A városunklakó angyaloknak,
bár alakjuk folyton változik,
minden este némi hideg krumplit
meg egy bögre tejet teszünk ki az ablakpárkányra.
Többnyire az égben laknak, ahová
mellesleg nem juthat be könny.
Ők görgetik a holdat körbe-körbe
mint egy főtt krumplit.
A Tejút az ő tyúkanyójuk
a nagyszámú kicsinyeivel.
A tehenek éjszakára leheverednek,
de a hold, ez a vaskos bika,
fölkel.
Csakhogy amott van egy bezárt szoba
kifeszíthetetlen vasajtóval.
Oda rekesztvék be összes rémálmaid.
Az a pokol.
Van, aki azt mondja, az ördög fordítja rá a kulcsot
belülről.
Van, aki azt mondja, az angyalok fordítják rá
kívülről.
A bentieknek nincs vizük,
és minden érintés tilos nekik.
Repedeznek mint az aszfalt.
Némák.
Nem kiáltanak segítségért,
csak a bensejükben,
ahol a szívüket lárvák lepik.
Szeretném kinyitni az ajtó zárját,
megfordítani a rozsdás kulcsot
és a karomba zárni minden odabukottat,
de nem megy, nem megy.
Csak ülnöm lehet, itt ülnöm a földön
a helyemen, az asztal mellett.