Sandburg, Carl: I Am the People, the Mob

I am the people—the mob—the crowd—the mass.
Do you know that all the great work of the world is done through me?
I am the workingman, the inventor, the maker of the world’s food and clothes.
I am the audience that witnesses history. The Napoleons come from me and the Lincolns. They die. And then I send forth more Napoleons and Lincolns.
I am the seed ground. I am a prairie that will stand for much plowing. Terrible storms pass over me. I forget. The best of me is sucked out and wasted. I forget. Everything but Death comes to me and makes me work and give up what I have. And I forget.
Sometimes I growl, shake myself and spatter a few red drops for history to remember. Then—I forget.
When I, the People, learn to remember, when I, the People, use the lessons of yesterday and no longer forget who robbed me last year, who played me for a fool—then there will be no speaker in all the world say the name: “The People,” with any fleck of a sneer in his voice or any far-off smile of derision.
The mob—the crowd—the mass—will arrive then.

Én vagyok a nép - a csürhe - a gyülevész - a tömeg.
Én hozom létre, tudod-é, valamennyi nagy művét a világnak?
A dolgozó is én vagyok, a feltaláló, az ennivalót s a ruhát is én teremtem.
Én vagyok a néző, a történelem tanúja. A Napóleonokat s a Lincolnokat is én adom nektek. Kimulnak ők, de én tovább szülöm a Napóleonokat s a Lincolnokat.
Én vagyok a termőföld: a préri, mely sok vasekét kiáll. És riasztó viharok rohannak el fölöttem. Felejtem. És azt is felejtem, hogy legjobbjaim satnyán elhullanak. És ha munkára fog a halál, neki is dolgozom, amim csak van, odaadom neki. Felejtem.
Olykor felmorranok, megrázom magam, és néhány vércseppet köpök a történelemre, emlékeztetőül. Ezt is felejtem.
Ha egyszer én, a nép, emlékezni tanulok, megtanulom majd a tegnapi leckét, és nem feledkezem meg arról, aki tavaly kirabolt s bolonddá tett, de akkor soha többé senki sem mondhatja gúnyosan a nevem,
Mert a csürhe - a gyülevész - a tömeg megérkezett!