Gratulálunk! Az év fordítója Répás Norbert!
Hírek

Scott, Walter: A tó hölgye - Ötödik ének (részlet) (The Lady of the lake - Canto Fifth (detail) Magyar nyelven)

Scott, Walter portréja
Tótfalusi István portréja

Vissza a fordító lapjára

The Lady of the lake - Canto Fifth (detail) (Angol)

Rhoderick Dhu

 

'Twice have I sought Clan-Alpine's glen

In peace; but when I come again,

I come with banner, brand, and bow,

As leader seeks his mortal foe.

For love-lore swain in lady's bower

Ne'er panted for the appointed hour

As I, until before me stand

This rebel Chieftain and his band!'

 

'Have then thy wish!'--He whistled shrill

And he was answered from the hill;

Wild as the scream of the curlew,

From crag to crag the signal flew.

Instant, through copse and heath, arose

Bonnets and spears and bended bows

On right, on left, above, below,

Sprung up at once the lurking foe;

From shingles gray their lances start,

The bracken bush sends forth the dart,

The rushes and the willow-wand

Are bristling into axe and brand,

And every tuft of broom gives life

'To plaided warrior armed for strife.

That whistle garrisoned the glen

At once with full five hundred men,

As if the yawning hill to heaven

A subterranean host had given.

Watching their leader's beck and will,

All silent there they stood and still.

Like the loose crags whose threatening mass

Lay tottering o'er the hollow pass,

As if an infant's touch could urge

Their headlong passage down the verge,

With step and weapon forward flung,

Upon the mountain-side they hung.

The Mountaineer cast glance of pride

Along Benledi's living side,

Then fixed his eye and sable brow

Full on Fitz-James: 'How say'st thou now?

These are Clan-Alpine's warriors true;

And, Saxon,--I am Roderick Dhu!'

 

Fitz-James was brave:--though to his heart

The life-blood thrilled with sudden start,

He manned himself with dauntless air,

Returned the Chief his haughty stare,

His back against a rock he bore,

And firmly placed his foot before:--

'Come one, come all! this rock shall fly

From its firm base as soon as I.'

Sir Roderick marked,--and in his eyes

Respect was mingled with surprise,

And the stern joy which warriors feel

In foeman worthy of their steel.

Short space he stood--then waved his hand:

Down sunk the disappearing band;

Each warrior vanished where he stood,

In broom or bracken, heath or wood;

Sunk brand and spear and bended bow,

In osiers pale and copses low;

It seemed as if their mother Earth

Had swallowed up her warlike birth.

The wind's last breath had tossed in air

Pennon and plaid and plumage fair,--

The next but swept a lone hill-side

Where heath and fern were waving wide:

The sun's last glance was glinted back

From spear and glaive, from targe and jack,--

The next, all unreflected, shone

On bracken green and cold gray stone.

 

Fitz-James looked round,--yet scarce believed

The witness that his sight received;

Such apparition well might seem

Delusion of a dreadful dream.

Sir Roderick in suspense he eyed,

And to his look the Chief replied:

'Fear naught--nay, that I need not say

But--doubt not aught from mine array.

Thou art my guest;--I pledged my word

As far as Coilantogle ford:

Nor would I call a clansman's brand

For aid against one valiant hand,

Though on our strife lay every vale

Rent by the Saxon from the Gael.

So move we on;--I only meant

To show the reed on which you leant,

Deeming this path you might pursue

Without a pass from Roderick Dhu.'

They moved;--I said Fitz-James was brave

As ever knight that belted glaive,

Yet dare not say that now his blood

Kept on its wont and tempered flood,

As, following Roderick's stride, he drew

That seeming lonesome pathway through,

Which yet by fearful proof was rife

With lances, that, to take his life,

Waited but signal from a guide,

So late dishonored and defied.

Ever, by stealth, his eye sought round

The vanished guardians of the ground,

And stir'd from copse and heather deep

Fancy saw spear and broadsword peep,

And in the plover's shrilly strain

The signal whistle heard again.

Nor breathed he free till far behind

The pass was left; for then they wind

Along a wide and level green,

Where neither tree nor tuft was seen,

Nor rush nor bush of broom was near,

To hide a bonnet or a spear.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.gutenberg.org/files/3011/3011-8.txt

A tó hölgye - Ötödik ének (részlet) (Magyar)

Rhoderick Dhu

 

„Kétszer jártam Clan-Alpine völgyét

békével; ámde eljövök még,

és tűzzel, karddal, íj-emelve,

miként halálos ellenemre!

Mert oly mohón édes találka

percét a szerelmes se várja,

mint én, hogy e rebellis fészek

banditáival szembenézzek!"

 

„Legyen hát!" Éles füttye hallott,

és a hegyről válasz nyilallott,

szállt, mint póling vad sikolya

szirtről szirtre a jel tova.

S már éled fenyér és csalit,

föveg, dárda, íj feltünik;

jobbra, balra, alant s amott fenn

a búvó ellen talpra szökken,

szürke sziklák közül gerely,

páfrányosból üt lándzsa fel,

a szittyó és a fűzberek

mind karddá és bárddá mered,

és a rekettyés pléd-takart

harcosokból bocsát ki rajt.

Egy fütty, s a völgy lőn harci tábor,

ötszáz harcos a legjavából,

mintha a tág hegy földalatti

hadat tudna az égnek adni.

Vezérük intésére lesve

állt mind némán és megmeredve.

Mint füzér, ingó szirteké,

mely vészesen dől a völgy fölé,

mit ha egy, gyermek ujja bökne,

hanyatt-homlok alágörögne –

lábuk s kardjuk előre vetvén

úgy függtek a hegy meredekjén.

A Hegylakó büszkén tekinte

az élő Benledi-gerincre,

majd szemét s komor homlokát

Fitz-Jamesre vetve szólt: „No ládd,

Clan-Alpine-t védik e harcosok,

és, szász – én Roderick Dhu vagyok!"

 

Fitz-James bátor volt. Bár a vére

hevesen tolult most szívére,

csak állt s nézett meg nem remegve

a rászegzett dölyfös szemekbe,

egy sziklának vetve a háta,

s büszkén kilépve így kiálts:

„Jertek, no, mind! e sziklafok

előbb fut el, mint én fogok!"

Dhu szemében meglepetés

vegyült a tisztelettel és

harcias öröm: lám az ellen

méltó, hogy rá kardot emeljen.

Állt szótlanul, majd egyet intve

harcosit eltörölte szinte;

mind léggé vált álltó helyében,

páfrány s fű közt, erdőn, fenyéren;

kard, lándzsa, feszes íj lehibbant

fakó cserében, mély csalitban;

mintha Föld-anya csatasorba

állt szülöttit elnyelte volna.

A szél iménti lehe borzolt

szalagot, plédet s büszke forgót,

s most az üres oldalt legyezte,

hol páfrány ringott s hanga messze;

a nap iménti sugára pajzsról,

lándzsáról villant vissza s kardról;

most tompán hideg-szürke kőre

hullott s zöld bogáncsos mezőre.

 

Fitz-James ámulva körbenézett,

s bizony alig is hitt szemének;

e jelenés úgy tűnt elébe,

mint rémálom csalóka képe.

A Főnökre meredt, s a szótlan

kérdésre az felelt valóban:

„Ne félj – azaz hisz úgyse félsz – de

ne értsd e parádét se félre.

Vendégem vagy, megvéd adott szóm,

míg átérsz Coilantogle-gázlón,

s nem hívnék csatlós-kardot én sem,

hogy egy hős kard ellen segéljen,

lenne bár tétje mind e mély völgy,

mit a szász elorzott a gaeltől.

Menjünk tovább; most ugye láttad,

hogy nádszálnak vetnéd a hátad,

ha itt remélnél jutni át,

míg Rhoderick Dhu passzust nem ád."

Mentek. Mondám, Fitz-James vitéz

lovag volt, derék, harcra kész,

de nem mondanám, hogy a vére

lassan folyt, szokott ütemére,

míg Rhoderick nyomán a szemre

elhagyatott ösvényt követte,

hisz imént látta, hogy a környék

lándzsákat rejteget, s megölnék

egy intésére a vezérnek,

kit ő dölyfével vérig sértett.

Megújra lopva nézelődött,

hová tűntek szerte az őrök,

s képzelte, hangában s csalitban

dárda mered és szablya villan,

s harsány dalát bíbic ha fújta,

a fütty-jelet hallotta újra.

Csak a hágót már messze hagyva

lélegzett föl; sík zöld talajra

ért itt az út, s amerre mentek,

egy fa, még egy bokor se tengett;

nem volt páfrány, se káka arra,

mely csákót vagy gerelyt takarna.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap