Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Shelley, Percy Bysshe: To Coleridge

Shelley, Percy Bysshe portréja

To Coleridge (Angol)

Oh! there are spirits of the air,
And genii of the evening breeze,
And gentle ghosts, with eyes as fair
As star-beams among twilight trees:
Such lovely ministers to meet
Oft hast thou turned from men thy lonely feet.

With mountain winds, and babbling springs,
And moonlight seas, that are the voice
Of these inexplicable things,
Thou dost hold commune, and rejoice
When they did answer thee, but they
Cast, like a worthless boon, thy love away.

And thou hast sought in starry eyes
Beams that were never meant for thine,
Another's wealth: tame sacrifice
To a fond faith ! still dost thou pine?
Still dost thou hope that greeting hands,
Voice, looks, or lips, may answer thy demands?

Ah! wherefore didst thou build thine hope
On the false earth's inconstancy?
Did thine own mind afford no scope
Of love, or moving thoughts to thee?
That natural scenes or human smiles
Could steal the power to wind thee in their wiles?

Yes, all the faithless smiles are fled
Whose falsehood left thee broken-hearted;
The glory of the moon is dead;
Night's ghosts and dreams have now departed;
Thine own soul still is true to thee,
But changed to a foul fiend through misery.

This fiend, whose ghastly presence ever
Beside thee like thy shadow hangs,
Dream not to chase: the mad endeavour
Would scourge thee to severer pangs.
Be as thou art. Thy settled fate,
Dark as it is, all change would aggravate.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttps://www.poemhunter.com/poem/to-coleridge/

Coleridge-nak (Magyar)

Ó, vannak légi szellemek,
És esti szellő dzsinnjei,
Oly szép szemű kísértetek,
Mint fák közt csillag fényei:
E segítőkhöz menekül
Magányos lábad, ha embert kerül.

Megszólítod forrás vizét,
Holdfényes tengert, hegyszelet
– Nem értett dolgokról beszéd –,
S ha felelnek, örül szived,
De bár válaszoltak azok,
Szívedet eldobták mint kacatot.

S kerested mások örömét,
Lelkes hitet, áldozatot,
Sugarat, mely nem volt tiéd,
Csillagszempárt… Még áhitod?
Reméled, hogy hívó kezek,
Hangok, tekintet neked intenek?

Ingatag, csalárd a világ,
Mért arra vetettél szemet?
Nem kínál szerelmet saját
Gyors szellemed, szorgos szived?
Mosoly- vagy természet-alak
Véred szívhatták, s behálóztanak?

A hamis mosoly elszelelt,
Álnokság tört szívet adott;
Álom, éj réme útra kelt;
A hold dicsősége halott;
Lelked hozzád még hű maradt,
De kínpadod rossz társsá tette azt.

Ne álmodd, hogy elűzheted
Rossz szellemed: árnyékodat;
Ilyen agyrém-igyekezet
Még nagyobb gyötrelmeket ad.
Maradj, ki vagy. Sorsod komor,
Minden változás még messzebb sodor.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap