Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Shelley, Percy Bysshe: The cloud

Shelley, Percy Bysshe portréja

The cloud (Angol)

I bring fresh showers for the thirsting flowers,

From the seas and the streams;

I bear light shade for the leaves when laid

In their noonday dreams.

From my wings are shaken the dews that waken

The sweet buds every one,

When rocked to rest on their mother's breast,

As she dances about the sun.

I wield the flail of the lashing hail,

And whiten the green plains under,

And then again I dissolve it in rain,

And laugh as I pass in thunder.

 

I sift the snow on the mountains below,

And their great pines groan aghast;

And all the night 'tis my pillow white,

While I sleep in the arms of the blast.

Sublime on the towers of my skiey bowers,

Lightning, my pilot, sits;

In a cavern under is fettered the thunder,

It struggles and howls at fits;

Over earth and ocean, with gentle motion,

This pilot is guiding me,

Lured by the love of the genii that move

In the depths of the purple sea;

Over the rills, and the crags, and the hills,

Over the lakes and the plains,

Wherever he dream, under mountain or stream,

The Spirit he loves remains;

And I all the while bask in Heaven's blue smile,

Whilst he is dissolving in rains.

 

The sanguine Sunrise, with his meteor eyes,

And his burning plumes outspread,

Leaps on the back of my sailing rack,

When the morning star shines dead;

As on the jag of a mountain crag,

Which an earthquake rocks and swings,

An eagle alit one moment may sit

In the light of its golden wings.

And when Sunset may breathe, from the lit sea beneath,

Its ardors of rest and of love,

And the crimson pall of eve may fall

From the depth of Heaven above,

With wings folded I rest, on mine aery nest,

As still as a brooding dove.

 

That orbed maiden with white fire laden,

Whom mortals call the Moon,

Glides glimmering o'er my fleece-like floor,

By the midnight breezes strewn;

And wherever the beat of her unseen feet,

Which only the angels hear,

May have broken the woof of my tent's thin roof,

The stars peep behind her and peer;

And I laugh to see them whirl and flee,

Like a swarm of golden bees,

When I widen the rent in my wind-built tent,

Till the calm rivers, lakes, and seas,

Like strips of the sky fallen through me on high,

Are each paved with the moon and these.

 

I bind the Sun's throne with a burning zone,

And the Moon's with a girdle of pearl;

The volcanoes are dim, and the stars reel and swim

When the whirlwinds my banner unfurl.

From cape to cape, with a bridge-like shape,

Over a torrent sea,

Sunbeam-proof, I hang like a roof,--

The mountains its columns be.

The triumphal arch through which I march

With hurricane, fire, and snow,

When the Powers of the air are chained to my chair,

Is the million-colored bow;

The sphere-fire above its soft colors wove,

While the moist Earth was laughing below.

 

I am the daughter of Earth and Water,

And the nursling of the Sky;

I pass through the pores of the ocean and shores;

I change, but I cannot die.

For after the rain when with never a stain

The pavilion of Heaven is bare,

And the winds and sunbeams with their convex gleams

Build up the blue dome of air,

I silently laugh at my own cenotaph,

And out of the caverns of rain,

Like a child from the womb, like a ghost from the tomb,

I arise and unbuild it again.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poemhunter.com/poem/the-cloud/

A felhő (Magyar)

Tengert, vad esőt hozok aszu mezők

virágaira;

s ha alél a levél, hűs fátylat a dél

tüzes álmaira.

Szárnyam szór kelteni harmatot a pici

bimbóra, ha álmatag

pihen anyja szívén, akit a fény

táncában ringat a nap.

Korbácsom a jég: a zöld vidék

nyög alattam messzi fehérben,

s mint permeteg, tovább megyek

s mennydörgés a nevetésem.

 

Szörnyű hegyeket hóval temetek

s a felhők sírnak komoran;

s ez az én fehér-párnám, hol az Éj

ringat jég-karjaiban.

Nagy tornyaimon kormányosom,

a villám őrködik;

pincémben örök vihar dörög

és rázza láncait;

és földi tájon, óceánon

vezetőm simán suhan át,

mert a bíbor mélységek alól

vágy hívja, ezer najád;

völgyek, hegyek, patak felett

és tó és bérc felett

akárhova száll, mindig vele jár

a szellem, akit szeret;

s míg rajtam az Ég kék mosolya ég,

neki folyton a könnye pereg.

 

Vad tollazata tüzében a

meteorszemü, vérszinü Nap

fedélzetem hátán terem,

ha sápad a virradat;

ahogy egy kigyúlt sas ülhet a dúlt

földrengésrázta hegyen,

hol szárnya arany lángjaiban

egy percre megpihen.

S ha az Alkonyatot tükrözve lobog

szelíden az óceán,

fentről meg a mély ég lila

gyászleple hull reám:

mint gerle ülök fészkem fölött

szárnycsukva és puhán.

 

A fehér tűz-töltetü lány, az a gömbölyü,

akinek a neve Hold,

padlómon, amely szélhozta pehely,

éjfélkor égve bolyg:

s ha lépte nyomán, melyet talán

nesznek angyal se hisz,

kilyukad fekete sátram szövete,

benéznek a csillagok is;

és én nevetek: hogy nyüzsgenek

arany méh-rajaik,

s továbbszakítom ködboltozatom,

míg a föld vizeit, tavait,

e sok szívemet megjárt kis eget,

fényükkel nem kövezik.

 

Tűzzel kötöm át a Nap derekát

s a Holdét gyöngybe fonom;

vulkán feketül, csillag menekül,

ha vihar viszi vad lobogóm.

Két fok között hídként feszülök,

tengerem leszakad –

napfényölő biztos tető:

hegyláncok tartanak.

Ha a légi Hatalmak elém leborulnak,

orkán, tűz s hó követ,

a büszke Szivárvány ezer színe vár rám,

diadalkapu! – s én megyek;

szférák tüze szent fényt sző odafent,

lent meg a Föld nevet.

 

Dajkám a Menny, a végtelen:

Föld és Víz lánya vagyok;

járok a Világ pórusain át;

változom s nem halok.

Mert mikor a tiszta egekről vissza-

vonul a sötét vihar

s a szél s a nap új kék dómba borul

konvex sugaraival:

az eső komor barlangjaiból

én csak nevetek síromon

s mint földből a lélek, a méhből új élet:

kitörök s lerombolom.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

Kapcsolódó videók


minimap