad.

Vadalma-bölcs, hattyu-szív,

Elszáll, ha ideje vad:

Tevékeny a szerelem.

 

A szép egyre kiszépül;

A zöld, a tavaszi zöld,

Hogy a hold az égre kel,

Ad napomnak erőt;

Nem kő-ember, mosolygok;

Ezt a terhes gyönyört

Hordom, de nem egyedül.

 

3

A déli szél alatt

Észak felé egyetlen

Hal- s madárraj mozog;

Fönt szikra csillagok

Függnek; egy mozdulat,

S a szél hátán vagyok,

Páratlan, szerelemben.

 

A tudást hol lelem? –

Hiszem, ha ölelem.

Ha bármi volt, ma is az van,

Így szól a fák dala.

Páfrányok közt odalenn,

Vagy könnyen a lég-folyamban,

Kísér hű szerelmesem.

 

Szivemre még mi vár?

Törődöm. Éltetem,

Ami földi nekem jutott:

Nem vagyok fiatal,

De ifjú a víz, a szél;

Hát hullhat, ami halott,

Nekem az is szerelem.

 

4

A lélegző gyökér,

A nyíló rózsaszál

Félénk körvonalai,

Zöld váltakozó-levelek,

Csillag, ha égre kel,

Osztrigatalpon a nyál –

Mind része: ő, aki

Kelt határt s életet.

 

Magamban, dalolok,

Az elemi gyönyörért.

Fény, nyugtot hol lelek?

A szél egy fát körülsző.

Lezárult egy dolog,

Mit a test s a lélek ért,

Ha egy vagyok vele:

Aki teremtett s teremtő! –

 

Friss száját, harsogó

Bőrét csókolgatom;

Kettétöri lélegzetem;

Kötekszik, mint a vad;

S körülötte táncolok

Én szerelmes bolond,

S végre más lénybe képzelem

És szenvedem – magamat.